Pulzar


Kövess minket!

Művész

Rido

Rido

Az Ausztráliában hangmérnökséget tanuló cseh Rido kisebb kiadóknál eddig is jelentetett meg lemezeket, például a Concord Dawn-nal közösen, de az igazi fordulópontot a 2011-es év hozta el számára.

 Év elején a Black Sun Empire kiadóján, az Obsessions-ön jelentette meg Exoplanet/Poison maxiját, és ekkortájt született a Focus című szerzemény is, amely felkeltette a Metalheadz figyelmét. Goldie és csapata még több zenét kért Ridotól, akinek első megjelenése a fémfejeknél egy Hybris-szel közös EP lesz a nyár végén, amit egy saját single követ. Időközben két szerzeményét Goldie is felhasználta saját Fabriclive mixéhez, az 58-as számú mixet Rido Twisted című zenéjével nyitja az aranyfogú. 

Aktuális partyajánlók

Archív partyajánlók

  • [2017-03-04] BASS CAMP ORFŰ 2017 Tour Launch
    @ A38

    Július közepe még mindig nagyon távol van, viszont mi már gőzerővel dolgozunk a második Bass Camp fesztiválon és szeretnénk, ha addig ti is alaposan fel tudnátok készülni a négynapos basszusmenetre. Ezért március 4-én útjára indítjuk a több budapesti, vidéki, valamint külföldi állomást is érintő Bass Camp turnét! A warm-up bulik sorát az A38-on nyitjuk a techy és minimál dnb világaiból ismert Ridoval és a Gerra & Stone-nal, a bass barban pedig DJ Madd barátunkat látjuk vendégül, akinek ez lesz idei első hazai fellépése!
  • [2011-07-22] A38 Colours by Bladerunnaz
    @ A38, Budapest

    Az Ausztráliában hangmérnökséget tanuló cseh Rido kisebb kiadóknál eddig is jelentetett meg lemezeket, például a Concord Dawn-nal közösen, de az igazi fordulópontot a 2011-es év hozta el számára.

Zenei stílusok

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.

Ajánlott rádiók

© 2001–2018 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó