Pulzar

Tom Noize

Tom Noize

Tom Noize neve ismerős lehet már hazai és nemzetközi szinten is. 21 évesen a Black Wonderful life feldolgozása bejárta a világot, majd New Mode néven a híres Depeche Mode számot, az Enjoy the silence-t is feldolgozta, amit szintén nemzetközi siker követett. Oroszország egyik legnagyobb sikerű válogatáslemezén olyan nevekkel szerepelt együtt, mint ATB, Paul Van Dyk vagy a Scooter. Remixet készített az orosz szupersztárnak, Avraam Roussonak az Amor című slágerére, amit már a hazai klubok is előszeretettel játszottak. Míg a dalok járták a külföldi útjukat, Tom Noize az egyik úttörője lett a liveact őrületnek. Fellépésein az elsők között szerepeltetett VJ-t, ezzel is utat mutatva az új generációnak. Első saját klippel 2007-ben jelentkezett, a Depeche Mode Strangelove című dalának feldolgozásával, melyet maga Tom Noize énekelt.

Ezt követte 2008-ban a Spinning, melyet a Vision-ből megismert Eszterrel (ST) készített közösen. A világon elsőként született dal a Spinning sportágról. Hazánk legnagyobb fitness rendezvényének, a Fitbalance napnak lett a hivatalos himnusza, de Olaszországban és az Egyesült Államokban is erre tekernek a sportág fanatikusai. Az átütő sikert bizonyítja, hogy Tom meghívást kapott Miamiba is, hogy a világ legnagyobb spinning eseményén is fellépjen.
A legújabb klip, a Get a rush azonban minden eddigi várakozást felülmúlt. A dal a hónap zenéje lett Anglia legnagyobb zenei magazinjában, a Future Music-ban, majd egy hónapra rá a Computer Music olvasói remixelhették a dalt a világ több mint 40 országában. Hazánkban a Spinning után a Get a rush is meghódította a VIVA televízió sikerlistáit, ahol kiemelt rotációban forog a dal február óta.
Innentől egyenes út vezetett ahhoz az angol lemezkiadóig, ahol Tom Noize immár számos nemzetközi sztárnak csinálhatott remixet, és ezzel meghódította az angol játszási listákat is. 2008-2009-ben már három remixe is szerepelt az angol DMC Club Chart top 10-es listáján (Damien S – Summerfeeling, Avatar One – Open Up, JJoy – Me to you). A “Get a rush” című dal 2009 márciusában indult el a világhírnév felé, a hónap végére pedig a 2. lett a DMC World Trance Chart-on Ferry Corsten után!
A szerzői lemezén ST mellett olyan hazai producerekkel is együtt dolgozott, mint Markanera, SanFranciscoBeat és Screw-Jay a Matthew Industry-ból.
Tom Noize laptop DJ szettjeiben a saját zenéin kívül a legújabb angol promókat és a legismertebb klubslágereket hallhatjuk, helyenként liveact elemekkel kiegészítve.

Archív partyajánlók

  • [2014-04-30] 11 Dj - Egy éjszaka
    @ Liget CLub & Bar

    Szerdán csak különleges alkalmakkor van nyitva a Liget. Ezen a szerdán 11 Dj fogja a Liget közönségét szórakoztatni!
  • [2013-12-28] Sound of Cream
     

    Éppen csak kihevertük a Sound of Cream előző giga buliját, máris egy classic trance partyval találjuk magunkat szemben! December 28-án egyenesen Hollandiából érkezik Piet, a legendás Rank 1 egyik tagja, hogy szétszedje a Cinema Hall-t.
  • [2012-09-15] SOUND OF CREAM with ALEX MORPH (DE) & TUCANDEO (IRL)
    @ Cinema Hall, Budapest

    Lassan vége a nyárnak és nyakunkon az ősz, így útjára indul a következő SOUND OF CREAM évad. Fogalmazhatnánk ilyen egyszerűen, vagy akár úgy is, hogy nem lesz egyszerű az új idény több szempontból is, de erről majd később…
  • [2012-07-11] Balaton Sound Warm Up Party Zamárdi
     

    Ingyenes bemelegítő party a Zamárdi szabadstrandon a Party Fészekben!
  • [2012-04-13] Mark Knight
    @ Studio, Budapest

    A Skullpromotion fergeteges márciusi nyitópartija után sem hagyja nyugodni a tánctereket, máris visszatér és itt az újabb dobása!
  • [2010-12-18] Tom Noize X-Mas Party
    @ Art Tatu Club, Budapest

    Tom Noize december 18-án, Budapesten az Art Tatu Klubban egy ütős karácsonyi szettel búcsúztatja a sikeres évet. A sikersorozat tulajdonképpen már 2009-ben elkezdődött. A megjelenések (’Get a Rush’ és ’Spinning’ című szám), remixek és a külföldi promóter csapatok munkájának köszönhetően az eredmények sem maradtak el. Több világsztár is játszotta podcastjaiban és rádióműsoraiban Tom Noize zenéit és remixeit. Ferry Corsten (Corsten's Countdown), Alex Morph & Woody Van Eyden (Heavensgate) és Roger Shah (Magic Island) minden bizonnyal a ’Get a Rush’ című szám előkelő toplistás helyezései miatt figyelt fel Tom Noize-ra (2. lett a DMC World Trance Chart-on, és 13. a Music Week Club Chart-on).

Kapcsolódó cikkek

  • TOM NOIZE beszámolója a világhírű ADE rendezvényről

    Amikor először jártam az Amsterdam Dance Event-en megfogadtam, hogy onnantól kezdve kötelező program minden évben. Azóta 5 év telt el, és még mindig hihetetlen feltöltődést és inspirációt nyújt. Ha az alábbi kis élménybeszámolót elolvassátok, talán nem is kell magyarázni, hogy miért.

Zenei stílusok

  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Danny Swenton

    Danny Swenton (alias D-Son) zene iránti érdeklődéséből fakadó lemezlovas ambíciói a '90-es évek közepén kezdődtek az akkortájt kibontakozó hazai house kultúra hatására, melyet eleinte kisebb házibuli jellegű rendezvényeken, illetve az iskolarádióban kamatoztatott.
  • Blatti

  • Benji

  • Arnou

    Arnou nevét a 90-es évek végén hallhattuk, pontosabban láthattuk először a Check magazin hasábjain, ahol is, mint újságíró tevékenykedett.
  • Garay

  • Sanfranciscobeat

    A SanFranciscoBeat (aka Egér) név mögött álló Kovács Krisztián tizennégy évesen, 1996-ban kezdett összebarátkozni a lemezjátszókkal.
  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Ritmoman

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó