Pulzar

Moti Brothers: Motivation album a Pure Substance-tól

Napokban megjelent a második Moti Brothers album, amely beleillik a nyári hangulatú, de olykor érzelmes lemezes sorába. Már az első szerzői albumuk ( Kamistry ) sejtette, hogy ezek a srácok nem egy nyári producerek.

Hosszú és göröngyös út vezetett el a Moti testvéreknek idáig míg megjelent a második nagylemezük. Megannyi EP és válogatásra való felkerülés után összejött az anyag egy albumra, amelyre a Pure Substance le is csapott.
Ha végighallgatod a 10 trackes albumot lesz egy gondolatod, érzésed a lemezzel kapcsolatban. Nálam ez a gondolat a szerelem, és a lágy kifinomult érzésekről szóltak. Nagyon lágy hangok használata és a track címek legalábbis ezt engedik következtetni. A beatport szerint ez prog-house, de az alkotók szerint a deep ugyanúgy megvan benne. A táncparketteken a Kuala Lumpur és a Motivation trackek fognak pörögni minden bizonnyal.
Voltál már úgy, hogy hallottál egy tracket és elvitte a napod egy jobb irányba? Az album bővelkedik ezekben a trackekben, de a „húzónév” kétségtelenül a Heaven lesz a közönség körében. De nem csap a közönséget viszi el, hanem több sztár producer is elismerően nyilatkozott a hallott anyagról.
 
A Moti Brothers csatlakozott azon művészekhez akik óvják a környezetüket. A videót itt nézheted meg.
Egy kis ízelítőt találsz a duó myspace oldalán az albumból…
(a.r.c.pr)
www.myspace.com/​motibrothers

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott lemezek

  • Wonky dubstep nagylemez Guido-tól

    A bristoli wonky dubstep szentháromságának egyik tagja (Joker és Gemmy mellett), Guido lehet most az első szerencsés, akinek megjelenik egy nagylemeze, Anidea néven.

Biográfiák

  • Moti Brothers

    A Moti Brothers egy testvérpár, Motolai Norbert, valamint Motolai Dániel közös projectje.
  • Blackman

  • Detective Kelly

  • Kalumet

  • Boolint

    Dj, zeneszerző, alkalmi zenebohóc. Minimal/progressive...
  • Kraak

  • Tempo!

    Az Nvc legfiatalabb új dj-je akkor került közvetlen kapcsolatba az elektronikus zenével, amikor 13 éves korában megkapta az első keverőjét és egy titokzatos jótevőtől két régi dj lemezjátszót.
  • Ioda

    14 éves kora óta mixel, '98-ban állt először közönség elé, akkoriban még Molekular néven. Drum'n'bass lemezeit pl. a Labirintus, Nap Hall, Kultiplex termeiben pakolta.
  • Subotage

  • Zoidberg

  • The Sly Bastard

  • Azax Syndrom

    A '90-es években vezető énekesként kezdte egy DEATH METAL bandában, majd '94-ben néhány barátjával a psytrance felé fordultak…
  • Gi_O

  • KÖGEL

  • Vibo

  • Solomon

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó