Pulzar

Sterbinszky interjú

Sterbinszky azon kevés hazai lemezlovasok társaságába tartozik, aki megjárta már a hadak útját, most mégis egy új projektbe kezd. Túl egy Grammy jelölésen és számtalan megjelenésen még mindig ég a tűz a szemében.

Mostanában, mintha kevesebbet hallanánk róla, ezért mikrofon végre kaptuk és kérdéseinket hozzá szegeztük. Az eredményt itt olvashatjátok.

Sterbinszky MIX, töltsd le most!

Újonnan felcseperedő „partyarcok” nem biztos, hogy tisztába vannak a múltaddal és eddigi munkásságoddal. Nehéz volt bejárni az eddig elvezető utat?

Édesapám diszkós volt. Rengeteg olyan bulin voltam, ahol ő játszott. A kisvasút és a játékautó mellett nekem a játékot a Tesla lemezjátszó jelentette és a fekete korongok. Ezek után már játszottam farsangi bulikban, suli bulikon. Ezután következett az áttörés, ami Dr Bene Gábornak köszönhető, aki felkarolta Jovánt és engem. DMC bajnokságok jöttek, ahol az elsőn a döntőbe sem kerültünk, de a másodikat megnyertük. Ezt követte a techno korszak a, Rave olimpiák, a Mayday-ek, (nem összekeverendő a mai Mayday koncepcióval-a szerk.) E-play és rengeteg fellépés. Rengeteg mixalbum látott napvilágot és elkezdtem stúdiózni Brunner Zsoltival. Tőle tanultam az első lépéseket. Később megépült a saját stúdió. Mára 2 stúdióban dolgozunk párhuzamosan. Jött a - Gates Of Mind - amivel rengeteg külföldi rádiós listát meghódítottunk Tranzidenttel. Jöttek a külföldi fellépések. A dalt Grammy-re jelölték. Rengeteg válogatás albumon szerepelt a dal és rmx-ek is készültek belőle. Később Tranzidenttel különváltak útjaink, ő maradt az úgymond klasszikus Trance-nél, engem meg megütött az elektros vonal. Teljesen más zenei világ kezdett érdekelni, mint a trance.

Ezt követte Bruckmann Balázzsal való közös munkád…

Igen, később megismerkedtem az Oxigen stúdióban Balázzsal. Zeneírásoknál bejött és hallgatott és én is benéztem mikor ő dolgozott. Kitaláltuk, hogy írjunk egy közös dalt. Írtunk és meg is jelent. Egyre több rmx-et készítettünk és közösen mentünk bulizni. Ma még mindig járunk bulizni, csak már zenéket nem írunk együtt.

Ő ugye játszik egy szappanoperában (Barátok közt), nem féltél attól, hogy ez alapján ítélik meg az emberek a személyét?

Nekem tetszett a zenei munkássága és ezért dolgoztunk együtt. Vannak lemezlovasok, akik újságot üzemeltettek vagy lemezboltot. Szerintem nem ez alapján kell megítélni. Nekem az számított, hogy mikor együtt dolgoztunk, ontottuk magunkból a jó ötleteket.

Hogy éled meg, hogy idén elmaradt a parádé?

Ez van. Különösebben nem foglalkozom vele. Persze, hogy sajnálom, de bele kell nyugodni. Volt helyette más nagy fesztivál. Szegényebb lett Budapest megint valamivel.

„Sequence 11” művésznéven indítottál egy új projektet. Miért érezted szükségesnek mindezt?

Sok külföldi, de magyar lemezlovasok is készítenek más alter ego alatt zenéket. Itt egy új szerepben próbálhatom ki magam. Rengeteg nagy név kezdte játszani zenéinket és jók a visszajelzések. Lelkesek vagyunk és gyártjuk folyamatosan a zenéket. Vannak közös fellépések. Tavaly novemberben egy férfi magazin mellékleteként megjelent az album. Nagyon örültünk, amikor 6 héten keresztül vezettük a Viva club chart-ját. Live act lesz a produkció, amivel a clubokba fogunk menni. Szinte csak saját zenékkel.

Nyáron sok-sok felkérés, közben dj tanfolyamot tartasz az E-clubban (itt találkoztunk a szerk.) Sűrű volt a nyári program?

Eléggé elfoglalt vagyok. De az első a család. A kislányom most 6 éves és minél több időt szeretnék vele tölteni. De minden fellépésnek próbálok eleget tenni. Érzem azt, hogy feszes a tempó de élvezem a munkám és ez megkönnyíti a dolgom. 19 éve vagyok a szakmában és még mindig imádok dj-zni. Kis vagy nagy buliban zenélni, 100 vagy 10000 embernek játszani ,mindegy, csak zene legyen és a közönség élvezze, ahogy én.

Kedvelt kérdéseim egyike a cd és a bakelit harccal kapcsolatos dolog. Úgy tudom, neked ez pozitívan jött le…

Nagyon szerettem bakelitről zenélni, de a cd olyan lehetőségeket nyitott, amelyek kárpótolják a bakelitet. Bárki bármit mond, a cd jobban szólt, mint egy bakelit. A master a cd-ről történik. A cd mára már megkerülhetetlen. Felbecsülhetetlen a tárház, amely a dj-k rendelkezésére áll egy cd lejátszó segítségével. Az internetes letöltések pedig mindezt megkönnyítik. Több száz zeneáruház van már, ahonnan 2 € -ért megvásárolhatjuk a legfrissebb zenéket. Ellenben egy 3000 Ft-os bakelittel. Miért fizessem ki ezt az összeget, mikor a dalszerzőhöz 500 Ft jut el a lemezekből??. A többit a kiadók és az ilyen-olyan szervezetek húzzák le belőle. Több hetes, hónapos csúszásokkal jönnek ki a bakelitek.

Amíg régebben hónapokat kellett várni egy-egy új szerzemény megérkezésére hazánkban, addig ma már ez leredukálódott néhány percre, míg letöltjük az illegális fájlcserélőről. Gondolom nektek is okoznak ezek károkat?

Persze okoz. De együtt élek vele. Ez a mostani világ része.

Kik azok, akiket most kedvelsz, mint producer?

Carl Cox, Tocadisco, Booka Shade, Axwell, Eric Prydz, pár Digweed de hallottam már Zabielától is olyan mixet, ami előtt emelem kalapom.

Hogy állsz az új technikák alkalmazásával, gondolok itt a final scratch, ableton program használatára…

Amennyire át lehet a FX1000-et alakítani az nekem elég. Arra, hogy sávonként kapjam meg a zenéket és ezeket az új technikákat alkalmazzam, még nem gondoltam.

Most épp egy Dj suliban találkoztunk… Amelyet Te irányítasz. Van igény egy ilyen
”iskolára”?

Van. Jelenleg ezt egyedül csinálom, de szeptembertől a zeneíró társammal, Borsos Gáborral indítunk egy zeneírós sulit. Pioneer termékekkel kizárólagosan. Minden eszköz a rendelkezésére fog állni a tanulóknak, hogy tökéletesítsék tudásuk. Lesz balesetvédelem, zeneelmélet, bűnmegelőzés, angol oktatás is. 10 hetes lesz. Akik szeretnének, majd tehetnek vizsgát, de ez csak felkészítő lesz a vizsgára.

A mostani „tanulóid” mennyire fogadják meg tanácsaid?

Mondhatni teljesen. Jó látni, hogy valaki idejön 30%-os felkészültségi szinten és most már olyan 60-70 %-on tart. Magabiztosan kezeli a lejátszókat és pontosan mixelnek. Akik a legjobbak, azok lehetőséget kapnak a Roxy-n a műsoromban 1 órás mix lehetőségre.

Ha már Roxy akkor ejtsünk erről is pár szót. Nagyon régóta vagy tagja a csapatnak. Hogy áll most a műsorod?

Igen, elég régóta dolgozom ott. Talán azért is vagyok még mindig tagja a csapatnak, mert nagyon magas a hallgatottsági indexem. A szerdai 4-5-ig szettem nagyon komoly kereskedelmi rádiók hallgatottságát múlja felül.

Merre leszel megtalálható legközelebb?

A szerdai és vasárnapi Roxy-s mixek biztosak, és a www.sterbinszky.com pedig mindig frissen tájékoztat mindenkit.

Mondtad, hogy külföldön is jártál már fellépni. Akikkel a közelmúltban beszéltem és Románia jött szóba, azok szinte csak negatív élményükről számoltak be. Nálad ez, hogy van?

Nekem kifejezetten jók a tapasztalataim. Románia második legnagyobb clubjában szoktam rendszeresen játszani. Teltházas bulikkal és nyitottak az emberek, ami fontos.

Készítette: Helgert László ( Hell )

Archív partyajánlók

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

Hírek

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó