Pulzar

Klub

Complex

Cím Szentendre, Rózsa u. 8.
Férőhely  
Terület  

Complex

Indrusty volt, aztán e név igen rövidre sikeredett pályafutása után Complex lett, és ha másnak nem is de a Deadcode-nak köszönhetően az ország legendás partyhelyszínei közé került a szentendrei gyárépület.

Sokaknak a Complex név hallatán végeláthatatlan sorok és hétvégék, valamint tömeg és óriási party jut az eszébe ami meglepő volt a maga nemébe hisz akkoriban a Rendőrségi ellenőrzések mindennaposak voltak az elektronikus zeni rendezvényeken. Főként az után hogy az Indrusty igen jól beharangozott nyitópartiját a nyitás után pár órára rögtön be is zárták a hatóságok engedélyek hiányosságára hivatkozva. Ettől függetlenül nem sokkal ez után Complex néven újra nyílt a gyár majd sok elektronikus tánczeni rendezvény otthona lett. Főként a Hyperspace új rezidenciájaként terjed el a név, de volt itt D&B, Progressive House,GOA és Rock zenei buli is. Ezen rendezvények ritkulása után még próbáltak újra életet lehelni a gyárba, de korai fényét sosem érte el.

Hyperspace 2004 Complex

DJ-k

  • The/Das

  • Bob Sinclar

  • Ben Westbeech

  • Ben Watt

  • Basement Jaxx

    A Basement Jaxx két tagja, Felix Buxton és Simon Ratcliffe, Londonban akadtak össze 1994-ben, az amerikai house nagymesterei és a latinos, funky-s zenék iránti szeretetük pedig hamar odavezetett, hogy alapítottak egy együttest és egy lemezkiadót (Atlantic Jaxx), és kislemezeket kezdtek el kiadogatni.
  • Anthony Pappa

    A melbournei születésű Anthony Pappa néhány éve 21 évesen Angliába tette át székhelyét. Miután 16 évesen már több ezer ember előtt játszott ...
  • Ame

  • Ali B

  • Dän Von Schulz

    Polgári nevén Németh Zsolt. Zenei általános iskolába jár, onnan a Balett Intézetbe felvételezik, ahol elkezd tevékenykedni az iskola rádiójában. 1998-tól a Fortunában pörget Bakai Mátyás oldalán, akkor még funky-t és rap-et.
  • Danny Rampling

    Gyermekkora óta érdekli a zene, még kisgyermekként vásárolja meg első lemezét, amit szülei hangrendszerén rendszeresen tesztel is. A nyolcvanas évek közepén kezdd el hip-hop, funk és soul lemezeket pörgetni kisebb klubokban, bárokban London szerte.
  • Junior

    Kiss József valamikor 13-14 éves korában szerette meg a zenét, amikor Komjáthy György rádióműsorából elkezdte felvenni az ott sugárzott és újdonságként bemutatott muzsikákat. 15-16 évesen a szakközépiskolában egyik tanára viszi el magával a Havanna Közösségi Házba, ahol ez a bizonyos tanító zenélgetett.
  • Low End Specialist

    Dj Mac C és Ali Germain manapság Amerika egyik legfeltörekvőbb és legfelkapottabb producer és dj párosa. Olyan nevek nyilatkoznak róluk elismerően, mint Danny Tenaglia, Deep Dish, John Creamer vagy 16B.
  • Nick Warren

    Zenei pályája gyermekkorában az iskolai évek alatt kezdődött, itt tanult meg fuvolázni, emellett pedig fanatikusként minden pénzét lemezekre költötte.
  • Paul Oakenfold

    Paul 1963-ban született Londonban, 1979 óta áll a pult mögött és pörgeti fekete korongjait. Kis idő elteltével New York-ba költözik, ahol az akkoriban nagy névnek számító lemezlovasokat figyelheti munka közben.
  • Seb Fontaine

    1969-ben látta meg a napvilágot Jean Sebastien Fontaine néven. Édesanyja nyaranként Ibizán különböző bárokban kereste a kenyérre valót, néha még zenés műsorvezetőként is tevékenykedett.
  • Slam Jr.

    Zsankó Péter, azaz közismert nevén, Slam Jr. 1971. július 30.-án született, Szombathelyen. Gyermekévei a zeneóvodában, majd a zenei általánosban és ezzel párhuzamosan a zeneiskola "B" tagozatán teltek.
  • Timo Maas

    Timo Németországban Kofedenport-ban született, első zenei élményeit bátyjától kapta, aki a Pink Floyd-ot favorizálta. Tíz éves korától gyűjti a lemezeket, majd elkezd mix kazettákat készíteni, amiket a haveroknak osztogat, aztán ezek a haverok azok, akik 13-14 éves korában elkezdik hívogatni bulijaikra játszani.
  • Tommyboy

    1969. július 13-án született, 16 évesen állhat először dj pult mögött a Csikóban. Tizennyolc évesen Németországba disszidál, ahol találkozik olyan előadók korai house felvételeivel, mint Todd Terry vagy Jack Master Funk.

Archív partyajánlók

Szervező

  • The Debut

  • Monkey Business

    Igényes és élvezhető elektronikus zene fiatal tehetségek és ínyencségnek számító fellépőktől elegánsan tálalva!
  • wbr.hu

    A wbr.hu oldalon folyamatosan frissülő híreket, cikkeket találhatsz zenéről, designe-ról, szórakozásról.
  • LavaLava

  • Truesounds

  • The Debüt

  • Fresher

  • Kollektíva

    Kollektiva dj- és partiszervező-csapat 2007 tavaszán robbant be a budapesti partiéletbe az első Kollektiva Nights-szal, melyen napjaink egyik legfelkapottabb remixere és BBC Radio One műsorvezetője Kissy Sell Out és a trenddiktáló londoni Durrr estek házigazdája, The Lovely Jonjo vendég-dj-ztek.
  • Hairy

  • Badgirls

    A James Cole és Pat Duff alapította csapathoz 2004-ben csatlakozott Shabaam, így vált eggyé a keceli 3 rezidens triója a Badgirlssel.
  • I Love Deep

Kapcsolódó cikkek

  • Justclusive - újratöltve

    A Justmusic.fm-en dübörgő Bodytalk- Randall vezényletével, új ötlettel rukkolt elő a hazai elektronikus zenei hívők számára. Hazai producerek munkái kerülnek bemutatásra a Bodytalk keretein belül minden hónap utolsó keddjén.
  • Add2Basket hírek

    Nem egy, de nem is két fantasztikus külföldi szereplés, új zene, zsúfolt nyári naptár... Add2Basketről eddig is tudtuk, hogy messze nem egy otthonülő típus, ám az utóbbi időben lassan már kötetnyire rúg a vele és körülötte zajló események sora – ha csak egy-egy hónapot veszünk figyelembe, akkor is...
  • VÁLTOZÁS!

    A szervezők döntése alapján a május 31-i, azaz most szombati Studio OpenAir parti, ahol Hernan Cattáneo lesz a fellépő, internetes elővételes belépőihez ezúttal nem postai úton juthatnak hozzá a megrendelők!
  • Újabb fiatal magyar zenész sikereiről adhatunk hírt!

    Chris Drifter az egy év után újraéledt híres brit kiadó, a Plastic Fantastic égisze alatt jelentkezik új EP-vel! A Blue Room két trekkje közül a címadó felvételt teljes egészében a fiatal magyar zenész, Dj és producer alkotta. A Blue Room egy kellemes, pozitív kisugárzású, finom prog house darab, csipetnyi electro-val.
  • Snake Sedrick a Partyzone műsorán

    Szombaton azaz, 24.-én éjfélkor nézzétek a magyar MTV-n, a Partyzone címu műsort! Ezúttal Snake Sedrick-et kérdezték, sikerekről, megjelenésekről és más projektekről. Ismétlés másnap hajnali 5 órakor!
  • Fedde le Grand interjú

    A Sensation White sztárvendége volt az elmúlt hétvégén Fedde le Grand, mi is szóra bírtuk egy rövid interjú erejéig.
  • Boolint interjú

    Az ifjú titán Boolintal beszélgettünk mozgalmas gyermekkoráról és még mozgalmasabb dj/producer munkásságáról. Ismét olyan fiatalembert mutathatunk be nektek, aki a jövő nagy reménysége lehet.
  • DJ Budai interjú

    A Fondation Records gondozásában november végén megjelent I Love Deep 01 mixlemeze kapcsán beszélgettünk Budaival.
  • Jóképű Klub Interjú

    A Kecskeméti illetőségű Jóképű Klub csapatával az az Balakrishnann-al és Áky-val készítettük soron következő interjúnkat. A srácok munkássága egyre ismertebb illetve rendezvényeik egyre jobban pörögnek.
  • Yvel & Tristan interjú

    Yvel & Tristan üstökösként robbantak be a hazai elektronikus zenei életbe. Több netes rádión is műsoruk van és rendszeres fellépői az ország neves klubjainak. A srácokat faggattam legújabb megjelenésük kapcsán, de a többit meséljék is el ők. Jó olvasást hozzá…
  • Debut interjú

    A Debut név mára összenőtt a minőségi house zenével. Évek óta magas fokon és megalkuvás nélkül terjesztik az igét.
  • Slam Jr. interjú

    Legutóbbi interjúink nem éppen a fiatal feltörekvő dj / producereket mutatta be. Most sem! Ellenben olyanokról olvashattok, akik letettek valamit a „pultra”.
  • Sterbinszky interjú

    Sterbinszky azon kevés hazai lemezlovasok társaságába tartozik, aki megjárta már a hadak útját, most mégis egy új projektbe kezd. Túl egy Grammy jelölésen és számtalan megjelenésen még mindig ég a tűz a szemében.
  • Nigel Snorter interjú

    A Dél-pest megyei térség egyik legmeghatározóbb zenei ízlés formáló lemezlovasával készítettük következő interjúnk. Kibontakozó produceri énéről is esett szó és a szakmáról is lerántott pár vizes lepedőt… Jó olvasást hozzá!
  • Pulzár Interjúk 2007: Shane 54

    A soron következő Pulzár Interjúk 2007. riportalanya Shane 54 volt. Ezúttal vele olvashattok egy rövid interjút.
  • HOT X interjú 2007. április

    Az alábbiakban HOT X -szel olvashattok egy interjút a hétvégén megrendezésre kerülő HYPERSPACE -el és az új mixalbumával kapcsolatban.
  • Androval

    A Drumloop jóvoltából olvashattok egy interview-t Androval a pénteki Souvenir party alkalmából!

Ajánlott lemezek

  • Robert Babicz - Above All The Colours EP

    Robert Babicz új EP-vel jelentkezik, mely Guy J nem régiben debütált Armadillo kiadójának gondozásában, április 7-én jelenik meg.
  • ’Heroes of House’ Vol. 3.

    Megjelent a harmadik és egyben az utolsó ’Heroes of House’ kiadás, melynek munkálataiban Josh Butler ez alkalommal egyik régi cimborájával, Bontannal működött együtt.
  • Heroes of House Vol. 2

    Megérkezett a ’Heroes of House’ trilógia második része, amelynek megalkotásában Josh Butler mellett a híres producer Todd Terry, és a house mester Darius Syrossian voltak a közreműködők.
  • HEROES OF HOUSE' (VOL. 1)

    A díjnyertes brit house producer Josh Butler bejelentette, hogy útjára indítja ORIGINS RCRDS elnevezésű kiadóját. A kiadó egy 3 részes 'Heroes of House' szériával debütál, melynek során Josh két jelentős, a house szcénában elismert személlyel dolgozik majd együtt, akik őt is inspirálták és hatással voltak a house zene történelmére.
  • Röyksopp - Running To The Sea

    A Norvég elektronikus zenei duóról utoljára 2010-ben hallhatunk, az akkor megjelent instrumentális albumuk kapcsán. Közben készítettek pár remixet, a Depeche Mode - Puppets, Lady Gaga - Born This Way.
  • Megérkezett az első Collective Machine album az Essences!

    Aligha létezik jobb dolog annál, amikor egy neves Müncheni kiadó épp egy ifjú magyar titán debütáló albumával akarja megünnepelni ötödik születésnapját. Pedig pontosan ez a helyzet. A Basti Grub által 2008-ban alapított, elsősorban partizós tech house-ra szakosodott label, a Hoehenregler éppen ebben a hónapban vált fél évtizedessé. A kiadón eleddig olyan lelkes fiatal producerek munkái láttak napvilágot hónapról-hónapra, mint Mark Trend, Larry Peters,Yaya, Andre Butano, Aldo Cadiz de jelentetett itt már meg zenét többek között Matrin Buttrich, Italoboyz, Felipe Venegas vagy Butch is. Mivel azonban Basti célja elsőrban az, hogy olyan producereket találjon, akik képesek friss ötleteket vinni már ismert és szeretett műfajokba, legtöbbször inkább a következő generáció képviselőinek szavaz bizalmat.
  • Megjelent Steve Bug - Noir című albuma

    A Poker Flat Records vezérének új lemeze most októberben jelent meg. A Noir című lemez a Steve Bugtól már jól megszokott minőséget képviseli.
  • Bourne - Minor Changes

    Első magyarországi producerként azzal a kivételes helyzettel találta magát szemben a napokban Bourne, az Oversized Records alapítója, hogy önálló EP-je jelent meg Kevin Yost legendás iRecords-ánál Minor Changes címmel.
  • From P60 és Lisa Shaw – Magic (by King Street Rec.)

    Igéző, varázslatos, elbűvölő, mágikus: a magyar From P60 legújabb szerzeménye már a címében is sejteti, hogy nem mindennapi élményben részesül, aki meghallgatja a Magic-et. A könnyed, mégis rendkívül magas színvonalú zenei aláfestéshez ráadásul nem kisebb egyéniség adta a hangját, mint a kanadai születésű, New Yorkban élő énekesnő, Lisa Shaw.
  • Paul Mad a Sonar Off-on

    Az elektronikus zenei élet júniusban egyértelműen átteszi székhelyét Barcelonába, a Sonar fesztiválra. Nincs is annál jobb, mint egy homokos tengerparton tombolni a kedvenc slágereinkre egy olyan csodálatos helyen, mint a Playa del Prat de Llobregat, amely Barcelona központi repülőtere mellett terül el.
  • Galaktikus hangzás – Újabb sikerek az Astronaut Music háza táján

    A „Stage Whisper” sikere után nem kellett sokáig várnunk, máris itt a következő megjelenés az „Astronaut Voices”.
  • Already Mixed by Nortio

    A Ready Mix Records a 2012-es évet egy meglepetéssel kezdi: az Already Mix sorozat harmadik darabját nem más jegyzi, mint Nortio, a Moti Brothers idősebbik tagja. Nortio karrierje 2002-ben kezdődött, a hazai techno láz tombolásának közepette.
  • Futurisztikus klasszicizmus: SonTec – Cockpit EP

    Bár sosem sorolhattuk SonTec zenéit a könnyen emészthető kategóriába, a most megjelent Cockpit vaskos, sötét szögleteivel igazán mélyen belenyúlt az underground elektronika bugyraiba. Az ipari, fémes hangok mitikus ütközete a cybervilág űrbe kiáltó effektjeivel már a jövő zenéjét idézi. A gépzajok masszív lüktetése egyetlen egésszé kovácsolódva új köntösben kelti életre a klasszikus detroiti hangzásvilágot. Izgalmas, futurisztikus deep tech house némi minimállal és garage-os cinnel fűszerezve.
  • Isten hozott az ITOM Records világában

    Ezúton szeretnénk bemutatni számotokra a 2011-ben alakult ITOM Records első kiadványát. Az EP-t a kiadó alapítója a magyar Moti Brothers készítette el és a címe „Miami”.
  • Zajos siker az Astronaut Music első megjelenése a Stage Whisper

    A „Stage Whisper” szó szerinti fordításban annyit tesz: „színpadi suttogás”. Suttogásról azonban szó sincs, hiszen Goodspeed első saját szerzeménye bombaként robbant a köztudatba. A muzsika debütáló albumán a „Space Disco”-n jelent meg 2009-ben, és a hozzá kapcsolódó turné során igazi klubhimnusszá nőtte ki magát.
  • Dubaa a Loco Records-nál

    Dubaa a Loco Records művésze lett. A fiatal magyar producer alig egy éve kezdett el zeneírással foglalkozni, így ez a hír már önmagában is szenzációnak számít. Kétségtelen, hogy az idei év egyik legnagyobb és legkellemesebb meglepetése az ő sikertörténete, mellyel sorra veszi le a lábáról a kiadókat, a szakma képviselőit, illetve természetesen a közönséget.
  • Jön az első Paul Mad bakelit megjelenés

    Az elmúlt hónapban egy nagyszerű I Records-os release-ről számoltunk be a hazai és nemzetközi szcénából egyre nagyobb szeletet kihasító Paul Mad-től, akinek az év utolsó hetei is kemény munkával telnek.
  • Sikztah - Starscape EP / Deafness Records 32.

    Megjelent Sikztah új EP-je a Deafness Records Netlabelnél, 'Starscape' címmel!
  • Chriss Ronson remix Fábián Julinak

    Fábián Juli, hazánk egyik legismertebb fiatal jazz tehetsége idén alakított új formációt Palásti Kovács Zoltánnal, alias Zoohackerrel. Nemrégiben megjelent Girly című EP-jük egyik legszebb slágerét, az izgalmasan zizegő Sizzlin’-t szerették volna új köntösben látni. Daluk remix változatához Chriss Ronsont, a többszörös Év Dj-je és Év Mixlemeze díjas producert kérték fel!
  • Deep Beep Records 006: Rhadow – Senseless EP

    Ez a citrom sárga ugyan, de nem fanyar. A Deep Beep Records elérkezett a hatodik, novemberi kiadványához, melynek borítója az évszakhoz illő hangulatot meghazudtolva ragyog át a szürke novemberi ködön. Rhadow zenei világához azonban keresve sem találhattak volna jobban passzoló árnyalatot.
  • all inn black 005 – Phrasis Veteris: Valahia Ep

    Hallótávolságban a legújabb erős fekete: megjelent az All Inn Black 005, vagyis a Phrasis Veteris duó Valahia Ep-je. A két fiatal román fickó 5 éve találkozott először, négy év ismeretség után tavaly megalakították a már említett Phrasis Veterist. Zenéjük csupa játék és ötlet, melyben a dzsessztől a klasszikus zenén át a house, a minimal és a break elemeket elegyítik. Ha azt mondjuk, többek között Rick Wade, Pete Moss, Jay Tripwire, Raresh, Rhadoo is hatott rájuk, talán közelebb visz a megoldáshoz, de nem annyira, mintha meghallgatjuk a munkáikat.
  • Chriss Ronson – Renaissance kiadvány és Berkley EP megjelenés

    A Cre8tion Records 2010-es indulása óta bő egy év telt el és ez idő alatt megannyi, nemzetközi színtéren jól ismert név fordult meg a Chriss Ronson vezette kiadó berkein belül.
  • Deep Beep Records 005: BNZO – What’s The Use EP

    Újabb bomba szaggatja a táncparketteket a Deep Beep Records legújabb, immár ötödik kiadványa jóvoltából. A 19 esztendős BNZO az Egyesült Államokban él, és valósággal ontja magából a slágereket. Az úriember neve - zsenge kora ellenére – már most olyan kiadók katalógusában virít exkluzív művészként, mint Steve Lawler VIVA Music-ja vagy a Trapez Records. A Deep Beep Recordsnál megjelenő új zenéjében is hozta a legjobb formáját: a What’s The Use hamisítatlan house ritmusai kimondottan táncparkett-orientálttá teszik a trekket.
  • Csak a címe nem százas Zack Marullo 99 EP-jének

    Akár a szüreti szőlődöngöléshez is kiváló EP-vel tér vissza Zack Marullo a Soundtribe Rekordshoz. A 99 EP-nek csak a címe nem százas, a zenék mindegyike maradéktalanul jól sikerült.
  • Deep Beep Records 004: Mikalogic – Bad Max EP

    A hazai paletta egyik legigazabb gyöngyszeme, a Deep Beep Records új kiadvánnyal rukkolt elő szeptember első napján. A sorrendben immár negyedik EP főszereplője a portugál Mikalogic. A mesteri zenekreátor nem véletlenül tűnt fel a Deep Beep tulajdonosainak: zenéit olyan kiadóknál gondozzák, mint Steve Lawler híres ViVa Musicja, vagy a másik patinás label, a CR2, mely szinte folyamatosan licenszeli a latin géniusz munkáit. Ezek után érthető, hogy sajátos hangzásvilága nyomban szembe- (helyesebben fülbe-) tűnik a minőségre éhes stílusfanoknak.
  • Collective Machine - Maracuja

    Amióta Ron Costa, a Potobolo Records feje felfigyelt az ifjú magyar producerre, szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne hallanánk egy-egy újabb elképesztően jó hírt Collective Machine-ről. Emberünk szinte szó szerint ontja magából a jobbnál jobb zenéket, melyek természetesen a Potobolón jönnek ki szép sorban. A Hector Couto-nak készített remixe például a label legsikeresebb nyári zenéi közé verekedte fel magád a ranglétrán, ami azért sem kis dolog, mert olyan nevek is szerepelnek a top 10-es listán, mint Supernova, Matthew Dekay, El Mundo, Satori, Loko, Leland McWilliams vagy éppen maga a label boss, Ron Costa.
  • Diwex – The Juice EP (Drops Rec.)

    Július végén került az online lemezpiacra Diwex 9 trekkes The Juice EP-je, mely nevéhez méltó felfrissülést jelent hűs minimálos hangzásával a fülledt nyári éjszakák időszakában… Az EP azóta elképesztő karriert futott be, visszajelzések tömkelegével támasztva alá a fiatal magyar DJ/producer létjogosultságát a szakma minőségi szegmensében.
  • DeepBeep Records 003: Dirty Culture - Too Much Conversation EP

    A nyár egyik legkellemesebb meglepetése volt a Deep Beep Records indulása és első megjelenése… A fiatal kiadó immár a harmadik kiadványának megjelenésél tart.
  • Bombasiker lett SMOKE SYKES új zenéje a Monique Musique-nál

    Egyre több honfitársunkra lehetünk büszkék manapság, ami bizonyítja: a magyar producerek bőven vannak olyan tehetségesek, mint a külföldi kollégáik. A legújabb ilyen örömhír Smoke Sykes-ról szól, aki a Monique Musique-nál tette le névjegyét. A kiadót a mérvadónak számító nemzetközi elektronikus zenei magazin, a Residentadvisor.net a világ 9. legjobb kiadójának nevezte a közelmúltban. A label katalógusát böngészve olyan nevekre bukkanhatunk többek között, mint például Carlo Lio, Ramon Tapia, Hermanez, Martin Eyerer vagy éppen Horatio.
  • Domyan - Balaton

    Megjelent az Oversized Records 20. kiadványa, Domyantól a Balaton EP! A szakmai berkekben nagy megbecsülésnek örvendő magyar kiadó ezzel egy igen szépen felfelé ívelő pályafutást koronázott meg, hiszen az EP-n valóságos kis belföldi elitkommandót vonultat fel, az élen az eredeti alkotóval, Domyannal.

Ajánlott rádiók

Játszott zenei stílusok

  • Hard Techno

    A kilencvenes évek közepén, Németországban kialakult stílus a korai, monoton techno hangzást vegyítette a hardcore producerek által alkalmazott technikákkal. Kialakulása erőteljesen összeköthető a Schranz alapjaival.
  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó