Pulzar

Művész

Dj Gasi Jr

Dj Gasi Jr

Biográfiák

  • Roger Shah

    2007-ben Armin a kedvenc albumaként nevezte meg „Shah - Who Will Find Me" kiadványát. Demójának fejlődését hallva, Armin van Buuren erőteljes áttörési lehetőséget látott a felvételeiben, és 2008 elején felvette a kapcsolatot Shah-val együttműködés céljából.
  • Sidney Samson

    Sidney az első 4 év hip hop és r'n'b kalandja után 1999-ben house DJ-nek állt, majd a legnagyobb holland klub, a Matrixx rezidense lett.
  • Chris Carrier

  • Eddie Richards

  • Phil Weeks

  • Holic

  • Laurent Wolf

    Laurent számos kiváló remixet és saját slágert tudhat magáénak, de 2009 mindenképpen a „No Stress” éve, hiszen ez kétségkívül a nyár legnagyobb slágere szerte az egész világon és persze Magyarországon is.
  • 2000 And One

  • Tocadisco

  • VJ. SeNoN

    „A zene a kulcs,mely megnyitja elménk kapuját, hogy lelkünk szabadon szárnyalhasson…”
  • Motorcitysoul

    A Motorcitysoul Matthias Vogt és Christian "c-rock" Rindermann közös deep house formációja, saját magukat a Pet Shop Boys deep house verziójaként szokták emlegetni.
  • Christian Cardwell

    A fiatalember elképesztő sikersztorija 2001-ben, tehát 15 esztendős korában indult!
  • Blatti

  • Martin Buttrich

    Martin Buttrich egy varázsló, aki a hétköznapokban egy csendes, szerény fickó. Buttrich sokáig csendestársként alkotott a stúdióban olyanoknak gyártva a slágereit, mint a popcicákból álló Sugarbabes formáció vagy éppen a német elektronikus ikonnak kikiáltott Timo Maas. Érdekesség, hogy írt anno italo house darabokat is.
  • Audiofly

    Egy nyerő páros, melyet az egész világon imádnak az elektronikus zenei klubok és partik látogatói. Az Audiofly a tökéletes fúzió, melyben az egyediség éppen úgy érvényesül, mint a jó zene mindenkori ismérvei.
  • Slide

  • Kormix

  • Rizkid

  • Add2Basket

    Genser András
  • Garay

  • Lank

  • Madox aka Marco Grandi

    1982.augusztus 5-én születtem Orosházán. Édesapám komoly bakelit gyűjteménye révén nagyon sok zenét hallgatott, így én is egész pici koromban kapcsolatba kerültem a zenével.
  • Zee

  • Andre aka Andras Bader

    Már tizenévesen is nagyon érdekelte a zene, állandóan a zenei chartokat leste és egyre inkább elbűvölte az elektronikus hangzásvilág. A Depeche Mode zenei világa volt számára a légmeghatározóbb ebben az időszakban és ez a „szerelem” volt az, amely 1995-ben arra késztette, hogy komolyabban kezdjen zeneírással foglalkozni.
  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Pat Duff

  • Mauro Picotto

    Mauro Picotto egy kis olasz faluban született Torinó mellett. Gyerekkorától zenekészítéssel szeretett volna foglalkozni, de tudta, hogy előbb dj-vé kell válnia, hogy lássa, mit akarnak hallani az emberek.
  • Danny Howells

  • Lee Burridge

    Sikerült bekerülnie a helyi klubba, ahol életében először látott mixelni DJ-t, ami akkora hatással volt rá, hogy azonnal elkezdte ő is elsajátítani a fortélyokat. És jött a nagy bumm, berobbant az életébe az Acid House és megváltoztatta a hétköznapjait.
  • Umek

    Urus Umek 1976-ban született Lubljana-ban, Szlovéniában. Első lemezjátszóval kapcsolatos élményei 15-16 éves korában érték.Először kisebb klubokban zenélgetett, akkor még cd-ről és kazettáról. Majd amikor ezeknek a kluboknak a tulajdonosai felkérték, hogy legyen náluk rezidens lemezlovas, szép lassan elkezdte lecserélni a cd-ket és kazettákat a fekete korongokra.

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Funk

  • Jazzy House

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Chill Out

  • Electro

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott videók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó