Pulzar

Party

Summer Closing

Summer Closing
Helyszín Syma
Készült 2005. augusztus 19.

Summer Closing

Fellépők

  • Rido

    Az Ausztráliában hangmérnökséget tanuló cseh Rido kisebb kiadóknál eddig is jelentetett meg lemezeket, például a Concord Dawn-nal közösen, de az igazi fordulópontot a 2011-es év hozta el számára.
  • Dub FX

  • DJ Storm

    A legendás női DJ páros, Kemistry & Storm a 90-es évek elején a hírhedt Rage bulikon ugrottak fejest a dzsungelbe, olyan arcokkal, mind Fabio, Grooverider vagy a már sokat emlegetett Goldie.
  • J Majik

  • Ink

    Loxy és Ink, a két dzsungelharcos egy kalózadónál találkozott elõször még a múlt évezredben a dzsungellázban égõ Londonban.
  • Loxy

    Loxy és Ink, a két dzsungelharcos egy kalózadónál találkozott elõször még a múlt évezredben a dzsungellázban égõ Londonban.
  • Bad Company

    A Bad Company amióta létrejött azóta kizárólag a drum and bass legnagyobb neveivel lehet egy lapon említeni.
  • Concord Dawn

    Az új-zélandi Matt Harvey és Evan Short még középiskolásként ismerték egymást, később mindketten hangmérnöknek tanultak, így adódott a közös producerkedés ötlete.
  • Plump DJs

    Lee Rous és Andy Gardner a nu skool breaks egyik legnépszerűbb dj- és producer-párosa. A duó 1999-ben hallatott magáról először Plump Chunks/Electric Disco című kislemezével, amelyet az egyik legelismertebb és legjátékosabb kedvű breakskiadó, a Fingerlickin' jelentetett meg.
  • DJ Lee

    Lee karrierje a brit tánczenében a '80-as évek végén kezdődött. Első állandó fellépőhelye a swindoni The Brunnel Rooms klub volt, ahol ő, Doc Scott, LTJ Bukem, Grooverider és Fabio voltak a rezidensek. Szettjei akkora hatással voltak az ide látogatókra, hogy a szigetország minden részéből elkezdték bombázni fellépési ajánlatokkal.
  • Junkie

  • Palotai

    Az atléta alkatú dj már tíz éve van a ringben, és még sosem akadt, aki padlóra küldje. Persze nehezen akadna ilyen, és nem csak a lemezek felkutatásával és lejátszásával töltött órák terén szerzett behozhatatlan előnye miatt.
  • Groove Armada

    A Groove Armadát az utóbbi évek legnagyobb kritikai elismerést arató dance formációi közt tartják számon. A kéttagú csapat népes rajongótáborában olyan nemzetközi hírességeket is találunk, mint például Elton John vagy Madonna, aki számára a duó nemrégiben készített egy remixet.
  • Gilles Peterson

  • Sharam /Deep Dish/

    A többszörös Grammy jelölt, és a 2002-ben 'Dido - Thank you' remix-szel díjat is nyert washingtoni duó a dance-világ talán legismertebb párosa. Los Angelestől Libanonig, Európától Ausztráliáig kántálják extázisban a Deep Dish nevet a rajongók egy-egy jól sikerült buli záróráján. Dolgoztak már többek között Madonnával, P. Diddy-vel, Justin Timberlake-kel.
  • Adam Beyer

    Adam Beyer, svéd DJ és producer, már 16 évesen megvette első keverőpultját 1990-ben. Helyi klubok partijain lépett fel, ahol hiphop, hiphouse, acid és techno stílusokban mixelt. 1995-től a Planet Rhythm lemezkiadónál dolgozott, de folytatta ...
  • Tommyboy

    1969. július 13-án született, 16 évesen állhat először dj pult mögött a Csikóban. Tizennyolc évesen Németországba disszidál, ahol találkozik olyan előadók korai house felvételeivel, mint Todd Terry vagy Jack Master Funk.
  • Gremlinz

    Az Újvilág Londonja, azaz a drum and bass élet szíve kétségkívül Toronto. Míg az Egyesült Államokban városonként csak néhány klubban hallható dobbasszus, addig a kanadai fővárosban szinte minden napra jut pár buli és minden hétre jut valaki az angol nagymenőkből.

Kapcsolódó cikkek

  • PrimeFM – a house helye!

    Újra itt a nagy csapat! Immár egy hónapja, hogy elindult egy új online rádió Magyarországon, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemcsak a fülnek, de a szemnek is megadja, ami jár neki… A PrimeFM a hazai house nagy úttörőiből és fiatal ízlésformálóiból verbuvált egy olyan ütőképes kollektívát, amivel felül kívánja írni a régió e-zenei rajongótáborának igényeit, szórakoztatva nevel, és persze nevelve szórakoztat.
  • Szeptemberfest és szülinap az Instanban

    Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.
  • Palotai 50 – a Corvintető exkluzív programsorozata

    A Corvintető megadja a módját Palotai ötvenedik születésnapjának: zsinórban öt bulin át ünnepli a veterán DJ-t.
  • A38 Colours – Nyári partisorozat az A38 Hajón

    Az A38 Colours az A38 Hajó júniusban induló nyári partisorozata, ami a budapesti elektronikus partiélet legfontosabb szervezőbrigádjainak együttműködéséből született. Az A38 két, koprodukcióban megvalósuló sorozatán, a Technokunston és a Decknologyn kívül a Bladerunnaz, a Monkey6, az NVC, a Hairy és Groovejack vesz részt az együttműködésben, a cél pedig igen világos: létrehozni az idény legizgalmasabb nyári partisorozatát, ahol békésen megférnek egymás mellett a különböző műfajok, stílusok. Egyszerre szórakoztató és előremutató, laza és feszes, forró és hűvös: a londoni szcéna legfrissebb irányzataitól a magyar művészeti akadémiákig terjed a skála, élő koncertekkel, live actekkel, lemezlovasokkal, látványos vizuálokkal és a város legjobb hangrendszerével. Három bárpult, éjszaka is nyitva tartó étteremterasz, légkondicionált koncertterem, langy dunai szellővel hűsített tetőterasz, megújult külső hajóvilágítás, koktélakciók és minden egyéb, ami egy full extrás nyárhoz kell. Ez az A38 Colours, az A38 Hajó nyári partisorozata, minden csütörtök-péntek-szombat éjjel, júniustól szeptember közepéig.
  • Groove Armada és Maya Jane Coles az Exit-en!

    Az EXIT Fesztivál Dance Arénája fog otthont adni a Groove Armada vadiúj Red Light ‘Decks & FX’ élő performanszának, Július 9-én. Az elmúlt évtizedben a banda az egyik legnagyobb dance csapatává note ki magát, olyan hatalmas sikerű albumokkal a zsákban mint például a Vertigo, ami 1999-ben platina lemezes let az Egyesült Királyságban, valamint a ‘Goodbye Country: Hello Nightclub’, ami 2001-ben aranylemez lett. 2010-ben a sorban hatodik stúdió albumukat adta ki a banda, a ‘Black Light’-ot, ami Grammy jelölést kapott a Legjobb Elektronikus Album kategóriában, és most 2011-ben egy új és izgalmas zenei fejezet nyílik az életükben. Kedvenc fesztiválozóink, Andy Cato és Tom Findlay újra a Dj pult mögé állnak, hogy a Red Light projektjüket bemutassa az EXIT közönségének.
  • Az Exit Fesztivál új fellépői: M.I.A. és Better Lost Than Stupid

    Az angol M.I.A. formáció a girl power nevében jön idén az EXIT Fesztiválra, ahol pénteken fognak fellépni, július 9-én. A hip-hopot, elektronikát, dance és alternative jegyeket ötvöző eklektikus dallamairól elhíresült M.I.A. két nagysikerű album, az Aural és Kala után tavaly tért vissza egy vadonatúj single-lel, a ‘/\/\ /\ Y /\’-val (értsd: MAYA), amit Los Angelesben vettek fel, és olyan társelőadókat vonultat fel, mint Rusko, Diplo, Blaqstarr és Switch. Az eredmény egy nagyon ütős dubstep bass hangzásvilág, vegyítve némi industrial zajköpennyel. A ‘/\/\ /\ Y /\’ studio albumot a világ technikai vívmányai ihlették, valamint a közösségi megosztás, amit a Facebook-nak köszönhetünk.
  • Adam Beyer hírek

    Igencsak eseménydúsan telik az idei nyár a rövidesen újra Magyarországra látogató Adam Beyer háza táján.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESTIVAL 2009 / AKCIÓS ONLINE JEGYELŐVÉTEL !

    Idén augusztus 29-én, szombaton kerül megrendezésre közép-Európa legnagyobb 1 napos elektronikus zenei fesztiválja, a T-MOBILE BÓNUSZ electronic music festival 2009.
  • Mennyek Kapui frissítve!

    Elkészült a Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor által írt Mennyek Kapui című könyv javított, jelentősen bővített kiadása.
  • Kilenc év után újra Roxy Matic a 96.4 Roxy Rádió-ban.

    A legendás Roxy Matic műsor újra jelentkezik minden szombaton este 22:00 - 24:00 között a Roxy Rádióban.
  • Tommyboy mélyinterjú

    Egy kellemes ebédet követően beszélgettem az egyik „nagy öreggel”. Ismét csak azt írhatom és mondhatom, hogy egy mélyinterjú lett belőle hisz eddig még sehol el nem mondott történeteket mesélt el. Olvassátok szeretettel.
  • Adam Beyer újra felfedezte régi munkáit

    „A legrégebbi szám 2005-ig nyúlik vissza és abból a PLUS 8 projektből származik, amit még régen én hoztam létre. Mindent egybevéve öt szám van azok közül, amiket találtam és tetszenek is, de valahogy sosem találtam meg a megfelelő projektet, hogy összehozzam őket ..."
  • HYPERSPACE 2009 ONLINE JEGYRENDELÉS!

    2009. január 20 -án déli 12 órától megkezdődik a HYPERSPACE 2009 kedvezményes jegyeinek árusítása a www.deadcode.hu weboldalon.
  • Múlt, jelen, jövő...

    Múlt, jelen, jövő és ami két legendát övez, most pénteken a Privében.
  • A korszakalkotó Hyperspace

    Az 1996-ban útnak indult HYPERSPACE 2006-ban lezárta tízéves múltját és közel egy évig szünetelt. 2007. április 28-án végre eljön a nap, amikor minden idők legsikeresebb magyar techno-projektje teljesen átalakulva ismét útnak indul.
  • HOUSE MATIC

    "…Pezsgő íze a számban...egy szexbomba édes teste..." Ez sem egy rossz összeállítás, és ez még fokozható! Március 8-án újra a House Matic-é és a forró vérű lányoké a terep Budapest legnépszerűbb klubjában a Home-ban!

Szervező

  • wbr.hu

    A wbr.hu oldalon folyamatosan frissülő híreket, cikkeket találhatsz zenéről, designe-ról, szórakozásról.
  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Party stílusa

  • Breaks

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Helyszín

  • Syma

    Sport és rendezvényközpont.

Ajánlott videók

Archív partyajánlók

  • [2009-04-12] HYPERSPACE HIVATALOS AFTERPARTY AZ A38-ON
    @ A38, Budapest

    Az MTV Partyzone Szilveszter hivatalos after-megmozdulásának sikerén és pozitív visszhangjain felbuzdulva nem lehetett kérdés, hogy az április 11-i HYPERSPACE-t követően is jönni fog, aminek jönnie kell.
  • [2009-04-11] HYPERSPACE 2009
    @ Syma

    E hét végén, április 11-én, végre elérkezik a pillanat, és egy évnyi várakozás után újra feldübörögnek a hangfalak Magyarország vezető technoparti-sorozatán, a fennállásának immár tizennegyedik évét taposó HYPERSPACE-en.
  • [2008-06-14] SHARAM
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-06-14] SHARAM / DEEP DISH
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-05-17] Pete Tong
    @ Deáktér - metróállomás

    Miért ne lehetne díjmentes, azaz zéró a belépődíj, és ráadásul miért ne játszhatna a világ egyik legjobb dj-je egy ilyen bulin?
  • [2008-04-19] HYPERSPACE 2008
    @ Syma

    Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.
  • [2007-12-01] KNE' DEEP WORLD TOUR 2007
    @ Syma

    'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.
  • [2007-11-24] HUNGARIAN ALL STARS 2007
    @ Syma

    DJ-k: BUDAI, CHRISS, DANDY, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI SLAM JR, STERBINSZKY
  • [2007-06-16] All Stars
    @ Hangár, Sopron

    DJ-k: Hot X, Igor Do'urden, Coyote, Junkie, Hawky
  • [2007-06-09] Electronic beats fesztivál
    @ Syma

    A nemzetközi hírű R&B/soul énekes, Kelis a június 9-ei budapesti „electronic beats” Fesztivál kiemelt sztárvendége olyan nagynevű előadók mellett, mint a chicagói Felix da Housecat, valamint a magyar NEO, Hot X és Coyote . Jegyek már kaphatók.
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.
  • [2006-12-25] All Stars Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    A helyszín a soproni Hangár Music Garden, ahol a lányoknak egész este ingyenes, a fiúknak pedig 1000 HUF a belépő. A bulin Hot X, Igor Do'urden, Coyote és Stillhalter fogja pörgetni a jobbnál jobb techno, elektro és minimal bakeliteket.
  • [2006-06-03] James Holden
    @ Dokk, Budapest

    2006 nyarának első szombatján új fejezet kezdődik Budapest éjszakai életében. A szigorúan naprakész, újhullámos techno-t, illetve a legkorszerűbb elektronikus zenei hangzásvilágot bemutató Plastic a jövőben előreláthatólag havonta-kéthavonta várja majd közönségét.
  • [2006-02-18] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2005-12-26] ALL STARS - Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    2005 . december 26 - án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Gardenben , a Deadcode Production és a Secret Fusion közös prezentálásában az ALL STARS parti karácsonyi különkiadása.
  • [2005-04-23] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2004-12-04] A Hyperspace mégis költözik!
    @ Events Hall, Budapest

    A Deadcode Produkció ezúton értesít minden techno rajongót, hogy Hyperspace rendezvénysorozatuk ez év decemberétől új helyszínen, a budapesti Hajógyári szigeten, az Events Hallban kerül megrendezésre.
  • [2005-10-15] HYPERSPACE sound of 2005.10.15
    @ Events Hall, Budapest

    2005 nyarának buli dömpingje után, október 15-én kerül megrendezésre az első számottevő technoparty Magyarországon. Az őszi HYPERSPACE helyszíne a már jól bevált budapesti Events Hall lesz. A rendezvény fellépői között - a DEADCODE DJ-k mellett -, olyan elektronikus zenei szupersztárok szerepelnek, mint az új albumával világkörüli turnén lévő, chichagoi DJ / Producer GREEN VELVET, valamint a 100% élő produkciót bemutató frankfurti Datapunk label tulajdonosa, ANTHONY ROTHER .

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó