Pulzar

Mauro Picotto

Mauro Picotto egy kis olasz faluban született Torinó mellett. Gyerekkorától zenekészítéssel szeretett volna foglalkozni, de tudta, hogy előbb dj-vé kell válnia, hogy lássa, mit akarnak hallani az emberek.

A fiatal Mauro már huszonkét évesen (1988-ban) döntős volt a DMC Italyn és a következő évben megnyerte a Walky Cup Competitiont is, így egyenes út vezetett a top-dj-k közé. Az olasz dj úttörő a maga nemében, hiszen ő az egyetlen olasz lemezlovas, akit a világ tíz legjobbja között tartanak számon.

Első trackje, a We Gonna Get rögtön az európai dance-listák élére is transzportálta. A következő megjelenéseinek (We Got to Live Together és a Just Take Me Higher) nagy sikerei után olyan producerekkel vállalt közös munkát, mint a Capella, a 49-ers, a Clubhouse, a More és a CRW.

BXR-rel közös hanglaboratóriumi munkái hozták meg neki teljes ismertséget. Olyan dalokat köszönhetnek a táncparkettre járók ennek az együttműködésnek, mint a Bakerloo Symphony, a Lizard és talán a legnagyobb slágerét, az Iguana. Az utóbbi hét különböző verzióban jelent meg.

2000-ben a The Double Album, 2002-ben pedig a The Others című lemeze tette még ismertebbé a nevét, immáron az egész világon. Freddie Mercury, a Pet Shop Boys és a U2 remixei után hangzásvilágát sokan másolni kezdték.

Ezért Mauro a trance-ből a technóba nyergelt, hogy az új stílussal is kivívja magának az elismerést. 2007-ben egy új dalt, a Maybe, Maybe Not-ot és egy új albumot, a Now and Then adta ki. Ezt követte egy forró nyár után a Meganite Complimation 4 album és DVD.

"Nem egyik pillantról váltottam a technóra. Elkezdtem felnőni, és az emberek, akiknek játszom, elkezdtek felnőni velem. Szeretem ezt a zenét, és büszke vagyok rá, hogy amellett, hogy új rajongókat szereztem vele, a régi közönségemből is sokat áthódítok és új zenei stílust mutatok nekik" - emlékszik vissza Picotto az akkori váltásra.

2004 óta megy a Meganite partysorozat, mely egy határok nélküli technoparadicsommá változtatja hétről hétre a világ legnagyobb diszkóját Ibizán.

Ma Mauro a BXR lemezgyártó cég ügyvezetője, azé a cégé, mely nemrég nyerte el a German Dance Awards-ot az év legjobb független lemezgyártó cégeként.

Zenét szerez, játszik és feldolgoz a Media Records stúdióiban, azon helyek egyikén, ahol fantáziája leginkább szárnyra kelhet. A legutóbbi German Dance Awards-on öt jelölést kapott, egyet az év legjobb producereként. Mindig stúdióban van, és Mario Piu-val a BXR Teamet koordinálja, mely a hangok, dallamok és ötletek avantgárd laboratóriuma.

Forrás: [origo]

De hogy él Mauro Picotto, mikor nem dolgozik? Csöndes embernek tartja magát, aki leginkább a stúdióban érzi jól magát, persze otthon, a gyönyörű lányával. A zene melletti másik nagy szenvedélye az olasz konyha.

Legutóbbi remixei között találhatók: a brit Dumonde-tól a See the Light , Josh Wink Don't Laugh-jának világhíru remixei, a Stormtól a Time To Burn, a Yorktól az O.T.B. (a legjobb öt közé került fel a brit kislemez-eladási listán) és a Tyrell Corptól a Running. A Pegasus épphogy csak megjelent Olaszországban, de már az Iguana sikereinek folytatóját látják benne.

Zenéi alapjaiban mozgatják meg a dance világát, szerte a világon ismerik a nevét. Nemcsak Európába hívják zenélni, hanem Ausztráliába is, valamint Ázsiában is egyre népszerűbb. Neki köszönhetően Olaszország újra rákerült az elektronikus zene térképére. Élőmixei, játéka pedig igencsak kemény hangulatot idéznek elő, egyáltalán nem slágeresedik. Azt teszi, amit szeret és bámulatos érzékkel tudja összhangba hozni a saját ízlését a közönség igényeivel.

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Tom Noize

    Tom Noize
  • Futurebound

    Futurebound (polgári nevén Brendan Collins) a liverpooli székhelyű Viper Recordings főnöke.
  • Friction

  • Optical

  • Dillinja

    alias Karl Francis brixtoni származású drum & bass DJ és producer.
  • Fresh

  • DJ Zinc

    A 90-es évek elején az acid house korszakát maga mögött hagyó DJ Zinc elsők között írta be magát a jungle legendák nagykönyvébe.
  • Marky

    The tornado from Sao Paolo – konferálja fel állandó ceremóniamestere, Stamina a brazil illetőségő DJ Marky-t, aki valóban szélvészgyorsasággal mozog a lemezjátszók mögött.
  • Ed Rush

    Londoni producer és DJ, a jungle és a D&B egyik koronázatlan királya.
  • Calibre

    Dominic Martin, azaz Calibre üstökösként robbant be a nemzetközi drum and bass világba, 2000-ben, amikor is az összes nagymenő név a 'Mystic'-et játszotta. Azóta sokan szívükbe zárták a Calibre hangzásvilágot.
  • Bailey

  • Pendulum

    A zenekar 2002-ben alakult két producer, Rob Swire és Gareth McGrillen kollaborációjából, akikhez egy dj, Paul 'Elhornet' Harding csatlakozott.
  • Palotai

    Az atléta alkatú dj már tíz éve van a ringben, és még sosem akadt, aki padlóra küldje. Persze nehezen akadna ilyen, és nem csak a lemezek felkutatásával és lejátszásával töltött órák terén szerzett behozhatatlan előnye miatt.
  • Grooverider

    Raymond Bingham azaz a Drum & Bass keresztapa.
  • Fabio

  • Andy C

    Andy C, a Drum n Bass egyik koronázatlan királya és úttörője. Valamikor a kilencvenes évek elején indult zenei karrierje, akkoriban már készített pár saját felvételt, amelyek igazából csak próbálkozásnak számítanak, ugyanis különösebb sikereket nem ért el velük.
  • Clipz

  • Lemon D

  • London Electricity

  • D.Kay

    Illskillz, Mindmachine, X Factor mind egy emberhez kötődik, ő D.kay a drum and bass elsőszámú osztrákja. Kevés olyan producer létezik, aki ennyi idő alatt oly sokra vitte, mint ő és nem utolsósorban annyi kiadón jelent meg zenéje. D.Kay titka valószínű az a zenei sokszínűség, amelyet képvisel és az a magas színvonal, amellyel teszi mindezt.
  • Del Sol

Kapcsolódó cikkek

  • Mauro Picotto Interjú

    Mauro Picottot faggattuk a szombati /20090530/ budapesti fellépésének apropójából.
  • Sterbinszky interjú

    Sterbinszkyt és Mauro Picottót több éves munkakapcsolat köti össze: egy sikeres remix Mauro Picotto "Lizard" című megaslágerére nemzetközi sikereket hozott Sterbynek Ibizától Argentínáig. Most ismét egy közös munka áll előttük, egy közös budapesti fellépés május 30-án, melynek alkalmából Karesz egy interjút adott a buli szervezőinek, amit mi is leközlünk veletek. myspace.com/thelushgroove

Zenei stílusok

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó