Pulzar

Rizkid

 óta tevékenykedik a zene világában. Pályája Siófokon és Szegeden kezdődött. Kezdetben Bakai Mátyás, Schulz és Jutasi Tamás munkássága volt rá nagy hatással. Először a 2/4 –dek világában, hip hop, és funk, soul műfajban utazott, de volt tagja a 90-es évek végén egy hip hop, dnb zenekarnak is mint scratch felelős, később átnyergelt az elektronikára. Rá jellemző stílusok az epic, dub, deep, tech house, és funk, de ezt megelőzően szinte az összes műfajba kipróbálta magát. Neve manapság leginkább a deephouse és társműfajai iránt komolyabban érdeklődők számára csenghet ismerősen. Rizkid-hez köthető projekt első sorban a BDC és annak alvállalkozásai. Alkotótársai: Kormix, Nermal, Stereostrip, Six & SeNoN. Néhány éve a komoly múltra vissza tekintő patinás The Debüt projekt munkatársa, 2009. tavaszától az egyik rezidens Dj-je is. Saját rádióműsorai: BDC Radio & Vj Show és a 4Bits.
 
Az ország megannyi klubjában, és rádiójában megfordult, és a party web-ek zömén voltak már mixei. Jelentősebb fellépései: Coke Club, Kecel Feszt, Sziget, Royal, Supersonic Technikum, Citadella, Petőfi Csarnok, Privé, Pretige, Bling-Bling, Sing-Sing, Amsterdam, Szabadka etc. Kormix-szal közös b2b szettjei olyan Dj-k előtt melegítettek mint: Nils Noa, Scope, Latenta Project, Phonique, Mauro Picotto etc.
 

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Budapest Deep Café Interjú

    Őrültek ezek? Vagy netán csak a modernkori underground szerzetesei? Utat törnek, de nem bozótvágóval, hanem szelíden, moslyogva, zenével, képpel, attitűddel… 3 éve még csak ketten voltak a BudapestDeepCafé projektben: Rizkid és Kormix.
  • Hungarian Harmonies összeolvadás a Pure.fm-en

    Az elektronikus zene kedvelői között méltán népszerű Pure.fm-en fut hosszú ideje a Moti Brothers hazai testvérpáros műsora a Hungarian Harmonies.
  • Budapest Deep Cafe interjú

    "Igazából most kezdem úgy érezni, hogy fejlődött már annyit a hangzásom, hogy bátrabban szétküldjem a kiadók felé a zenéimet."

Zenei stílusok

  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó