Pulzar

Művész

OBI

OBI

Tobias Lüke aka OBI 1982-ben született, Németországban, Grevenben.

   Az első kapcsolata a zenével iskolás korában, a dobolással kezdődött. 12 évesen találkozott az elektronikus zenével. 14-ik születésnapjára megkapta első felszerelését, hogy mixelni tanuljon. 16 évesen már fellépéseket kapott kisebb rendezvényekre, valamint privát bulikra. 17 évesen a zenei stílusa a techno felé irányult. Egy évvel később már klubbokban pörgette kedvenc fekete korongjait. Félelmetes technikai tudását és zenei elkötelezettségét jelzi, hogy 2001 februárjában megnyerte a New Born dj versenyt a legendás Fusion Club-ban, Münster-ben. Szülővárosában, Grevenben, 2002-ben saját partykat kezdett szervezni.

    Megszületett a TekkTribe. Eleinte rendezvényekkel, valamint bookinggal és promócióval foglalkozott, de 2003 áprilisában elindította a TekkTribe records-ot, a 'Gehoersturz Ep'-vel, ami osztatlan sikert aratott a közönség köreiben

  Mára Tobias minden valamirevaló hardtechno label alatt jelentetett meg zenéket.
Ezek után elindította második címkéit a Free Vision-t, ami a kísérleti zenéket hivatott kiadni, valamint a Distorted-et, ami pedig a fiatal tehetségeknek kíván lehetőséget biztosítani.

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Biográfiák

  • Chriss Ronson

    DJ Chriss – vagyis Horváth Krisztián - 1977. október 26-án született Budapesten.
  • Marky

    The tornado from Sao Paolo – konferálja fel állandó ceremóniamestere, Stamina a brazil illetőségő DJ Marky-t, aki valóban szélvészgyorsasággal mozog a lemezjátszók mögött.
  • Stamina MC

    Stamina MC(Movement, V Recordings) 1994-ben került kapcsolatba komolyabban a tánczenével. Ekkortájt a DJ-zés foglalkoztatta, mixelni tanult és megvette első lemezeit.
  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Steve Lawler

  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.
  • Son-Tec

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó