Pulzar

DJ Zinc

A 90-es évek elején az acid house korszakát maga mögött hagyó DJ Zinc elsők között írta be magát a
jungle legendák nagykönyvébe.

 A 'Super Sharp Shooter'-t 1995. óta a legismertebb jungle himnuszok közt tartják számon, és a sikersorozat még csak ezután kezdõdött igazán! A szintén elsöprő sikerű 'Six Million Ways To Die' után '96-ban a boltokba kerülő Fugees anthem, a "Ready Or Not" remixe örökös helyet biztosított Zinc-nek a táncparkett robbantó zenék világában. Időközben szoros barátság alakult ki közte, a szintén jungle don DJ Hype, valamint "P-Funk Era" Pascal között, aminek az eredménye a True Playaz megszületése volt. A 2001-ben indított saját kiadója, a Bingo Beats bár az első években inkább a garage kedvelőknek nyújtott élvezeteket, időközben az egyik legsikeresebb drum&bass labelnek nőtte ki magát. Zinc saját zenéit is ide szánja egy ideje: a 'Drop Beats Not Bombs' valamint legutóbbi 'In Bass We Trust' EP-ről minden élvonalbeli dj talált valamit, amit toplistájába tehet. Sokszinűségét tartva olyan neveket tudhat a label körül, mint a Total Science, Redeyes, Krust, D-Kay, vagy a nemrég albummal jelentkező Jenna G. Szettjeiben ezek a nevek mind visszaköszönnek, ami változatos és izgalmas kalandozást biztosít a drum & bass világában.

Kapcsolódó cikkek

  • Knowledge Drum & Bass Awards

    Október 28-ára hirdeti ki a szavazása eredményeit az angol Knowledge magazin. Addig is 3 jelölt közül lehet szavazni minden kategóriában. A Díjkiosztóra a Hammersmith Palais ad helyet, egy buli keretében, ahol többek között Andy C, Zinc és Klute zenél, valamint a London Electricity áll a színpadra zenészekkel, egy teljesen élő szettre. Szavazz te is!

Ajánlott lemezek

  • DJ Marky - Influences

    Mindenkori kedvenceit mutatja be legújabb mixlemezén Brazília elsőszámú drum and bass lemezlovasa, DJ Marky. A jelenleg Londonban élő fenomén Influences című munkája brazil jazz-t, klasszikus 2stepet, funkot, soult, diszkót és természetesen drum and bass-t egyaránt tartalmaz.
  • True Playaz In The Mix Vol 3.

    A Ganja Kru Dj-ként talán legkevésbé futtatott tagja, Pascal bizonyít a csapat legújabb mixlemezén, melyen persze megtalálhatók társai: Dj Hype és Zinc legújabb szerzeményei is, valamint más jelentős producerek munkái is helyet kaptak a True Playaz mixen, mint például : Hive, Friction, vagy Hazard.

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Breaks

  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.

Ajánlott rádiók

© 2001–2019 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó