HYPERSPACE 2008 @ Syma | Partyajánlók – Pulzar

Pulzar


Kövess minket!

Partyajánló

HYPERSPACE 2008 @ Syma

Fellépők
Dátum 2008-04-19
Helyszín Syma
Stílus Minimal, Tech-house, Techno
HYPERSPACE 2008Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.Syma
Az esemény résztvevői:
2 vendég igazolt vissza, például: Energie zalasound
összes résztvevő megtekintése

HYPERSPACE 2008 @ Syma

Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.

Kezdjük azzal, hogy Magyarországon eddig még sosem sikerült megvalósítani JEFF MILLS  ROLAND  TR 909-es dobgéppel alkotott  három lemezjátszós dj-szettjét, mert a ma már ritkaságnak  számító, kultikus, analóg dobgép beszerzése rendre  meghiúsult. Ez alkalommal viszont ez is megoldódott, úgyhogy végre száz százalékos formájában élvezhetjük JEFF MILLS legendás előadását!

Külön figyelmet érdemel a tény, miszerint a nemzetközi élvonalból érkező fellépők mindegyike más és más technikát használ, ezért a Hyperspace színpadán két különböző live  act pult; továbbá három, egymástól eltérő dj-pult lesz felépítve. A tökéletes audiovizuális élményt mindemellett a mindenkori Deadcode-rendezvényekre jellemző csúcsminőségű fény- és hangtechnika (Martin Audio W8L), valamint az erre az alkalomra tervezett, elképesztő lézershow garantálja.

 

A Hyperspace extrái közé tartozik még a T-Mobile jóvoltából berendezett Electronic Beats Lounge. Az egyfajta páholyként funkcionáló lounge területén kényelmes környezetben, kulturált feltételek mellett lazíthatunk, s egyben tökéletes szögből figyelhetjük a színpad történéseit. Szintén itt található majd a parti elkülönített VIP-részlege, stílusos kanapékkal és külön bárral.

 

A nem mindennapi rendezvény felvételeiből ráadásul a későbbiekben hivatalos HYPERSPACE-DVD készül: újabb ok, hogy ott légy és együtt szerepelj kedvenc sztárjaiddal. Ha már most előre sajnálod a reggelt, amikor véget ér a 2008-as HYPERSPACE, akkor vedd az irányt a helyszínen található shop felé és a vadonatúj, 2008-as HYPERSPACE-re  tervezett limitált számú  póló mellett szerezd be a frissen megjelent Hyperspace 2008 mix- CD-t is, melyet Hot X készített! A lemezen többek között a Radio Slave, Anthony Rother, Len Faki, Minilouge, Mark Broom, Reecoba aka  Igor Do'Urden, a Collins & Behnam remekeit; továbbá  SanFranciscoBeat legújabb track-jének Hot X remixét hallhatod.

 

Figyelem! Április 19-én már csak és kizárólag helyszíni jegyáron juthatsz jegyhez az elővételi helyeken is. Érdemes tehát időben megvenni a belépőt. Este korai érkezést javaslunk a gördülékeny bejutás érdekében.  A bejáratnál biztonsági okokból fémdetektoros kapuk működnek, ezért a folyamatos és gyors beléptetés érdekében csak a legszükségesebb dolgokat hozd magaddal.


 

 

 

 

2008.04.19. HYPERSPACE 2008 - SYMA ARÉNA - BUDAPEST


JEFF MILLS  ( Axis - Detroit - USA)
UMEK  ( Recycled Loops - Ljubljana - SLO )
ADAM BEYER  ( Drumcode / Mad Eye - Stockholm - S )
SPEEDY J live !  ( Novamute - Rotterdam - NL )
ROBERT BABICZ live !  ( Kompakt / Punkt Musik - Cologne - D )
LUCCA  ( Sound Of Acapulco - Brno - CZ )
WLA GARCIA  ( In tension - Lisboa - P )
HOT X  ( Deadcode - Budapest - H )
BUDAI  ( Egoist - Budapest - H )
COYOTE  ( Deadcode - Budapest - H )
IGOR DO'URDEN  ( Deadcode - Sopron - H )
COLLINS & BEHNAM live !  ( Rotation - Budapest - H )

 

helyszín: Syma Aréna

cím:1143 Budapest - Dózsa György út 1. ( a Népstadion területén )

kapunyitás: 20:00, start: 20:00, end: 08:00

elővétel: 4990 HUF / 20 Euro

belépő: 5990 HUF / 24 Euro

VIP jegy: 10000 HUF ( limitált ) / 40 Euro

info: 06 30 30 30 220

www.hyperspace.co.hu

 

www.deadcode.hu

 

www.myspace.com/hyperspacecohu

 

info@deadcode.hu

 

Jegyelővétel:

 

Budapest:

Volt Bolt - VII. Klauzál Tér 14.

Deep Hanglemezbolt - VI. Aradi u. 22. 

Record Store - I. Hattyú u. 4.  (a Mamuttal szemben )  ÚJ !

 

Dedrecen:

Discoland - Kossuth u. 58. 

 

Győr:

Music Dome - Bajcsy-Zsilinszky u. 42.

 

Miskolc:

Mistral Dj Shop - Széchenyi u. 8. 

 

Pécs:

60MPH Shop - Király u. 24.  ÚJ !

 

Sopron:

MAX - Ferenczy J. u. 46.

 

Szeged:

Bahia Music - Klauzár Tér 5.

 

Székesfehérvár:

Westside Music Club - Vörösmarty Tér 1.

 

Szolnok: 

60MPH Shop - Gárdonyi G. u. 2.  ÚJ !

 

Szombathely:

Líra Könyvesbolt - Foghíj u. 3.

 

Veszprém:

Underground Records - Kőbánya u. 6.

 

Zalaegerszeg:

Boris Tatto

Szervező

  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Helyszín

  • Syma

    Sport és rendezvényközpont.

Ajánlott videók a partyhoz

Régebbi partyk ezen a helyszínen

  • [2010-04-10] Hyperspace 2010
    @ Syma

    Minden idők legerősebb line up-jával vár minden elektronikus zene rajongót április 10 -én a 2010 -es HYPERSPACE.
  • [2009-04-11] HYPERSPACE 2009
    @ Syma

    E hét végén, április 11-én, végre elérkezik a pillanat, és egy évnyi várakozás után újra feldübörögnek a hangfalak Magyarország vezető technoparti-sorozatán, a fennállásának immár tizennegyedik évét taposó HYPERSPACE-en.
  • [2008-08-30] BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FEST
    @ Syma

    A 2008-as nyári fesztiválszezon utolsó nagy dobásának lehetünk tanúi augusztus 30-án a budapesti SYMA Rendezvényközpont két óriási arénájában.
  • [2008-08-30] Bónusz Electronic Music Festival 2008
    @ Syma

    2008.08.30. BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL SYMA ”A” és ”B” ARÉNA - BUDAPEST
  • [2008-06-14] SHARAM
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-06-14] SHARAM / DEEP DISH
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2007-12-01] KNE' DEEP WORLD TOUR 2007
    @ Syma

    'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.
  • [2007-11-24] HUNGARIAN ALL STARS 2007
    @ Syma

    DJ-k: BUDAI, CHRISS, DANDY, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI SLAM JR, STERBINSZKY
  • [2007-10-22] MAYDAY 2007
    @ Syma

  • [2007-09-15] PAUL VAN DYK - In Between Album Tour 2007
    @ Syma

    PAUL VAN DYK, világ Nr 1. DJ -je, az augusztusban megjelenő új albumának a lemezbemutató világturnéja keretében 2007. szeptember 15-én, közel másfél év után ismét Magyarországra látogat , hogy a tavalyihoz hasonló gigantikus partit prezentáljon a rajongóinak a budapesti SYMA Arénában !
  • [2007-08-25] Bónusz 2007
     

    2007 augusztusának utolsó hétvégéjén ismét jelentkezik a legnagyobb hazai elektronikus zenei fesztivál, a Parádé Bónusz. A Parádé hivatalos zárórendezvényeként elhíresült sokhelyszínes megaparti a hagyományt folytatva idén is kivételes programfelhozatalt prezentál: több olyan világsztár érkezik Magyarországra, akik Európában vagy az Egyesült Államokban önálló fellépéseiken is sportcsarnokokat töltenek meg, vagy éppen a legnevesebb európai fesztiválokon főműsoridőben szórakoztatják a közönséget.
  • [2007-06-21] VIVA COMET 2007, a díjátadó, ami lázba hozza a zenei életet!
     

    Június 21-én idén is összegyűl a sztár világ színe-java a SYMA Csarnokban. A színpadon egy óriási show szereplőjeként mindenki ott lesz, aki számít a hazai pop világban!
  • [2007-06-09] ELECTRONIC BEATS FESTIVAL
    @ Syma

    Fellépők: Kelis ( USA ), Felix da Housecat ( USA ), Neo ( H ), Hot X ( deadcode - H ), Coyote ( deadcode - H )
  • [2007-06-09] Electronic beats fesztivál
    @ Syma

    A nemzetközi hírű R&B/soul énekes, Kelis a június 9-ei budapesti „electronic beats” Fesztivál kiemelt sztárvendége olyan nagynevű előadók mellett, mint a chicagói Felix da Housecat, valamint a magyar NEO, Hot X és Coyote . Jegyek már kaphatók.
  • [2007-05-26] Tiesto koncert
    @ Syma

    Már csak 1 hét és TIESTO ismét Budapestre látogat az Elements of Life világturné keretében. Budapestre is 16 kamionnyi hangal és látványtechnikai berendezéssel érkezik a Tiesto cirkusz.
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.
  • [2006-06-17] Paul Van Dyk
    @ Syma

    A dance műfaj rajongói Paul van Dyk-ot 2005-ben a Világ Legjobb DJ-jévé választották a DJ magazin Top 100 listáján. A Grammy díjra jelölt művész, zeneszerző, producer és politikai aktivista az első helyezettnek szóló díjat a londoni Ministry of Sound Clubban megrendezett ünnepségen vehette át.

Kapcsolódó cikkek

  • Hyperspace: Hernan Cattaneo interjú

    A hamarosan megrendezésre kerülő Hyperspace kapcsán, Hernan Cattaneo-val is interjút készítettek a szervezők.
  • Indul az elővételes jegyértékesítés a Hyperspace-re!

    Január hatodikán, déli tizenkét órától megvásárolhatóak az idei HYPERSPACE online elővételes jegyei.
  • TÖLTSD LE HARDWELL LEGFRISSEBB PODCASTJÉT!

    Ezen a héten ismét új podcasttel jelentkezett a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL-on is fellépő HARDWELL. A fiatal kora ellenére máris világszintű népszerűségnek örvendő holland sztár az "On Air" névre hallgató mixsorozatának 77-ik epizódját készítette el.
  • BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2012 - JEGYINFÓ

    Már javában zajlik az október 13-án megrendezésre kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2012 jegyértékesítése. Az első 1000 darab, extra kedvezményes jegy rekordgyorsasággal kelt el, s a következő lépcsőfokot jelentő, 6 990 Forintos jegy is már csak augusztus 31-ig kapható.
  • Új videoklip a Bloody Beetroots-tól: Rockstedy

    Június utolsó hetében, a Ultra Records -nál jelent meg a BLOODY BEETROOTS vadonatúj single -je, a "Rocksteady". A zúzós nótához Wyatt Neumann rendező egy remekbeszabott videoklipet is készített, mely már látható a zenei TV-csatornákon, illetve megtekinthető a videó megosztókon is.
  • Richie Hawtin a Bónusz Fesztivál 2012-n!

    RICHIE HAWTIN személyében újabb headliner fellépővel bővült az október 13-án, szombaton sorra kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL line-up-ja! A jelenleg az ibizai Space-ben az "ENTER" névre hallgató rendezvénysorozatán dolgozó kanadai technolegenda a tavalyi Plastikman 1.5 live-show után idén dj-szettel készül megostromolni a Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját.
  • BÓNUSZ Electronic Music Festival 2012 – Első nevek!

    2012. október 13-án ismét megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb egynapos elektronikus-zenei fesztiválja, a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL. A nyári fesztiválszezon utáni időszak legjelentősebb rendezvénye idén is a budapesti HUNGEXPO hatalmas komplexumába várja a látogatókat.
  • Electric Deluxe podcast Alan Fitzpatricktól

    Néhány nap van már csak hátra a HYPERSPACE 2012-ig, ahol az Egyesült Királyság jelenlegi egyik legkeresettebb techno dj / producere, Alan Fitzpatrick is színpadra lép. A legutolsó lemezével a Beatport techno chart csúcsát is elérő zenész továbbra sem pihen, ezúttal ismét egy masszív podcasttal lepte meg a rajongóit.
  • Új Podcast Alan Fitzpatrick

    Új podcasttal jelentkezett az április 14 -i HYPERSPACE 2012 -n is fellépő brit techno-talentum, Alan Fitzpatrick.
  • ALAN FITZPATRICK ISMÉT A DRUMCODE-NÁL!

    Az április 14 -i HYPERSPACE 2012 -n, Budapesten is fellépő Alan Fitzpatrick újabb sikergyanús lemezmegjelenéssel jelentkezik. A napokban megjelent "Life Through Different Eyes" című EP egy különösen termékeny, hat hónapos stúdiómunka végeredménye.
  • Hot X @ HYPERSPACE 2011 Dj szett és Anima Sound System remix!

    Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett.  Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
  • Above and Beyond interjú

    Az október 16-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik legnagyobb dobásának a brit trance-sztáralakulat, az Above & Beyond fellépése ígérkezik. A csapatból Tony McGuiness állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos csevej erejéig!
  • Richie Hawtin

    Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010

    Idén megváltozott időpontban és új helyszínen jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • DUSTY KID INTERJÚ !

    Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.
  • EXKLUZÍV INTERJÚ PAUL VAN DYK-KAL !

    Bár megkeresésünkkor Paul épp egy kilenc napos távol-keleti utazás előtt állt, mégis boldogan vállalta interjúfelkérésünket.
  • HYPERSPACE 2009 DJ szettek a ROXY RÁDIÓban!

    2009. május 15. éjféltől hallhatjátok a ROXY radió „ROXY NIGHTMIX „ című műsorában az első két DJ szettet a 2009-es HYPERSPACE –en rögzített mixek közül .

Ajánlott rádiók a partyhoz

© 2001–2018 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó