Pulzar

Paul Mad és Prescott 9 trekkes EP-vel debütál a SoulMan Music-nál!

A két ifjú magyar tehetség, Paul Mad és Prescott meghódította a világ egyik legrangosabb undeground e-zenei kiadóját, Marcelo Castelli SoulMan Music Recordsát!

Paul Mad is azon érdemtelenül „hanyagolt” honi művész, akinek a határon túl már híresebb, mint itthon. Produceri zsenijét olyan figyelemre méltó kiadók égisze alatt kamatoztatta eddig, mint pl. a Sick Watona, az Avangardia, a Baroque, a Loco Music, a London Music, a SoundTribe vagy a szóban forgó SoulMan. Zenészi vénáját a legfinomabb deep house-tól a legforróbb tech house-ig szinte minden végletben sikerrel „tesztelte”. Írt például Beatport toplistás darabot, és remixelt Ricky Ryannek, de dolgozott már közös zenén Tommyboy-tól Yvel & Tristanig egy sok kiváló honfitársával, sőt a hónap végén meg Szerbiában vendégszerepel Prescott-tal vállvetve. Legutóbb a Loco Records-nál megjelent Sol De Alba apropóján kapkodhattuk a fejünket, amikor kiderült, hogy a zsiványul lüktető deep muzsika feltűnt a Beatport chartokon. Korábban élőbben kísérhettük figyelemmel a Fairlads Calling! című Justmusic.fm-es műsorban, ahol közös albumukat mutatták be Prescott kollégával.  
Itt érdemes kitérni Prescott barátunkra is pár szó erejéig, az úriember ugyanis már bőven rászolgált volna némileg több figyelemre és tiszteletre a hazai elektronika göcsörtös színpadán. A szolnoki származású ifjú zenész cirka 3 éve rukkolt elő első saját zenéjével, a Bit Records Mexico címkéje alatt. Első saját buliját még szülővárosában szervezte, aztán a fővárosba költözve hozta magával a vezérhangyáit is, és manapság már Budapesten folytatja az abszolút pozitív értelemben vett felforgató tevékenységét. Paullal korábban is sok közös munkájuk akadt. Szerzőtársához hasonlóan ő is előszeretettel kalandozik a stílusok között, ennek köszönhetően mind a ketten a legkülönfélébb alkalmakra kaptak már meghívást – legyen az rádiós műsor vagy éppen klubest.   
Most a két fickó megint egy húron pendül, ugyanis készítettek egy EP-t, ami a már említett híres SoulMan Music-nál jön ki éppen a napokban, egészen pontosan 2010. június 18-án, pénteken. A kilenc felvételt tartalmazó zenei füzér a Hungarian Soul címet viseli. Nem nehéz rájönni, miért… A neves kiadó ezt a megjelenést kizárólag a két magyar művésznek szenteli, ami eddig senkinek sem sikerült kis hazánkból. A másik érdekessége az EP-nek, hogy Prescott címadó trekkjéhez Chriss Ronson is készített egy remixet, ami már önmagában elég nagy elismerésnek számít. Chriss korábban már publikált saját zenét a neves amerikai labelnél, így afféle kis magyar művészi kartellnek lehetünk ez esetben fültanúi. A másik átértelmezést Paul Mad követte el ugyanerre a felvételre. Ezeken kívül két vadiúj Paul Mad & Prescott szerzemény is helyet kapott a gyűjteményben. A többi muzsika egytől egyig Paul korábban már megjelent, s eddigi legkelendőbb deep és tech house darabjaiból került ki.  
Az előzetes hírek szerint nagyot fog ütni a Hungarian Soul, a srácok nem fogták vissza magukat egy kicsit sem. Kezdődhet is a visszaszámlálás, a magyar house bomba pillanatokon belül robban a SoulMan Music-nál! 
Web: www.myspace.com/​paulmadhungary; www.myspace.com/​soulmanmusicrecords
Fotó: Héjja László
Szöveg: VAMP (Various Artists Media Project, a Mediall-csoport tagja) http://www.mediall.org/vamp/

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Paul Mad

  • Surgeon

    Surgeon ott van azon legnagyobbak között, akik a techno műfajt megteremtették, és a mai napig formálják.Régi motoros, aki aktívabb és aktuálisabb, mint valaha. Szép ívű , kimunkált szettjei átlépnek a műfaji határokon, mégis mindegyiket a "sebészi pontosság", a filmzenei hangulatok és egy sajátos, sötét dinamika jellemzi. A birminghami világsztár oldalán a magyar legjobbak tolják.
  • Blackman

  • Prescott

  • Rich

  • Jámbor

  • BenEdek

  • Neck

Zenei stílusok

  • beat

  • Funk

  • Disco

  • Hip-hop

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó