Pulzar

Zenei stílus

Drum and Bass

Drum and Bass

Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.

Persze ahogy a techno nem Pallasz Athénéként pattant ki Zeusz fejéből, úgy a jungle sem a semmiből jött: gyökerei a dub-ban (ritmusvilág, szub-basszusok), a hip-hopban (szintén a ritmusképletek, valamint az MC-k szerkadlélsepeltetése) és a technóban keresendők.

Az egykori dzsessz (néha szving, vagy bossa nova) muzsikák dobszólóiból mintavett, majd 160-180 BPM-re felgyorsított törtütemek, egy végletekig leegyszerűsített, szinte triviális, de erőteljes reggae basszusmenet: nagyjából ez a jungle alap, ettől a ponttól kezdve ágazik szét a kilencvenes évek végének legtermékenyebb és leginvenciózusabb zenei stílusa számos alirányzatra. Így például a ragga-muffin vokálokkal, dubos basszusvonalakkal, reggae-hangmintákkal operáló, vidám hangzású jump up, illetve ragga jungle (például Mickey Finn, Aphrodite). Vagy a ritmusokat már nem mintavevő, hanem igen-igen precízen programozó, a hangzást a végletekig precízen kidolgozó drum & bass (például A Guy Called Gerald, Goldie, Photek, Doc Scott, Alex Reece, Adam Freeland), mely a kezdetekben különös kettősséget hordoz magában: az első hallásra embertelen és hipergyors breakbeateket feloldják az ezekre épülő dzsesszes és soul-os elemek, ambient szőnyegek, vokálok.

Az említett ambivalencia mellett a drum & bass befogadását nehezíti a hagyományos dance "four on the floor" négynegyedeken és konstans ritmusokon edződött fülek számára szokatlan, esetenként három-négy összetevős poliritmia. Némi szarkazmussal: "úgy hangzik, mintha valaki a dobfelszerelésével együtt legurulna a lépcsőn" vagy "mintha egy féllábú, tízkezű fekete dobolna."

Harmadik alirányzat a kissé fellengzősen hangzó intelligens jungle (feltehetőleg egyetlen jungle producer sem állította azt, hogy buta jungle-t játszana). Itt az ütemek lágyabb hangzásúak, nem keverik annyira tolakodóan az előtérbe őket, s az előadók hangsúlyozottabban a trancees betétekre, s inkább a dallamokra összpontosítanak, mint például LTJ Bukem, Blame, valamint a rendkívül termékeny Mark & Dego kettős, akik 4 Hero, Jacob’s Optical Stairway, Tom & Jerry és Tek 9 nevek alatt egyaránt publikálnak. Ide sorolhatjuk a már másfél évtizedes múltra visszatekintő Moving Shadow címke szinte összes korai kiadványát is. Természetesen az intelligens jungle kifejezés nem a zenészek, hanem a média találmánya, marketingfogás.

A hardstep drum & bass nevéhez híven elsősorban keményebb, táncorientált hangzást produkál, gyakran torzított basszusmenetekkel. A techstep drum & bass előadói ezen túlmenően szívesen használnak fel indusztriális mintákat, munkáik a techno hangzásvilágához állnak a legközelebb. Háttér-effektjeik bármelyik thriller, vagy tudományos-fantasztikus film becsületére válhatnának. A rafináltan elhelyezett break-ek nemcsak az ütemeken, esetenként a dallamokon is megtalálhatók (Ed Rush, Optical, Grooverider, Boymerang). A két alirányzat között hamar elmosódott a határvonal, s maradt a techstep elnevezés, melyet az ezredvégre a neurofunk váltott fel.

Nincsen tudományosan elfogadott álláspont a "jungle" és a "drumandbass" kifejezés közötti különbségről. Egyes elméletek szerint a jungle a régebbi zeneanyagokra értelmezhető, az 1990-es évek első feléből, és a drumandbass-t egyértelműen a jungle utódjának tartják, amely bizonyos technikai újításokat hordoz.

Mások szerint a jungle a ragga jungle rövidítése, amely egy szeletét képezi a drumandbass kategóriájának. Az Egyesült Államokban népszerűnek mondható a "jungle drumandbass" (JDB) elnevezés is, de nem mindenhol használatos.

A legelterjedtebb álláspont valószínűleg az, hogy a két meghatározás szinonim és felcserélhető. A drumandbass jungle, a jungle pedig drumandbass.

A technóhoz és a house-hoz hasonlóan, a jungle / drum & bass előadók és producerek is egy-egy kisebb kiadó (label) címkéje alatt csoportosultak. Néhány, a legfontosabb korai nevek közül: Goldie, Wax Doctor, Peshay, Hidden Agenda, Doc Scott, J Majik, az autószerencsétlenségben azóta elhunyt Kemistry és társa, StormMetalheadz), E-Z Rollers, Flytronix, Omni Trio, PFM, JMJ & Richie, Hoax, Tekniq (Goldie ex-hangmérnöke, Rob Playford tulajdonában álló Moving Shadow istállónál), LTJ Bukem, Artemis, Odyssey, Source Direct, BlameMC Conrad (Good Looking / Looking Good), Grooverider, Dillinja, Boymerang, illetve a későbbiekben külön labeleket alapító Ed Rush és John B (Prototype Recordings), DJ SS (Formation Records). Igen színvonalas munkákat jelentetett meg az Intense, a Big Bud, valamint az Origination (Creative Source), a Nautilus, a Jazz Juice és az Astral Vibes (Precious Material), T Power (S.O.U.R.), Justice és a Mystic MoodsBasement Records), a KMC és a Future Bound (Timeless Recordings), az Underwolves és a Tango (Creative Wax), valamint a már említett Adam F (F-Jams). Egyéb kiadványaik mellett alkalmanként zseniális drum & bass darabokkal lépett a piacra néhány nem kimondottan az irányzatra specializálódott kiadó. Így jelent meg többek között a The Original Playboy, a Jacob’s Optical Stairway (R&S), a Lab Rat, a Leftfield és a Pressure DropHard Hands), One True Parker (Creation Records), Jonny L (XL Recordings), a Ballistic Brothers (Junior Boy’s Own), az Amalgamation Of Soundz (Filter), Plug (Mo’ Wax), a Statik Sound System és Ratman (Cup Of Tea Records), a Link és Squarepusher (WARP), Photek és a Source Direct (Virgin) Roni Size és a Reprazent (Talkin’ Loud) számos munkája is. 

Bár az első jungle album 1992-ben jelent meg, a műfajt korai underground létéből A Guy Called Gerald Black Secret Technology című nagylemeze emelte ki 1994 végén. (Ő egyébként valaha az 808 State tagja volt, továbbá 1988-as Voodoo Ray-e a Summer of Love egyik legnagyobb house slágere lett.) A szigetországban 1994-ben igazi őrületet váltott ki egy jungle maxi: az M-Beat featuring General Levy Incredible című darabjáért már hónapokkal a megjelenés előtt szinte ostromot indítottak a lemezboltok ellen a rajongók. Az igazi médiaszenzációt azonban Goldie 1995 őszén megjelent Timeless című monumentális albuma jelentette. A siker mértékére jellemző, hogy míg a lemez az angol dance eladási listák élén állt, Michael Jacksonnak meg kellett elégednie a tizenhetedik pozícióval.

Mindenképpen említést kell tennünk a jungle renegát, Alex Reece So Far LP-jéről, mely a Blahblahblah szakírói szerint a Clash 1978-as albuma óta a legjelentősebb Londonban készült zenei produkció. (A progresszív dance előadóinak többsége vélhetően egyet is értett ezzel a véleménnyel, hiszen Reece '95-96 tájékán az egyik legkeresettebb drum & bass remixer volt. Kevert már újra az Underworld-nek, a Model 500-nek, Kenny Larkinnak, a UFO-nak, a Kruder & Dorfmeister duónak, de még Neneh Cherry-nek is.)

A következő lépést a Bukem válogatta Logical Progression (1.) jelentette. 1996 végén a drum & bass szcéna figyelme Justice és Blame Icons pszeudó alatt jegyzett Emotions with Intellect című nagylemezére összpontosult. Az 1993-ban rögzített anyag – mivel a kiadók akkor túl avantgárdnak találták – három éven keresztül egy fiók mélyén várt a megjelenésre, egyes darabjai csak dubplate-eken voltak hozzáférhetők olyan kivételezettek számára, mint Fabio, vagy Mixmaster Morris.

A műfaj soron következő szenzációja – a MUZIK magazin szerint az elkövetkező két év zenei arculatát meghatározó – Roni Size / Reprazent dupla album, a New Forms. 1998-ra a techstep vált frontvonallá. Az első, komolyabb közönségvisszhangot kiváltó siker az Origin Unknown Valley Of The Shadows című munkája volt. Mégis, Ed Rush és Optical (Virus) a főszereplők: Wormhole című albumuk egyaránt nyerte el a vásárlók és a kritika tetszését. A drum & bass hangzás egy-két év alatt óriásit fejlődött, egyre sötétebb hangulatok, egyre gyilkosabb basszusok vették át az irányítást. Letisztult, egyszerűbbé vált, egyszersmind felgyorsult a tempó, az ezredfordulóra a two step soha addig nem várt tömegeket mozgatott meg a jungle partikon. Új nevek és új független kiadók sora tűnt fel. Az Andy C, Ant Miles és Shimon, azaz az Origin Unknown és a Moving Fusion nevével fémjelzett RAM Recordings, a Bad Company (BC Recordings), a Konflict, Loxy és InkRenegade Hardware), Skynet és Stakka (Audio Blueprint), a The Red One és a Decorum (Liftin’ Spirit Records), a Nu Balance (Trouble On Vinyl), az E.C.T. (The Most Valuable Player), Dylan és Facs (Droppin’ Science) Drumsound és Simon Bassline Smith (Technique Recordings), az Elementz Of Noize és az Accidental Heroes (Emotif), TeeBee, Polar és Klute (Certificate18). Még az addig lágyabb dallamairól közismert Moving Shadownál is a keményebb hangzásokat preferáló művészek kerültek előtérbe (Aquasky, Dom & Roland, Technical Itch, Calix). (

A drumandbass e rendkívül termékeny időszaka elindította a horizontális átrendeződést: az addig más-más ismert címke alatt tevékenykedő fiatal előadók és producerek saját labeleket alapítottak, így például J Majik az Infrared-et, Matrix a Metro Recordings-ot, Jonny L a Piranha Records-ot, az Aquasky a Sonixot, John B a Betat. A világvége-hangulat, a gyilkos pörgés azonban megbosszulta magát. Hasonlóan a nyolcvanas évekbeli EBM hullám lecsengésének okaihoz, ismét fennállt a veszélye, hogy a nemek arányának eltolódása miatt érdektelenné válhatnak az egyre inkább maszkulin jelleget öltő jungle partik. Az évezred utolsó évében már maguk a techstep innovátorai is érezték a váltás szükségességét. Felvételeikben a hangsúlyos, erőteljes alapok mellett már egyre nagyobb szerephez jutott a funk. Az irányzat megjelölésére ekkor használták először a neurofunk kifejezést.

A techsteptől való távolodás több csapásirány mentén zajlott: Digital és a Total Science ismét az ős-jungle hangzásokat hangsúlyozták, dolgozataikban újra zakatoltak a legendás amen breakek. Megint mások még tovább mentek: harmóniagazdagabb zenéjükben maradtak a jól táncolható neurofunk alapok, azonban visszahozták a (főleg) női vokálokat. Ugyanezt a megoldást választotta Decoder & Substance már-már popzeneinek nevezhető produkciója, a Kosheen (Moksha), valamint a State Of Play és a Pressure Rise (Aspect Records), Fellowship, Carlito & Addiction (Defunked), vagy a London Elektricity és a High Contrast (Hospital). Roni Size e tekintetben is a műfajt megújító úttörők közé tartozik: Leonie Laws költő-énekesnővel és DJ Die-jal közös produkciója, a Breakbeat Era már évekkel előbb ezen az úton járt.

A kísérletezés időszakára jellemző néhány tiszavirág-életűnek bizonyult kitérő; drumandbass és a trance flörtje, a tranceandbass, valamint a hetvenes évek közepére visszanyúló disco drumandbass. Stabil pozíciót az erős ütemszekciót harmóniagazdagabb dallamvilággal és vokálokkal fúzionáló liquid funk tartott meg magának, valamint a tinédzserek körében töretlenül népszerű neurofunk. Ez utóbbi irányzat szociológusok szerint bizonyos tizenéves csoportoknál átvette a heavy metal-tól a lázadás zenéjének szerepét, véleményük szerint ez ma a „teenage angst music„.

Ahogy a house Chicago szülötte, vagy a trance Frankfurté, úgy a jungle / drum & bass Londonhoz köthető, ahol '97-98-ban már a McDonald’s-ekben is ez szólt. Talán meglepően hangzik, de a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük undergroundnak azt az irányzatot, mely foci EB-k szignálját, vagy tv reklámok zenei aláfestését adja. Ha mondhatjuk azonban valamiről, hogy pozitív értelemben vált mainstreammé, úgy e műfajról nyugodtan állíthatjuk ezt. A szokatlan jelenség okai visszavezethetők a nagy kiadók éberségére, akik még underground létében vásárolták fel a műfajt, ugyanakkor a szerződő előadók művészi önállóságukat teljes mértékben megőrizhették. Az autentikus drum & bass producereknek az első megközelítésből elitizmusnak tűnő dubplate kultúra révén sikerült megőrizniük a szakma tekintélyét. Mind a mai napig csak kivételezett kevesek tartoznak abba a legfelső körbe, akik egy-egy új szám elkészültekor (jóval megjelenése előtt) átadják egymásnak felvételeiket, s ki-ki kedvére vágathat belőle saját felhasználásra lemezt. Az alig néhány tucatnyi producer közé kiadói háttérrel, vagy óriási pénzeken megvásárolt reklámkampánnyal bejutni képtelenség – a bebocsáttatás elnyerésének egyedüli módja, ha valaki a saját dolgozatainak színvonalával vívja ki a többiek megbecsülését. A dubplate kultúra szigorú szabályai mindeddig távol tartották az irányzattól a kullogókat, a hátsó szándékú, kizárólag nyerészkedni vágyó későn jövőket. Így kerülte egyelőre el a drum & bass a house, a techno és a trance sorsát, a teljes kommercializálódást.

Az ezredfordulóra világossá vált: a drum & bass az egyik olyan irányzat, mellyel a progresszív dance muzsikák polgárjogot nyerhetnek az idősebb zenehallgatók körében is. LTJ Bukem lemezeivel kapcsolatosan végzett piackutatások egyértelműen jelezték: a negyvenes korosztály ugyanúgy vásárolja kiadványait, mint a huszonévesek. A műfajban rejlő lehetőségeket bizonyítja, hogy szinte mindenki merített belőle, így az olyan géniuszok, mint Aphex Twin, vagy Paradinas (M-ziq). Meg az is, hogy a világon újabb drum & bass központok alakultak ki, ilyen például Toronto. Az előadók se kizárólag angolok már: a műfaj hírnevét öregbíti az amerikai Jamie Myerson és Dieselboy, a németek: Panacea (Force Inc. / Position Chrome), Bassface Sascha (Smokin’ Drum), Doppelgänger és Makai (Precision Breakbeat Research), meg az olyan válogatások, mint a Soundz of the Asian Underground, de ismerünk olasz, francia, holland, görög, norvég, svéd, ausztrál, sőt, több ígéretes hazai próbálkozást (Random Soundz, Anorganik, CHRIS.SU, SKC, Marcel, Anima Sound System) is.

A drumandbassben a kezdetektől fogva rengeteg mindenben változott.Amint olvashattuk, főleg a ritmika gyorsaságában és tempójában és ritmusképletében.

Jump Up:

Vicces, energikus alstílusa a drumandbass-nek. A korai jump up-ot Aphrodite-hez kötik, de a stílus mai jellemzői Twisted Individual meg kortársai fogalmazták meg még 2003-ban.( Baron, Full Cycle dj-k) Új jump up előadók: TC, Distorted Minds, DJ HAZARD, Clipz , Generation Dub, Taxman

A jump up-ot néhol wobble-ként vagy clownstep-ként is szokták emlegetni.

Liquid dnb:

Lágy dallamokkal operáló alstílus,melyet már régóta jegyez a drumandbass történelem.Gyönyörű dallamok, visszafogott ütemek és lágy vokáltémák jellemzik.Előadói: High Contrast, London Electricity, Alix Perez.

Technoid drum & bass:

Erőteljes techno hatásokkal operáló alstílus,amely a techno monotonitására és 4/4 ritmusképletére épül. Az alappillére a régebbi neurofunk neveihez köthető mint például Universal Project, Stakka+Skynet, Kemal+Rob Data, Ed Rush+Optical.Az új nevek, mint például Proket, Masheen, Raiden, The Sect még erőteljesebben alapoznak a keményebb techno illetve hardcore stílusokra.

Darkstep és Hardstep drum and bass:

Sötét atmoszférájú,torzított amen dobokkal és néhol már breakcore-ra jellemző stílusjegyekkel.A legkeményebb és ezáltal a legpörgősebb dnb alstílus.Képviselői:Technical Itch,Current Value,Dylan,The Panacea, Limewax.

Neurofunk:

A technoidhoz hasonlítható,de egy fokkal lágyabb vonala a dnb-nek.Torzított szintetizátorhangok,scifi témák,pörgős dobalapok jellemzik.Képviselői:Noisia,Break,Mayhem,Black Sun Empire.

Mainstream,pop dnb:

A drumandbass megannyi változtata mellett nem kerülhette el a slágeresedést sem.Egyes előadók,mint például JohnB, Pendulum ,Kosheen , vagy az EZ-Rollerz megpróbálkoztak slágerzenék írásával is,ezzel azonban csak a szcéna felhígulását idézték elő.

forrás: Wikipedia

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • PHACE & MISANTHROP játék

    Játssz és nyerj belépőt tőlünk!
  • Black Hoe Alimony! közlemény

    "Két éve már, hogy útjára indult a Black Hoe Recordings, felkarolva az elektronikus zene (azon belül is többnyire a drum'n'bass) sötétebb, keményebb, kíméletlenebb alműfajainak ügyét. Sok idő eltelt azóta, a kiadó sok-sok megjelenésen van túl. A számtalan pozitív visszajelzés és a feltörekvő zenekészítők töretlen bizalma minket igazol: van létjogosultsága az ilyen kezdeményezésnek, szükség van egy ilyen labelre is! Büszkék vagyunk rá, hogy olyan magyar producerek startoltak vagy jelentek meg nálunk, mint Mystification, Numek, Unabomber, Mastif (aka Stealth), Zero Method, Range, Ekaros vagy Dashcraft (hogy megnevezzük néhányukat), a külföldi felhozatalról már ne is beszéljünk...
  • Dj Palotai interjú

    Tour de France az élet Dj Palotaival készítettünk egy kicsit más típusú interjút, mint amit eddig megszokhattatok.
  • Pulzár Interjúk 2007: Skc

    Skc a magyar d&b egyik úttörője kis hazánkban. Vele olvashattok most egy interjút.
  • Ingyenes open-air club a Balatonnál

    2005-óta Bob Café néven muködik a Balaton északi partjának egyetlen szabadtéri diszkója Balatonfűzfon, a Balatoni Bob pálya teraszán. A 2006-os szezontól újdonság a népszerű klub életében, hogy az eddigi ingyenes szombati funky és r'n'b rendezvények mellé minden pénteken az elektronikus zene rajongóinak szervez programot a balatoni szórakozóhely.
  • WELCOME TO HAJÓGYÁRI-SZIGET!

    Hihetetlen tempójú és látványos előkészületek után tavaly júniusban megnyitotta kapuit Magyarország minden tekintetben egyedülálló szórakoztató-komplexuma a Hajógyári-szigeten; ahol egészen szeptember közepéig bulizhattunk úgy, ahogy korábban soha, ahogy csak kedvünk tartotta, számtalan elektronikus zenei stílus között válogatva. A múlt évi nyitó-buli hétvégéjén tízezrek élvezték a sziget fantasztikus létesítményeit, melyeket 2006 május 27-től végre ismét birtokba vehettünk - feledve a szürke napokat, a zárt klubokat, és élvezve a nyár ragyogó örömeit! A zenei kínálat most is rendkívül színes, garantáltan Te is megtalálod majd a fogadra valót:
  • Ajándék Mayday CD

    Már csak pár nap és a zenefüggő közönség újra összegyülhet az idei év kétség kívül legnagyobb partiján, Magyarország legnagyobb fedett helyszínén, a Budapest Sportarénában. A Mayday szervezői pedig hangulatkeltővel izzítják a népet: 50 ezer darab ingyen CD-t dobtak a piacra, melyen az idei Mayday Himnusz mellett több mint hatvan perc zene dübörög a Mayday fellépőitől
  • Valve dupla cd!

    A 'törtek' biztos ismerik a Valve kiadót, nekik kedveskednek egy dupla mix albummal. Az első korongon a nyár legütősebb zenéit mixelte össze Dilinja és Lemon D. A második 'side B' lemezt pedig Finction készítette el igazi ínyencségekkel teletĹązdelve, mint a Zinc által újragondolt Bingo Beats és Total Science darabok.
  • Színtiszta magyar!

    Egy merőben új kezdeményezés szem- illetve fültanúja lehet a kedves olvasó a szeptemberi FREEE Magazin CD mellékletén keresztül. De előbb egy kis előtörténet.
  • Knowledge Drum & Bass Awards

    Október 28-ára hirdeti ki a szavazása eredményeit az angol Knowledge magazin. Addig is 3 jelölt közül lehet szavazni minden kategóriában. A Díjkiosztóra a Hammersmith Palais ad helyet, egy buli keretében, ahol többek között Andy C, Zinc és Klute zenél, valamint a London Electricity áll a színpadra zenészekkel, egy teljesen élő szettre. Szavazz te is!
  • Remixelj E-Z Rollers-t!

    Szeretnéd, ha a saját remixed megjelenne az Intercom-nál? Az új E-Z Rollers számmal a "Roadrunner"-el lehetőséged nyílik rá.
  • JONNY L- 27 Hours a Day

    A sötét Drum & Bass hangzást képviselő Howard Jones alias Jonny L Október 27.-én Piranha címkéjén kiadja várva-várt harmadik albumát.
  • Újból mixlemezzel jelenzkezik Dj Newl!

    A lemez ami merőben eltér az eddigi Nyuszis mixektől március 20.-án lát napvilágot.
  • Újból W.M.C.

    Újból megrendezik Miamiban a rendszeres kis DJ Találkozót. Ez az az esemény amely megalapozza a világ underground zenéinek bemutatkozását az új esztendőben. Egyszóval ami itt elnyeri a szakma tetszését, az biztos hogy a klubbokban is tutira menő lesz.
  • Pendulum játék

    Játssz velünk és nyerj belépőt a Pendulum koncertre!
  • Új Klute lemez!

    Akiknek a szíve a drum 'n' bass-re dobban, azoknak biztosan nem kell bemutatni a kiváló mĹąvészt, Klute-ét, akinek hamarosan negyedik albuma fog kellemes órákat szerezni a nagyérdemĹąnek.

Ajánlott lemezek

  • Új De Phazz album áprilisban

    Küszöbön az új De Phazz album megjelenése. A 'LaLa 2.0' címet viselő nyolcadik nagylemezük április 9-én kerül a lemezboltok polcaira, és az előzetesek alapján bátran állíthatjuk, hogy év egyik slágergyanús poplemezével van dolgunk.
  • Brit kiadónál szürcsöl a Headshotboyz

    Az egyik legfelkapottabb brit újvonalas house-kiadó, a Dandy Kid Records jelentette meg a budapesti Headshotboyz ötszámos EP-jét február 1-jén.
  • N.phect - SYNDROME014EP

    A német N.phect 2004 óta beírta magát a köztudatba, akkor még Dizplay-el közösen munkálkodtak.Egy ideje azonban már csak jórészt szólóban dolgozik, de meg kell hagyni a minőség továbbra is a régi.
  • SKC / Dis

    A hazai Tactile csapat kiadója igyekszik fekvonultatni a magyar előadók legfrissebb zenéit, nincs ez másképp most sem.
  • Ed Rush & Optical: Travel The Galaxy

    Akárcsak a ’Timeless’ és a ’New Forms’, Ed Rush és Optical 98’-ban debütáló ’Wormhole’ albuma mérföldkő volt a d’n’b terén.
  • DJ Marky - Influences

    Mindenkori kedvenceit mutatja be legújabb mixlemezén Brazília elsőszámú drum and bass lemezlovasa, DJ Marky. A jelenleg Londonban élő fenomén Influences című munkája brazil jazz-t, klasszikus 2stepet, funkot, soult, diszkót és természetesen drum and bass-t egyaránt tartalmaz.
  • ImpulseCreator presents Spotlight

    Hihetetlen, de már kilencedik születésnapját ünnepli Magyarország egyik legrégebbi, urbánus zenei stílusokat és kultúrát magába foglaló virtuális magazinja, az ImpulseCreator
  • MMM003 és MMM004 megjelenések

    MMM003 - Phyleas Fogg - Aguas EP: A nemrégiben indult független magyar kiadó, a Minimalandmelodies alig két hét elteltével újabb két ragyogó kiadvánnyal jelentkezik!Az igényes elektronikus zene kedvelői már az első két megjelenéssel azonnal a szívükkbe zárták a kiadót, mely most ismét csak arra készül, hogy elkápráztassa a szakmát és a közönséget egyaránt.
  • Pendulum nagylemez!

    A Pendulum trió hihetetlen sebességgel robbant be a Drum'n'Bass köztudatba a 'Vault'-al, és azóta is bombázzák a táncparkettet, aminek eredményeként elkészült végre hosszanjáttszó korongjuk, a 'Hold Your Colour'!
  • Carl Cox album áprilisban: The Second Sign

    április 11-én jelenik meg Carl Cox harmadik albuma, a The Second Sign. A neves és méltán elismert angol DJ olyan nevekkel dolgozott együtt a Second Sign-on, mint Roni Size, Josh Wink, Norman Cook vagy Saffron a Republica-ból! Elég jól hangzó nevek!
  • Bass Invaderz- Mixed by DJ Fresh

    Dieselboy és Fresh, a két label manager baráti együttmûködésének köszönhetjük a nemrég hazánkban járt producer/lemezlovas legújabb mixlemezét. Amerika elsõszámú drum&bass dj-ének kiadójánál, a Human Imprintnél jelenik meg a régi és új slágereket egyaránt felvonultató 'Bass Invaderz' mix.
  • Nu:Tone album!

    'Brave Nu World' címen kerül a boltokba Március környékén a Hospital egyik kimagasló tehetségének debütáló albuma! A Cambridge-i Nu:Tone 12 számos albuma a 2005-ös év Drum&Bass világát kívánja bemutatni.
  • Spirit & Inneractive újdonságok!

    Spirit a sötét hangzások, a zavart, stresszes Drum&Bass mestere, új szerzeményekkel visszatér saját labeljéhez, a 2002-ben alapított Ineractive-hez! Április/Május körül várható az új 12 számos CD, valamint a 4 darabos vinil!
  • Peshay- Jammin

    A Metalheadz egykori tagja, a jazzy, majd a filter-diszkós d'n'b-t is körüljáró veterán, most saját kiadójánál a Cubicnál jelentette meg legújabb albumát, a Jammin-t!
  • Októberben új Roni Size album

    Október 4.-én jelenik meg Roni Size új albuma "Return to V" címmel, melyen a vokálért és a hangszerelésért többek között Sweet Pea, Rahzel és Dynamite MC a felelősek.
  • Dillinja hangja

    A legendás Valve kiadó főnöke, Dillinja csokorba gyűjtötte eddigi klasszikus darabjait, és egy lendületes mixen, a My Sound-on keresztül tárja elénk.
  • John B- in:transit

    John B miközben 20 fellépése volt Amerikában, valamint körbe utazta Európát, 3 év után végre befejezte legújabb albumát, melynek címe: In:Transit.
  • The Dungeonmaster's Guide

    Dieselboy az amerikai Drum&Bass meghatározó egyénisége,a 'Project Human' után végre új mix CD-vel örvendezteti meg a stílus lekötelezettjeit!
  • Shogun Audio

    Jay Frenzic az 'ATM', angol D'n'B magazin feje, Friction elé állt az ötletével, miszerint remixet kéne készítenie a klasszikusnak számító 'R-Type' c. számból...
  • Trouble On Vynil mix

    Shy FX összeállt a TOV-el, hogy kiadjanak 1 fergeteges CD-t, a 'Fast Lane'-t. A 22 track-es mix CD-n olyan producerek művei szerepelnek, mint pl: Dillinja, Loxy & Keaton, Pendulum & Bulletproof vagy Marky & XRS.
  • Total Science megjelenések

    Az oxfordi D'n'B duó, vadonatúj számokkal és remixekkel rukkol elő idén is, olyan kiadóknál, mint a Metalheadz, vagy a 31 Records.
  • Drum & Bass Arena Rollers

    Andy C sikeres Drum & Bass Arena mixe után, most Dj Randall jelentkezik egy fergeteges 3 CD-s, klasszikusokat felvonultató mix-el!
  • True Playaz In The Mix Vol 3.

    A Ganja Kru Dj-ként talán legkevésbé futtatott tagja, Pascal bizonyít a csapat legújabb mixlemezén, melyen persze megtalálhatók társai: Dj Hype és Zinc legújabb szerzeményei is, valamint más jelentős producerek munkái is helyet kaptak a True Playaz mixen, mint például : Hive, Friction, vagy Hazard.

Ajánlott rádiók

Szervező

  • Mercure Allure

  • Technoid Community

    A Technoid Community (T.C.) egy zeneorinetált promoter/dj formáció Szegeden.2005 óta aktív szervezői és meghatározó alakjai Szeged underground zenei életének. Nekik köszönhetően jutott el a Neurofunk és Technoid Drum & Bass a napfény városába, számos hazai fesztiválnak segítettek neves külföldi előadókat leigazolni, továbbá meghatározó alakjai a SZIN Fesztivál elektronikus vonalának. A T.C. nevéhez fűződik a nemzetközileg is egyre nagyobb teret hódító Neurophunked mixsorozat, aminek fő irányvonala -a megszokottal ellentétben- az új, feltörekvő tehetségek bemutatása. A T.C. szervezésében olyan nevek tették tiszteletüket Szegeden, mint: Audio, Calyx & Teebee, BSE, Dieselboy, Masheen, SPL, Kano, The Sect, Sunchase, Raiden, Cause 4 Concern és még sokan mások.
  • Fresher

  • Bladerunnaz

    A Magyar Drum & Bass világ legrégebbi és legismertebb szervezőcsapata.

Zenei stílusok

  • Hard Techno

    A kilencvenes évek közepén, Németországban kialakult stílus a korai, monoton techno hangzást vegyítette a hardcore producerek által alkalmazott technikákkal. Kialakulása erőteljesen összeköthető a Schranz alapjaival.
  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Euro-Trance

  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó