Pulzar

Művész

Surgeon

Surgeon

Surgeon ott van azon legnagyobbak között, akik a techno műfajt megteremtették, és a mai napig formálják.Régi motoros, aki aktívabb és aktuálisabb, mint valaha. Szép ívű , kimunkált szettjei átlépnek a műfaji határokon, mégis mindegyiket a "sebészi pontosság", a filmzenei hangulatok és egy sajátos, sötét dinamika jellemzi. A birminghami világsztár oldalán a magyar legjobbak tolják.

 Ha van olyan elektronikuszene-kedvelő, aki esetleg még nem hallott az est főfellépőjéről, az kezdjen el utánakeresni annak, hogyan vált Birmingham a '90-es évek elején (Detroittal és Berlinnel együtt) a világ egyik technofővárosává, és öt percen belül tuti beleszalad Anthony Child legendás nevébe.Child, aki szakmája szerint audiovizuál-dizájnnal foglalkozik, a '80-as évek végén kezdte pályáját Blim nevű jazz/rock/fúziós zenekarával Birminghamben. Mivel a városban akkor még nem voltak technorendezvények, Child (ekkor már Surgeon néven) és barátai megalapították a House of God klubot/sorozatot, amely Anglia egyik első pionír elektronikuszenei rendezvényévé vált. Az első között volt, akik megjelenése óta használják az Ableton Live szoftvert, emiatt egy-egy DJ-szettje megfelel egy nagyobbfajta technikai bemutatónak is; szinte hangszerként használja a lemezjátszókat.Surgeon népszerűsége azóta sem csökkent: Regis-szel alapító tagja a British Murder Boys nevű kollektívának, aktívan dolgozott Mick Harris-szel, jelenleg Ben Sims-szel csinálja közös, Frequency 7 nevű projektjét - ráadásul felsorolni is lehetetetlen, hogy kikkel turnézott (és turnézik jelenleg is), dolgozott és remixelt együtt: Richie Hawtin, Joey Beltram, DJ Hell, a detroiti technó alapító atyái, és így tovább... Surgeon ott van azon legnagyobbak között, akik a műfajt megteremtették, és a mai napig formálják.Bár régi motoros, mégis aktívabb és aktuálisabb, mint valaha: a Fabric 53-as mixlemezét (2010) ő készítette, ráadásul folyamatosan hallani elképesztő fesztiválsikereiről, live-actjeiről és podcastjairól. Szép ívű , kimunkált szettjei néha átlépnek a műfajokon, mégis mindegyiket a "sebészi pontosság", a filmzenei hangulatok és egy sajátos, sötét dinamika jellemzi.

Ajánlott lemezek

  • Egy Fuse kiadvány az elmúlt 10 év technoiból.

    Belgium világhírű klubja a Fuse tíz éves fennállását egy dupla techno albummal ünnepli. A klub nem kevés ma világhírű techno dj-t "nevelt ki", ennek alapján íme a tracklista... --->

Archív partyajánlók

  • [2015-11-21] BÓNUSZ Electronic Music Festival 2015
    @ HUNGEXPO

    2015. november 21-én kerül megrendezésre a DEADCODE PRODUCTION és a THUNDER szervezésében Közép-Európa legnagyobb egynapos indoor fesztiválja, a BÓNUSZ Electronic Music Festival, amely közel 40 DJ-t és producert fog felvonultatni a nemzetközi és hazai szcéna legjavából. Az évről-évre Magyarország leglátványosabb eseményeként emlegetett BÓNUSZ pedig idén sem fog engedni a megszokott színvonalból, hiszen a legnagyobb előadók mellett elképesztő vizuális- és lézer show fog társulni az estéhez.
  • [2011-02-10] A38, Test & Technokunst presents Decknology: Surgeon
    @ A38, Budapest

    Surgeon ott van azon legnagyobbak között, akik a techno műfajt megteremtették, és a mai napig formálják.Régi motoros, aki aktívabb és aktuálisabb, mint valaha. Szép ívű , kimunkált szettjei átlépnek a műfaji határokon, mégis mindegyiket a "sebészi pontosság", a filmzenei hangulatok és egy sajátos, sötét dinamika jellemzi. A birminghami világsztár oldalán a magyar legjobbak tolják.

Kapcsolódó cikkek

  • Sónar 2011

    Június 16-tól 18-ig ismét megrendezik Európa leghíresebb és talán a világ egyik legkiemelkedőb elektronikus zenei és kultúrális fesztiválját, a Sónar 2011 fesztivált Barcelonában.

Zenei stílusok

  • Dubstep

    A dubstep eredete a szintén "brit találmányként" aposztrofálható uk garage-ból vezethető le: a pattogó, gyors, r'n'b vokálokkal és a korai drum and bassból ismert basszusokkal megtűzdelt, alapvetően optimista kicsengésű műfajban akadtak kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját - körülbelül 140 bpm - alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2021 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó