A Cruisin ezúttal egy erős techno válogatással érkezik a Dunára, ahol a nemzetközi és hazai nevek együtt adják az utazás ritmusát.
A 2025-ös év szezonzáró buliján szeptember 13-án újra kifutunk – de ez most több, mint egy hajózás.
Traumer decemberi fellépése akkorát szólt, hogy nem volt kérdés a ráadás. A budapesti LavaLava és a temesvári B/plr. első közös nappali bulján, a Cruisin fedélzetén látja vendégül a francia varázslót.
Augusztus 23-án legendás napra hajózunk ki. Breakbeat istenek lépnek a deckek mögé: Adam Freeland és Evil Nine töri majd az ütemeket a Duna hullámai felett, miközben mi adunk egy nagy fülest a jómodornak.
Cruisin x Prime Fm w/ Sébastien Léger / Emi Galvan / Kamilo Sanclemente
Az Európa Hajó előző útja csodás élmény volt, ezért három év szünet után újra vízre szállunk! Emlékeink még mindig tele vannak színes képekkel: a délutáni eufóriában úszó indulást követte az öröm pillanata, amikor áthajóztunk az első híd alatt!
Június 21-én érkezik az éves dunai techno szeánsz!
Képzeld el, ahogy a naplemente fényei táncolnak a Duna hullámain, miközben a House Piknik rezidensei – Antique, Ben-C, Feeder, B & E, Friday Syndrome, Nova, Spanti, Tamas Szabo, T:Maniak és Xandra – a legjobb house track-eket hozzák el neked. Várunk június 14-én a Cruisin és a House Piknik közös felfedező útján, ahol a zene és panoráma találkozik a Duna felett!
A day when Budapest becomes the world of Uvar.
Nagyon izgalmas eseménnyel érkezünk, a hivatalos nyári nyitónk a Cruisin fedélzetén kerül megrendezésre, egy igazi disco szeánsz keretein belül.
Az a jó hírünk van, hogy a Cruisin és a NiteFlexx összefogásában egy igen erős névsorral indul a nyár első drum & bass hajózása, amely egy igazi ínyencség és örömünnep lesz a stílus rajongói számára!
Cruisin x Budai House Clique – Lee Burridge a fedélzeten.
A júliusi Cruisin a The Project csapatával a fedélzeten a nyár és az Európa Hajó egyik legnagyobb sütése volt idén. Úgy döntöttünk, hogy visszaszállunk a fedélzetre elköszönni a forró nyári hónapoktól és idei utolsó útján mi búcsúztatjuk a 2024-es Cruisin szezont.
Cruisin x Ninjabreakz w/ Krafty Kuts / Plump Djs / Freestylers / DYNAMITE MC
Hey, party arcok! Készüljünk fel egy exkluzív, ALL WHITE bulira a House Piknik x Cruisin keretein belül!
Idén egyetlen felejthetetlen alkalomra hívjuk a stílus szerelmeseit a dunai szeánszunkra. Hamarosan újra együtt szeljük a Duna hullámait a Cruisin hajóval, és már alig várjuk, hogy újra találkozzunk!
Nem hagyunk senkit pihenni. A nyár közepén a két TheProject-rezidens közönségkedvenccel szállunk hajóra, és a Duna közepén sikongatunk majd bele a nyári naplementébe. Ha önmagában az Európa hajó, a tájkép és a két Afterlife előadó óriási szettje nem lenne elég; koncepciónkhoz híven készülünk egy rakás extrával. Híresek vagyunk arról, hogy amit ígérünk azt be is tartjuk: Felejthetelen élményre lehet készülni.
Aki nélkül 2024-ben sem fut ki a hajó. A CRUISIN és a HI!FLY partik közönsége által lassan szentté avatott - de minimum lovaggá keresztelt; a csupaszív szeretet és szerénység; a mennyei tálentum: GUY J újra a Cruisin fedélzetén!
Techno fanok! Érkezik az éves dunai szeánsz!
Csatlakozz hozzánk egy felejthetetlen utazásra kedvenc örömtáncolós house ütemeid hullámain a júniusi Cruisin x House Piknik eseményen, melynek főszereplője (rajtad kívül természetesen) a nápolyi tech-house csibész, AMEDEO PICONE!
IKREK 20 CRUISIN BOAT PARTY
Cruisin x LavaLava w/ JOSH WINK Ez egy nappali, hajós buli!
Április 27-én hivatalosan is megindul a 2024-es Cruisin szezon.
The gathering is between 14:00-16:00! Be on time! The event and music start at 14:00.
A Partyhajón idén ötödik alkalommal fedezhetitek fel a lehető látványosabb és különlegesebb zenei program keretein belül Budapest belvárosát!