Pulzar

„Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.

Mindketten az elsők között tettétek le névjegyeteket az underground elektronikus zene mellett. Azóta eltelt több mint 20 év. A barátságotok túlélte, egy ideje pedig újra együtt is dolgoztok. Hogyan kezdődött, melyik volt a közös kezdő projekt?

A kezdet valamikor 1995-96-ra tehető. Tommie D mutatott be bennünket egymásnak. Egész pontosan Gyula a Balatonon szervezett egy partit, ahova már kifejezetten Tommie D-t és engem kért fellépőknek. Gyula lejárt a Speedbe, és hallott engem játszani. Volt egy olyan érzésem, hogy erre a srácra szükség lenne a Speedben mint promoter, esetlegesen klubmenedzser. Ugye, mindig a „hülye vízióim”, hahaha. Természetesen óriási ellenállásba ütköztem egyrészt egyedüli vidéki gyerekként, másrészt a kollégák vélt pozícióvesztése miatt. Addig azonban nem nyugodtam, míg nem jött össze.

Hogyan találtatok újra egymásra? Volt egyáltalán megszakítás?

Volt megszakítás, mint minden ilyen régóta tartó barátság és munkakapcsolat esetében, inkább a kialakult helyzet (ami részben rajtunk kívül álló okok, emberek és az élettapasztalat akkori hiánya) miatt volt lelki kérdés ez számomra, mert azt tudtam, hogy emberileg nem szakítjuk meg a kapcsolatot, még ha nem is találkozunk. Az „egymásra találás” mindig benne volt a levegőben, csak az idejét nem tudtam. Van egy gondolatom, amit megfogalmaztam magamban az állandóság szinonímájaként: a dolgok nem változnak, csak közelednek s távolodnak. Most tudjuk felfogni, mi is volt anno a kezünkben, ami a mai napig nem halványodott, ugyanúgy csillog, mint 20 éve. Persze, azért vigyáztam rá rendesen.

Milyen formában dolgoztok most együtt? (Ki milyen szerepet vállal?)

Ott tudtuk folytatni, ahol annak idején abbahagytuk, csak sokkal érettebben, letisztultabban. Azért lehetséges ez, mert mindkettőnknél szívből jön az egész zenei világ szeretete. Soha nem kötöttünk kompromisszumot, pedig volt sok-sok nehéz élethelyzet. Mindketten nehéz utat jártunk be, ki-ki a sajátját ahhoz, hogy újra együtt menjünk még nagyobb csúcsok felé. Az én feladatom most csak a zene…végre… Az alkotás és a művészek gondozása. Gyula a kommunikációért, a kapcsolattartásért és azért felel, hogy ne raboljanak tőlünk energiákat. Az ötleteket természetesen megvitatjuk, a napi rutinon kívüli dolgokat megbeszéljük, a döntéseket pedig alárendeljük a maximalizmusnak.

Néha a barátság megkönnyíti, máskor megnehezíti a közös munkát. Mi a helyzet a ti esetetekben?

Nálunk annyiban volt nehezebb, hogy az elválás sokkal mélyebben érintett mindkettőnket, de egyben erőt is adott a másik fele való bizonyítás anélkül, hogy tudatos lett volna. Ez segített túlélni sok mindent. Könnyebbség, hogy soha nem hagyjuk egymást a hülyeség oltárán feláldozni, mondjuk egy promóció vagy egy pünkösdi királyság erejű villongás kedvéért. A szerencsénk az, hogy közös a cél: mindenből a legjobbat adhassuk a legjobban. A közönségért dolgozunk.

Az utóbbi időben felbolydult a Strictly! körül a levegő. Minek köszönhető ez?

A szünet tudatos volt, illetve az is, hogy most újra gőzerővel nyomulunk. Hitelesek voltunk és azok is maradunk.

(Slam Jr.) Az újító ötleteid időről időre leejtik a szakma és a rajongók állát. Neved alatt jegyzik a világ egyik legjobb trance albumát, azután proggie-ban is úttörőnek számítottál, később a Tűz című albumod élőtáncos és háttérfilmes lemezbemutatóival vetted le a lábáról az embereket, majd 2016 őszén egy élőzenés projekttel leptél meg minket, hogy csak párat említsünk. Mi késztet mindig új utak felé?

Talán az, hogy „semmi nem elég”. Mindig van egy újabb, nehezebb út, amin el kell indulni. Nekem ez a küldetésem, bemenni a folyóba, bármilyen mély is, majd kijönni a másik oldalon. Azután jöhet mindenki. Szeretem a kihívásokat, a kreativitásom pedig ahelyett, hogy fogyna, folyamatosan új helyekre visz. Inspirál a környezetem, a titkos érzelmi életem, a barátaim, a zeneszerzők, a társaim, a családom, tulajdonképp minden. Elég spirituálisan próbálom a világ rezgéseit felfogni annak ellenére, hogy néha túl realista vagyok. Ez a kettősség tart egyensúlyban.

(Slam Jr.) Merre jár most ez a felfedező éned?

Dolgozom a legnépszerűbb albumom második részén, ami egyelőre fejben áll össze. Minden nap szakítok egy-két órát, fejben komponálok. Vázlatok vannak, amikor összeállt, akkor leülök és non-stop ezen fogok dolgozni, míg el nem készül.

(Slam Jr.) Időközben visszatértél Budapestre... A decemberi parti után újabb Akváriumos buli közeleg (január 20. szombat). Miért érzem azt, hogy számodra nem az a kihívás, hogy kitöltsd a rendelkezésedre álló 7 órát, hanem amit ki kell majd hagynod a zenék közül?

Jól érzed, óriási mennyiségű zenével rendelkezem, nem tudom, mit fogok játszani, nálam ez mindig improvizálás. Hozom a kedvenceimet, csak az a baj, hogy az összes az, hahaha.

(Gyula) A hétvégi parti egyben a te születésnapi bulid is lesz. Kinek az ötlete volt Zsazsa 7 órás szettje?

Ha nem is a 7 órás de az all night long az én kérésem volt. Volt egy olyan flash a fejemben, hogy ha egyszer lesz egy születésnapi bulim, akkor azon szeretném, ha Zsazsa (Slam Jr.) játszana egy egész estés szettet. Ez január 20-án szerencsére meg is valósul a VOLT Lokálban, az Akváriumban.

(Gyula) Melyik Zsazsával közös projektre emlékszel vissza legszívesebben?

Ez egyértelmű, az első Siófok-Flört 1999. augusztus 11. Teljes Napfogyatkozás a Strictly! Trance Symphony élő lemezfelvétele, a másik pedig 2017. szeptember 12., KM 5 Ibiza , az első Strictly ! IBZ parti Ibizán. A közte eltelt idő a röpke 18-as szám, ami a nagykorúságot is jelenti, haha.

(Gyula) Egy ideje az ibizai Pacha promótereként is dolgozol. Mit takar ez a gyakorlatban?

5 éve én szervezem a PACHA IBIZA magyarországi rendezvényeit, PACHA WORLD TOUR, hivatalos PACHA eventek.

(Gyula) A Strictly! is kapott egy ibizai – úgynevezett – utónevet. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a tavalyi fellépés után a csapat idén is ellátogat a legendás szigetre... Mit szabad – vagy lehet már most – erről tudnunk?

Ezen dolgozunk, lehet belőle bármi…

Mit és mennyit fogtok inni a bulin? Na jó, ez csak poén volt…

Szerintem egyöntetű a válasz: semennyit, hahaha

Egyéb közös tervek?

Irány a csúcsok csúcsa!!!

A szombati buli ajánlója itt található: www.pulzar.hu/partyajanlok/2018/01/20/slam-jr-all-night-long

Ajánlott lemezek

  • Made INN Recordings 004

    A tehetséges görög DJ és producer, Chevy a főszereplője a legújabb Made Inn Recordings kiadványnak: MIR 004 Chevy – Frieds EP

Szervező

  • Badgirls

    A James Cole és Pat Duff alapította csapathoz 2004-ben csatlakozott Shabaam, így vált eggyé a keceli 3 rezidens triója a Badgirlssel.

Még több interjú

  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.
  • A nagy kiugrás - Mike Newman

    Él ma Magyarországon egy fiatalember, akit pár éve még mint popzenei producer ismert és emlegetett a szakma: Mike Newman. Ám két évvel ezelőtt történt valami, ami – úgyszólván – átdobta a túloldalra. Manapság neves nemzetközi elektronikus zenei kiadók és művészek köreiben mozog, dolgozik, és egyre több időt tölt utazással, lévén, hogy felszaporodtak a naptárában a külföldi fellépések dátumai. Közben idehaza is sok elismert DJ, sőt pl. a Music Fm is játssza a zenéit. Jó lesz megjegyezni a nevét, mert biztosan sokat fogunk még róla hallani!
  • Lee Burridge és Luigi Madonna a medencében

    A dél-alföldi kisváros, Kecel, ismételten egy izgalmas eseménynek nyújtott helyszínt. A Club Korona ezúttal a veterán ikont Lee Burridge-et és az olasz Luigi Madonna-t látta vendégül a lemezjátszók mögött.
  • Welcome to Masomenos

    A Masomenos duo-t Joan Costes és Adrien de Maublanc alkotja.
  • A BADGIRLS VISSZATÉR KECELRE!

    Mint az köztudott a Koronában 2002-óta rendszeresen partikat szervező Badgirls csapata, akik 2003-óta a klub hivatalos rezidensi és programszervezői, illetve promóteri szerepkörét is ellátták, az újranyitástól eltelt rövid 3 hónapos szünet után újra visszatérnek a klubba!

Archív partyajánlók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó