Pulzar

Dzihan & Kamien

Vlado Dzihan Jugoszláviában született és nevelkedett.A zene még kisiskolás korában hatalmába kerítette, így hát úgy határozott, hogy megtanul valamilyen hangszeren játszani.
Mindez odáig fajult, hogy felfigyelt rá a világhírű zeneszerző Goran Bregovic és bevette az ifjú tehetséget a csapatába.

 Goran Bregovic-ról tudni kell, hogy egy ideig ő készítette az Emir Kusturica filmek zenéjét, amiben Dzihan is segítségére volt. Mario Kamien Svájc-ban született olasz és német származású szülők gyermekeként. Egy bécsi zeneiskolában sajátította el a zenekészítés alapjait.Rajongott az olyan zenékért, amelyekben megtalálhatóak voltak különböző népzenei motívumok. A két fiatal tehetség Bécsben találkozott össze, ahol Dzihan zenét tanult. Gyorsan rájöttek, hogy érdeklődési körük megegyezik, így hát elhatározták, hogy együttes erővel zenekészítésbe kezdenek. 1998-tól használják a Dzihan & Kamien nevet, első sikeres lemezükön már ezt a két szót lehet olvasni. Első szerzői albumuk akkora sikereket ért el, hogy pár hónap alatt az egész világ megismerte ezt a két nevet és a vele járó igényes downtempo, nu jazz, easylistening muzsikákat. Szerzeményeik számtalan válogatáslemezen és slágerlistán bizonyítottak és értek el sikereket, dj-ként pedig beutazták az egész világot. Albumok: Freaks & Icons Refreaked Gran Riserva

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Add2Basket hírek

    Nem egy, de nem is két fantasztikus külföldi szereplés, új zene, zsúfolt nyári naptár... Add2Basketről eddig is tudtuk, hogy messze nem egy otthonülő típus, ám az utóbbi időben lassan már kötetnyire rúg a vele és körülötte zajló események sora – ha csak egy-egy hónapot veszünk figyelembe, akkor is...
  • VÁLTOZÁS!

    A szervezők döntése alapján a május 31-i, azaz most szombati Studio OpenAir parti, ahol Hernan Cattáneo lesz a fellépő, internetes elővételes belépőihez ezúttal nem postai úton juthatnak hozzá a megrendelők!
  • Snake Sedrick a Partyzone műsorán

    Szombaton azaz, 24.-én éjfélkor nézzétek a magyar MTV-n, a Partyzone címu műsort! Ezúttal Snake Sedrick-et kérdezték, sikerekről, megjelenésekről és más projektekről. Ismétlés másnap hajnali 5 órakor!
  • Bitseque – elindult világhódító útjára

    Örömmel jelentjük, hogy elindult a Bitseque ügynökség. Régóta megfogalmazódott a gondolat a srácok fejében egy saját ügynökségről. Most elérkezett az idő. A leszerződött előadók egytől egyig elismert, minőségi zenéket előállító producerként, dj- ként vannak nyilvántartásba véve a zenei hivatalokban. De nézzük is kikről beszélünk:
  • Megalakult Chriss új kiadója a C-Audio Records

    Eddig a Foundation Records égisze alatt ontotta a jobbnál jobb megjelenéseket az ország egyik legismertebb és elismertebb lemezlovasa. Azonban emellett most egy új kiadót is indít C-Audio Records néven.
  • Fedde le Grand interjú

    A Sensation White sztárvendége volt az elmúlt hétvégén Fedde le Grand, mi is szóra bírtuk egy rövid interjú erejéig.
  • Add2Basket harmadszor a Pacha Sao Paulo-ban!

    Március sem telt el nemzetközi események nélkül Gensi számára.
  • Badgirls interjú

    Biográfiájukat olvasgatni ott a clubkorona.hu. Mi inkább beszélgettünk a srácokkal hogy is látják a világot és az ország zenei ügyeit a Koronából!
  • Boolint interjú

    Az ifjú titán Boolintal beszélgettünk mozgalmas gyermekkoráról és még mozgalmasabb dj/producer munkásságáról. Ismét olyan fiatalembert mutathatunk be nektek, aki a jövő nagy reménysége lehet.
  • Goodspeed interjú

    Aki járt már az Underground lemezboltban annak ismerősen cseng e név, de találkozhattatok vele jó néhány rendezvény line up-jában is. Soron következő interjúnkban az egyik nagy öreget faggatjuk pályája indulásáról és terveiről. Jó olvasást hozzá…
  • Kínai szilveszter Add2Basket-el!

    A kínaiak számára a Szilveszter nem december 31-én jön el, hanem rendszerint január végén, február elején, mindig változó dátummal. Persze nem azért mert Gensi decemberben nem ért volna rá, hanem mert a kínaiak nem napévben, hanem a hold járása szerint számítják az évkezdetet.
  • Jóképű Klub Interjú

    A Kecskeméti illetőségű Jóképű Klub csapatával az az Balakrishnann-al és Áky-val készítettük soron következő interjúnkat. A srácok munkássága egyre ismertebb illetve rendezvényeik egyre jobban pörögnek.
  • Sanfranciscobeat Interjú a Velvet Cafétól

    A 2007.11.02.án a K2-ben induló, Velvet Café vendégei, SanFranciscoBeat és Lank a Strictly! tagjai - lesznek...
  • Debut interjú

    A Debut név mára összenőtt a minőségi house zenével. Évek óta magas fokon és megalkuvás nélkül terjesztik az igét.
  • Slam Jr. interjú

    Legutóbbi interjúink nem éppen a fiatal feltörekvő dj / producereket mutatta be. Most sem! Ellenben olyanokról olvashattok, akik letettek valamit a „pultra”.
  • Dj Palotai interjú

    Tour de France az élet Dj Palotaival készítettünk egy kicsit más típusú interjút, mint amit eddig megszokhattatok.
  • Nigel Snorter interjú

    A Dél-pest megyei térség egyik legmeghatározóbb zenei ízlés formáló lemezlovasával készítettük következő interjúnk. Kibontakozó produceri énéről is esett szó és a szakmáról is lerántott pár vizes lepedőt… Jó olvasást hozzá!

Ajánlott lemezek

  • Deep Beep Records 006: Rhadow – Senseless EP

    Ez a citrom sárga ugyan, de nem fanyar. A Deep Beep Records elérkezett a hatodik, novemberi kiadványához, melynek borítója az évszakhoz illő hangulatot meghazudtolva ragyog át a szürke novemberi ködön. Rhadow zenei világához azonban keresve sem találhattak volna jobban passzoló árnyalatot.
  • Dalkloid Sound – Say You

    A Dalkloid Sound nevével már mindenki találkozott aki követi az elektronica hazai szféráját és jár az ilyen jellegű zenei fesztiválokra. Munkáikat élőben adják elő fesztiválokon, klubokban, ez a „dalkloidjuk” egyik alapszabálya. A most novemberben megjelenő EP-n dallamilag igen vegyes számok kaptak helyet, így mindenki megtalálja a magának megfelelőt.
  • Domyan - Balaton

    Megjelent az Oversized Records 20. kiadványa, Domyantól a Balaton EP! A szakmai berkekben nagy megbecsülésnek örvendő magyar kiadó ezzel egy igen szépen felfelé ívelő pályafutást koronázott meg, hiszen az EP-n valóságos kis belföldi elitkommandót vonultat fel, az élen az eredeti alkotóval, Domyannal.
  • Son-Tec és Paul Mad közös repülőrajtja : Do It EP

    Igazi tech house bombával indítja az új esztendőt Son-Tec és az ifjú Paul Mad. A Do It EP két trekkje máris komoly fejvakarást okozott a nemzetközi élvonalnak a promóciós körben: legtöbben ugyanis annyira szeretik mind a két új nótát, hogy nem tudnak választani közülük. Az EP a francia Ron Costa Potobolo Recordsánál jelent meg január 31-én, a 46. kiadványként.
  • Moti Brothers – Made In Hungary

    Közel két évet kellett várnunk a sülysápi testvérpár, a Moti Brothers új szerzői albumára. A 2008-as Kemistry és a 2009-es Motivation utáni harmadik nagylemez a kanadai Readymix Records égisze alatt jelenik meg január 15-én. Korábbi információk szerint a produktum december közepén került volna az online store-ok virtuális polcaira, mégis csak egy hónappal később találkozhatunk a hanganyaggal, mely a Made In Hungary címet viseli.
  • Tom-Nyk & john Wolf – Get Down Exclusive megjelenése a Beatporton!

    Egy napon dobta piacra a House Of Gold Records és az Eye Records is a lemezt! Az Eye Records az Original-t és még két remixet tett rá a korongra, míg a House Of Gold Records lemezén négy remix kapott helyet!
  • Oakenfold ajánlásával: Moti Brothers - Fairy Voice EP

    A Moti Brothers újra hallatja a hangját! A floridai/magyar illetőségű Soundtribe Rekords jóvoltából néhány napja ismét élvezhetjük a Motolai testvérek kifinomult zenei világát. A Fairy Voice című EP-jük 2010. november 8-án jelent meg 3 ütős remix kíséretében. A visszajelzések is azt mutatják, a srácok jó úton haladnak, a szakma telljes vállszélességgel áll mögöttük. Ez azért fontos minden esetben, hiszen ha a kollégák nem játsszák a zenéket, akkor el sem tud jutni a közönséghez – vagy legalábbis jóval kisebb réteghez ér el, amiért – lássuk be – nagyon nagy kár lenne. A Moti Brothers ezúttal egy kiváló deep/prog house remekkel rukkolt elő a tőlük megszokott magas minőségben.
  • Az egekbe repít a Clickaholics kalandos sorsú Nostromo EP-je

    Idén ősszel végre a sok izgalom után megjelent a floridai-magyar Soundtribe Rekords gondozásában a Clickaholics Nostromo EP-je. Amikor ez a két dal első verzióban megszületett, valószínűleg még a zseniális magyar producer kvartett sem gondolta, hogy gyakorlatilag a nullából újra össze kell rakniuk…
  • Hungarian Dj Festival Dvd For 2nd Birthday Party

    Az 2008. október 23-án Pécsen útjára indított HUNGARIAN DJ FESZTIVÁL elnevezésű rendezvénysorozat 2. születésnapja alkalmából egy DVD-t jelentet meg, melyben az elmúlt két év partijainak felvételeit foglalja össze.
  • Bourne - The Trip EP

    Nemrég múlt el egy éves kis hazánk egyik leginnovatívabb digitális kiadója, az Oversized Records, a srácok máris rajthoz állítják a 14. kiadványt, amit az alapító-ötletgazda Bourne neve és stílusa fémjelez.
  • The Chemical Brothers - Another World

    Augusztus 16-án megjelenik az új kislemez digitálisan, augusztus 23-án pedig 12” bakeliten a Freestyle Dust/ Parlophone Kiadónál
  • Fish Air: Moments EP

    Ezekért a pillanatokért érdemes élni – legalábbis Fish Air esetében, hiszen július 28-ától mindenki számára elérhető lesz a Moments EP-je, három nagyon kellemes original trekkel: Connection Failed, Future Off, Shee Is.
  • All Inn Records 005 – Rills: Everybody EP

    Az All Inn Records sikersztorija folytatódik! A kiadó már többszörösen bizonyított a világ legnagyobb sztárjai előtt, ám ezúttal képes volt még egy lapáttal rátenni: az új EP minden eddiginél nagyobbat robbant.
  • Paul Mad és Prescott 9 trekkes EP-vel debütál a SoulMan Music-nál!

    A két ifjú magyar tehetség, Paul Mad és Prescott meghódította a világ egyik legrangosabb undeground e-zenei kiadóját, Marcelo Castelli SoulMan Music Recordsát!
  • All Inn Black 001 By Case Sensitive

    Az All Inn Records sikertörténete kétségtelenül az elmúlt hónapok egyik legnagyobb szenzációja.
  • Mad Morello - Sunday Morning EP

    2010. május 19-én jelent meg Mad Morello első külföldi kiadványa a görög Deepsessions Recordings jóvoltából.
  • Chriss Ronson & Duel - Free Fallin –újabb mestermunka

    Újabb mestermunka, ezúttal az AlterImage Recordings égisze alatt Chrisstől és Dueltől. A május 6-án napvilágot látó anyag lesz a kiadónak a 13. megjelenése.
  • Cmore Trix – Lucky Cat EP

    Május 6-án ismerkedhettünk meg közelebbről a kiadó szerencsés macskájával egy EP formájában. A Lucky Cat három saját szerzeményt rejt Cmore Trixtől.
  • Dalkloid Sound – Lost (2010 Version)

    A tavaly debütáló nagy sikerű hazai formáció valósággal lehengerelte a közönséget, a szakmát, a kritikusokat és mindenki mást is, aki őket egyszer hallotta.
  • Carl Cox – Global Underground 38: Black Rock Desert

    Új taggal bővül a Global Underground csapata februárban!
  • Toolroom Records V Leaders Of The New School - Best Of 2009

    Egy ütős 28 számos válogatás, melyre az idei év legjobban fogyó és legismertebb megjelenései kerültek fel a Toolroom Records-tól és a Leaders Of The New School-tól.
  • Snake Sedrick , most vagy soha!

    Saját bevallása szerint a 2009.-es évben nem volt kellően termékeny kedvenc producer/dj barátunk.
  • Moments of Soundtribe vol.2.

    Mint minden valamirevaló kiadó, úgy az egyre sikeresebb amerikai Soundtribe Records is piacra dob év végén egy mixalbumot. A szóban forgó label azonban ennél még sokkal többet is nyújt, ugyanis az ő mixalbumuk egy impozáns dupla mixCD lesz!
  • Őszre beérett a Moti Brothers gyümölcse

    Két impozáns megjelenéssel kezdi az őszi szezont a magyar testvérpáros a Moti Brothers. Az olasz Pycario Records és a Readymix Records tűzi napirendre a srácok anyagait.
  • Andrewboy – Oliva

    Hazánk egyik legnépszerűbb progi DJ-je, második szerzői albumát, a Dirty Dance-t vezeti be ezzel a jól sikerült darabbal, mely címében és hangzásában is még a nyár hangulatát idézi.
  • Budai & Vic - B With U

    Szeptember 15-én jelent meg az I Love Deep Records kilencedik kiadványa.
  • Chriss Ronson nyári termése

    Mozgalmas nyarat tudhat a háta mögött ismét Chriss Ronson. Több válogatás albumon és EP-n jelentek meg a tavasz gyümölcsei. A nyárnak lassan vége de a felvételek folyamatosan jelennek amelyeket Ti is nyomon követhettek a www.beatport.com oldalon.
  • Moti Brothers: Motivation album a Pure Substance-tól

    Napokban megjelent a második Moti Brothers album, amely beleillik a nyári hangulatú, de olykor érzelmes lemezes sorába. Már az első szerzői albumuk ( Kamistry ) sejtette, hogy ezek a srácok nem egy nyári producerek.
  • Anthony Pappa visszatér - Moments 2

    Anthony Pappa karrierjének története nagyon tartalmas, olyan nevekkel való együttműködését követően, mint a Global Underground, Renaissance, DMC vagy éppen az EQ, csak egy maroknyi példa karrierjéből.
  • Autodidact ft.Laura - Az Én Zeném

    Ritkán van alkalmunk magyar szöveggel ellátott trackekről írni. Ez azonban azok közé a ritka alkalmak közé tartozik.

Ajánlott rádiók

Szervező

Zenei stílusok

  • Breaks

  • Nu Jazz

  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Euro-Trance

  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Ambient

    Az ambient stílus eléggé pontatlan meghatározás, mivel nem önálló zenei irányzat. Sok eltérő stílus keveredésének eredménye, így a jazz, az elektronikus zene, valamint a klasszikus és New Age-irányzatok egyaránt építőkövei lehetnek.
  • Chill Out

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó