Pulzar

Művész

Ed Rush

Ed Rush

Londoni producer és DJ, a jungle és a D&B egyik koronázatlan királya.

A nyugat-londoni születésű Ben Settle break táncos arcként nőtt fel, majd elkezdett a sötétebb oldal hanjaival trackeket gyártani.  Nico Sykes-szel működött együtt, de legjelentősebb munkáit Optical-lal együtt kreálták, akivel mindmáig összeforrt nevük. Neve legenda, több mint 10 éve a szcéna egyik vezéralakja.

Ed Rush neve egyet jelent mindazzal, amit techstepnek neveztünk annak idején, és nem túlzás azt mondani, hogy még ma is ott bújkál minden egyes neurofunk megjelenésben egy kis darabja ennek a legendának. A londoni származású Ben Settle hiphop és elektro ütemeken felnőve talált az akkor még hardcore időket élő angol rave közösségre. Szomszédja, Nico Sykes adta meg a kezdő lökést produceri pályafutásának, amikor 1993-ban megírták első közös darabjukat 'Blodclut Artattack' névre keresztelve, letették a drum & bass alapköveit. Következő megjelenései szintén kollaborációk voltak: a DJ Trace-el közös 'The Mutant' és a 'Guncheck' Nico-val egyre jobban körvonalazta a sötét, szimpla, de erőteljes Ed Rush hangzást. A legendák közé 1998-ban írta be magát véglegesen: Opticallal közös 'Wormhole' LP-je elsöprő sikert aratva emelte trónra, és az ugyancsak legendás Virus kiadóján a mai napig megtiszteltetés zenét kiadni. Néhány szintén nagy sikerű megjelenés után, második albumuk a 'The Creeps' szinte összes nótájából himnusz lett, valamint bezsebelték vele a Knowledge Magazin legjobb producerének járó díját. Tavaly ismét albummal jelentkeztek a fiúk: Chameleon nagylemezük már címével is utal a változasokra ami hangzásukon végbe ment az évek során.

soundcloud.com/​edrush

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • DumDum rossz időben is sár és esőmentesen!!!

    Felkészültek a DUMDUM szervezői az rossz időre, lefedik az egész püspökerdőt!!!
  • Knowledge Drum & Bass Awards

    Október 28-ára hirdeti ki a szavazása eredményeit az angol Knowledge magazin. Addig is 3 jelölt közül lehet szavazni minden kategóriában. A Díjkiosztóra a Hammersmith Palais ad helyet, egy buli keretében, ahol többek között Andy C, Zinc és Klute zenél, valamint a London Electricity áll a színpadra zenészekkel, egy teljesen élő szettre. Szavazz te is!

Ajánlott lemezek

  • Ed Rush & Optical: Travel The Galaxy

    Akárcsak a ’Timeless’ és a ’New Forms’, Ed Rush és Optical 98’-ban debütáló ’Wormhole’ albuma mérföldkő volt a d’n’b terén.

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Jungle

    A jungle egy zenei stílus, mely egyesíti magában a breakbeat hardcore, a techno, a rare groove és reggae vonásait. A drum and bass-re némiképp hasonlít. Manapság már oldskool jungle néven is emlegetik.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Magda

  • Randall

  • Andre aka Andras Bader

    Már tizenévesen is nagyon érdekelte a zene, állandóan a zenei chartokat leste és egyre inkább elbűvölte az elektronikus hangzásvilág. A Depeche Mode zenei világa volt számára a légmeghatározóbb ebben az időszakban és ez a „szerelem” volt az, amely 1995-ben arra késztette, hogy komolyabban kezdjen zeneírással foglalkozni.
  • Beta

    Beta (Csillag Béla) ’75 októberében látta meg a napvilágot, majd a zene egész gyerekkorát végig kísérte, ugyanis édesapja nagy bakelitgyűjtő hírében állt. A ’92-es DMC Hungary bajnokságon látottak, hallottak hatására ’93 januárjában két barátjával (Cuki és Nuon) megalapították a MCG Studiot.
  • Polymorphin

  • Sultan

  • Naga

    Polgári nevén Fejér Balázs. A nyolcvanas évek végén került szorosabb kapcsolatba a zenével, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Egyik alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő magazin techno oldalait szerkesztette.
  • Tommyboy

    1969. július 13-án született, 16 évesen állhat először dj pult mögött a Csikóban. Tizennyolc évesen Németországba disszidál, ahol találkozik olyan előadók korai house felvételeivel, mint Todd Terry vagy Jack Master Funk.
  • Vj. Monkey Presso

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó