Pulzar

Művész

Goldie

Goldie

Polgári nevén Clifford Price.
3-tól 16 éves koráig intézetben nevelkedett, a Goldie nevet sokak elképzelése szerint arany fogai miatt kapta, ám az igazság az ,hogy intézeti éveinek végén szőke raszta frizurát hordott és innen a név.

Polgári nevén Clifford Price. 3-tól 16 éves koráig intézetben nevelkedett, a Goldie nevet sokak elképzelése szerint arany fogai miatt kapta, ám az igazság az ,hogy intézeti éveinek végén szőke raszta frizurát hordott és innen a név. Tizenéves korában hip-hop-pal és break-kel kezdett el foglalkozni, ezekből kifolyólag pedig break tánccal és graffitizéssel. Abban az időben szabadult meg tincseitől, ugyanis igencsak megnehezítette volna dolgát a táncban. Goldie ekkor már Anglia egyik legjobb graffitise-ként volt számon tartva. Londonból Miamiba költözik, ahol addig ismeretlen apjával üzletet nyitnak és aranyfogakat gravíroznak (innen az aranyfogak), aztán visszamegy Londonba, ahol már az Acid és egy új irányzat pörög, mindez 1990-ben. Első igazán befolyásoló zenei élménye egy partin érte, ahol Grooverider és Fabio zenélt. 1992-ben megjelenik első szerzeménye a Rainforced kiadónál, aminek akkoriban design-jáért volt felelős.

A lemez igen szép sikereket ért el az idő tájt Grooverider és Fabio is előszeretettel játszotta. 93-ban Metalheadz néven jön a következő szerzemény a Terminator, majd Goldie néven az Angel és a Timeless, amit sokan az első d&b nótaként tartanak számon. 94-Inner City Life, ami végleg meghozta számára az elismerést, 95-től létrejön a Metalheadz, mint kiadó és beindulnak a Sunday Session névvel fémjelzett Goldie bulik. Világkörüli tunéra indul Björk-kel, amiből később házasság születik, emellett a világon mindenfelé hívják nagyobbnál nagyobb fesztiválokra fellépni. A Metalheadz közben egy sikeresen működő vállalkozás, ami többek közt olyan előadókat karol fel és foglalkoztat, mint Dillinja, Digital, Hidden Agenda. Ezektől az előadóktól is válogat a Platinum Breakz, ami a kiadó munkásságát mutatja be. Megjelenik második dupla albuma Saturnz Return címmel, érdekessége a 60 perc hosszúságú Mother, amit a Királyi Filharmónikusok és Optical segítségével rögzít, ezek után pedig eljön a következő Platinum Breakz ideje. 99-ben több filmszerepet is megkap, mixlemeze jelenik meg, újra elindul a Sunday Session, méghozzá a Limelight-ban. Goldie elkezd dolgozni harmadik albumán és végre a csend is megtörik a Metalheadz házatáján, újult erövel tör elő(Total Science, Klute, John B, Invardez, Marcus Intalex). Újból Platinum Breakz sorban már a harmadik, és egy mixlemez, amik tovább erősíthetik a Metalheadz nevet. Bővebb infó-www.goldie.co.uk

Biográfiák

  • BOg

  • Dapayk&Padberg

  • Herck

  • ADAM FAZ

  • Ficture

  • The/Das

  • Kuba Sojka

  • Heatsick

  • Eril Fjord

  • PERCUT

  • Utero

  • Johnny Was Here

  • MoeskoMusic

  • Gaudi

  • Orestis

  • Priku

  • Barac

  • Mika Vainio

  • Pete Swanson

  • IANUARIA

  • Po:ti

  • Louis La Roche

  • Jeremiah Jae

    Jeremiah Jae zenész sorsa eleve elrendeltetett volt, mivel anyja gospel énekesnő, apja pedig Miles Davis zenei igazgatója volt. Olyan előadókat említ meg fő inspirációjaként, mint a brit Placebo vagy a Wu-Tang Clan. 2007-ben producer barátja Samiyam mutatta meg Lunch Special Part I. c. szerzeményét Flying Lotus-nak, aki rá is kapott a fiatal tehetség zenéire, így Jeremiah már 21 évesen a Brainfeeder család tagjának mondhatta magát.
  • Skism

    Skism 2010-ben aratta első jelentős sikereit, számait a legnagyobb dj-k kezdték el játszani, a Pendulum, a Chase & Status, a Scratch Perverts, Rusko, Nero és még sokan mások. Azóta klubról klubra jár szerte a világban, és mutatja be számai mellett egyedülálló mixtechnikáját. Turnézott már Ausztráliában, Dél-Afrikában, Európában, és észak-amerikai turnéját követően látogat Budapestre.
  • Billain

  • Tale Of Us

    Minden kiváló zene egy történetet mond el. Élmények meséje, az örömök meséje, az elveszett es boldog szerelmek meséje. MESE Rólunk.
  • Gold Panda

    A fiatal Derwin Panda dolgozott már lemezboltban és szexboltban is, közben éveken át szorgalmasan gyűjtötte a zenéket, hangmintákat, így idővel hatalmas, stílusfüggetlen elektronikus zenei archívumra tett szert.
  • Shigeto

    Zach Saignaw, azaz Shigeto egészen frissen tűnt fel az úgynevezett „post-dubstep” szcénában, hogy tavaly a Ghostly International jóvoltából alaposan megszórja közönségét egy sorozat EP-vel, aztán a sorozatot megkoronázandó, az év végén a Full Circle nagylemezzel. A Detroit-környéki egyetemvárosból, Ann Arborból származó, japán nagyszülőkkel bíró, de Londonban is több évet eltöltő, jelenleg Brooklynban élő művész igazi műfajok közötti-feletti produkcióján jócskán nyomot hagynak Detroit fémes ritmusai, a brit főváros folyton új utakat kereső kísérletezőkedve, a keleti part absztrakt hiphopja. Mindehhez, a családi hagyományból merítve, némi élő dzsessz – Shigeto gyerekkorában dobolni tanult, eredetileg dzsesszdobosnak készült New York-ban -, hiszen Shigeto élő fellépésein a laptopok-kütyük mellől előszeretettel ül be a dobszerkó mögé, hogy némi hozzáadott beattel dobja fel az amúgy sem egyszerű ütemeket.
  • Morgan Zarate

    Morgan Zarate zenéjére a mai napig a legtalálóbb kifejezés egykori, mára klasszikussá vált zenekara, a Spacek második lemezének címe: „Vintage Hi-Fi”. A kétezres évek elején kisebb soul-reneszánszot indított el a Spacek furcsa, füstös, elektronikával bőségesen átitatott, sötét hangulatú „future soulja”. A trió feloszlásával Morgan Zarate évekig tévéreklámokban és különböző mainstream soul- és r'n'b-produkciókban tékozolta produceri tehetségét, míg aztán tavaly összefutott Kode9-nal, a Hyperdub kiadó fejével, az új brit elektronika egyik prófétájával. A találkozásból barátság, a barátságból lemezszerződés lett, és Zarate valósággal újjászületett: szép ívű fejest ugrott a londoni undergroundba, és az idén júniusra ígért album első száma, a Hookid minden lehetséges elektronikus lista sztárja lett. Az egykori szép, nemes, „évjáratos”, csattogós soul-alapok nyomokban megmaradtak ugyan, de immár jó adag grime-mal, absztrakt hiphoppal, dubsteppel és természetesen a Zaratéra jellemző perfekcionista jövőhangzással kiegészülve.
  • Gonjasufi

    Hogy kicsoda Gonjasufi? - kérdezhetnénk Pom-Pom modorában, és a válasz is készen áll: leginkább egy szőrsapkához hasonlít, és éppoly változatos átalakulásokra képes, mint Sajdik hőse. A mexikói-etióp származású, de San Diegóban született 32 éves úriember volt már jógaoktató (jelenleg is az), DJ, rapper, énekes, aki kacskaringós pályafutás után alkotta meg szinte tökéletesre csiszolt első lemezét, a tavalyi év egyik legjobban sikerült és talán leginkább egyedi hangzású albumát, A Sufi and a Killer (azaz Egy szúfi és egy gyilkos) címmel. A lemezen nem kisebb nevek működtek közre, mint Gaslamp Killer és Flying Lotus, így aztán sejthető, hogy Gonjasufi ezer szállal kötődik a hiphopot robbanásszerűen megújító Los Angeles-i underground szcénához.

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Deafender Recordings 001

    Vajon mi sülhet ki abból, ha négy fanatikus bakelitrajongó összefog? Egy új hazai címke! Elindult a Deafender Recordings, kis hazánk legújabb, kizárólag a szimbolikus, fekete műanyagra dolgozó elektronikus zenei labele. A négy ötletgazda jóbarát - Streako, andy_age, Bridgend, és B-Squit - legfontosabb közös tulajdonsága, hogy megőrülnek a bakelitlemezekért, amelyek a mai napig a srácok hű csatlósainak számítanak a kezek és a tűk alatt egyaránt.
  • Caribou: új lemez + DVD

    A különleges csomag kizárólag az őszi/téli Caribou turnén lesz elérhető.
  • Ninja Tune XX

    Húszéves évfordulójára több különleges kiadvánnyal is készül a Ninja Tune, jó hír, hogy ezek mind beszerezhetőek lesznek nálunk!
  • Apparat + Modeselektor = Moderat

    Apparat és Modeselektor, ismét összeálltak egy csapattá annak érdekében, hogy közösen megalkossák debütáló anyagukat, a Moderat-ot.
  • Squarepusher – Just A Souvenir

    A tizenegyedik albumával jelentkezik a Warp kiadó egyik legnagyobb sztárja, Squarepusher. Tom Jenkinson egy képzeletben átélt tudományos-fantasztikus rockkoncert fantáziaképeivel örvendezteti meg a rajongóit a Just A Souveniren, és nemsokára Budapesten is fellép.
  • The Matthew Herbert Big Band - There's Me...

    A nemrégiben Budapesten is koncertező Matthew Herbert öt év után ismét lemezt rögzített a brit jazz-zenészek krémjével. A There's Me And There's You a szerző eddigi legerősebb tiltakozóalbuma, fókuszban az iraki háborúval és az angol politikai vezetéssel, de kigúnyolja a médiát és a mindennek hátat fordító gazdagokat is.
  • Plat Du Jour

    Matthew Herbert új albuma júliusra várható, melyhez a mûvész komoly kutatásokat végzett a politika és az élelmiszer elõállítás terén. Az izgalmas hangmintákkal operáló lemezen a számcímek is ézékeltetik az alkotó üzenetének súlyát.
  • A Warp kiadó szülinapi DVD-je

    A Warp kiadó fennállásának 15. évfordulóját egy különleges dvd-vel ünnepli ami a Warp Vision nevet kapta.
  • Aphex Twin- 26 Mixes For Cash

    Március 24.én kerül a boltok polcaira Aphex Twin dupla albuma.

Kapcsolódó cikkek

  • Szeptemberfest és szülinap az Instanban

    Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.
  • Palotai 50 – a Corvintető exkluzív programsorozata

    A Corvintető megadja a módját Palotai ötvenedik születésnapjának: zsinórban öt bulin át ünnepli a veterán DJ-t.
  • A38 Colours – Nyári partisorozat az A38 Hajón

    Az A38 Colours az A38 Hajó júniusban induló nyári partisorozata, ami a budapesti elektronikus partiélet legfontosabb szervezőbrigádjainak együttműködéséből született. Az A38 két, koprodukcióban megvalósuló sorozatán, a Technokunston és a Decknologyn kívül a Bladerunnaz, a Monkey6, az NVC, a Hairy és Groovejack vesz részt az együttműködésben, a cél pedig igen világos: létrehozni az idény legizgalmasabb nyári partisorozatát, ahol békésen megférnek egymás mellett a különböző műfajok, stílusok. Egyszerre szórakoztató és előremutató, laza és feszes, forró és hűvös: a londoni szcéna legfrissebb irányzataitól a magyar művészeti akadémiákig terjed a skála, élő koncertekkel, live actekkel, lemezlovasokkal, látványos vizuálokkal és a város legjobb hangrendszerével. Három bárpult, éjszaka is nyitva tartó étteremterasz, légkondicionált koncertterem, langy dunai szellővel hűsített tetőterasz, megújult külső hajóvilágítás, koktélakciók és minden egyéb, ami egy full extrás nyárhoz kell. Ez az A38 Colours, az A38 Hajó nyári partisorozata, minden csütörtök-péntek-szombat éjjel, júniustól szeptember közepéig.
  • Sónar 2011

    Június 16-tól 18-ig ismét megrendezik Európa leghíresebb és talán a világ egyik legkiemelkedőb elektronikus zenei és kultúrális fesztiválját, a Sónar 2011 fesztivált Barcelonában.
  • Az Exit Fesztivál új fellépői: M.I.A. és Better Lost Than Stupid

    Az angol M.I.A. formáció a girl power nevében jön idén az EXIT Fesztiválra, ahol pénteken fognak fellépni, július 9-én. A hip-hopot, elektronikát, dance és alternative jegyeket ötvöző eklektikus dallamairól elhíresült M.I.A. két nagysikerű album, az Aural és Kala után tavaly tért vissza egy vadonatúj single-lel, a ‘/\/\ /\ Y /\’-val (értsd: MAYA), amit Los Angelesben vettek fel, és olyan társelőadókat vonultat fel, mint Rusko, Diplo, Blaqstarr és Switch. Az eredmény egy nagyon ütős dubstep bass hangzásvilág, vegyítve némi industrial zajköpennyel. A ‘/\/\ /\ Y /\’ studio albumot a világ technikai vívmányai ihlették, valamint a közösségi megosztás, amit a Facebook-nak köszönhetünk.
  • Mappa Club: Lelke van!

    Barkochbázzunk egy kicsit! Itt kezdte pályafutását a Kollektiva, a Rewind és a Death Disco is. A fővárosi klubélet egyik legnagyobb túlélője. Budapest legkirályabb atombunkere. Trafó Bár Tangóként lopta be magát a szívünkbe. Lassan 10 éve bizonyítja, hogy mindig képes a megújálásra. Rákérdezhetek?
  • Top 100 track 2010-ből a Bleep szerint

    A digitális zeneértékesítés legizgalmasabb helye, a Bleep zeneáruház összállította 2010 szerinte legjobb zenéit, amiket egy kedvezményes árú csomagban most bárki megvásárolhat.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • Hairy - segítség az árvízkárosultaknak!

    Az elmúlt hetekben mindannyian szomorúan hallgattuk és figyeltük az országban zajló természeti katasztrófát, mely rengeteg ember életében okoz nehézségeket.
  • Mennyek Kapui frissítve!

    Elkészült a Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor által írt Mennyek Kapui című könyv javított, jelentősen bővített kiadása.

Zenei stílusok

  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Jungle

    A jungle egy zenei stílus, mely egyesíti magában a breakbeat hardcore, a techno, a rare groove és reggae vonásait. A drum and bass-re némiképp hasonlít. Manapság már oldskool jungle néven is emlegetik.
  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó