Pulzar

Der Dritte Raum

Andreas Krüger & Ralf Uhrlandt azaz a Der Dritte Raum, - "A Harmadik Szoba" a berlini illetoségû producert, a formáció kreatív agyát, Andreas Krügert, valamint elválaszthatatlan társát, Ralf Uhrlandt-ot jegyzi


Der Dritte Raum, azaz "A Harmadik Szoba" a berlini illetoségû producert, a formáció kreatív agyát, Andreas Krügert, valamint elválaszthatatlan társát, Ralf Uhrlandt-ot jegyzi. Andreas Krüger 1963-ban Goettingenben csöppent bele az életbe, és hamar a zenészekben bõvelkedõ családtagok nyomdokaiba lépett. Miután kapcsolatba került az elektronikus zenével a Kraftwerk, Human League, Devo és EBM muzsikái mozgatták a fantáziáját, végül 1991-ben mint sok más kollégéját, ot is megfertõzte a techno láz. A saját stúdióból kikerülõ elsõ album az “Animulation” boritóján még Dr. DNA néven domborított, de A Harmadik Szoba kulcsa, ami egyébiránt az Out-O-Space stúdió egyik helyisége volt már ott lapult a zsebében.Egy hamburgi goa bulin való találkozása Sven Vaeth-el inditotta el a frankfurti dj legendával máig tartó hosszú és eredményes együttmuködését. Mint ahogy az elsõ albumot "Mental Modulator" (1994), úgy a másodikat "Electrodisco" (1995), sõt a harmadikat "Wellenbad" (1996) is Sven akkori Harthouse címkéje gondozgatta. Miután a label átadta magát a múltnak Krüger-ék a Virgin égisze alatt nyomták ki az elkövetkezõ három LP-t (Raumgleiter, Distanz, Klubraum). A mindenki által ismert Trommelmaschine, Hale Bopp és Polarstern már a megjelenéskor igazi klubhimnuszok lettek, amit csak fokozni tudott Ricardo Villalobos remixe, valamint a John Digweed és Sasha urak által megjelentetett mix CD-én való szereplés.A hosszadalmas nemzetközi turnék (Sonar, Time Warp, Wire) után, két év hallgatás, majd tavaly októberben ismét kiléptek a szoba ajtaján, kezükben a Der Kleine Korg Und Das Echo /Resopal/ nevet viselõ mûvükkel, melynek nótáit olyan nevek vették kezelésükbe, mint Jon Gaiser, vagy D. Diggler. A Der Dritte Raum azon kevés live act-ek egyike, akik unikálisan alkalmazzák és keverik a techno, trance, house és a funk legjobb elemeit, létrehozván a definiálhatatlan saját kis világukat, amiért világszerte megõrülnek az emberek.

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Cazwell

  • Gorillaz Sound System

  • Legars

  • Dj Nash

  • Tale Of Us

    Minden kiváló zene egy történetet mond el. Élmények meséje, az örömök meséje, az elveszett es boldog szerelmek meséje. MESE Rólunk.
  • Chew Lips

    Hogy mi a titka a csapatnak? A fülbemászó, mégsem túlságosan kommersz zenei megoldások, a táncra invitáló ütemek és a hangszerek és zenei minták izgalmas elegye csak egy dolog.  A CHEW LiPS aduásza minden bizonnyal Tigs, akinek nemcsak jellegzetes hangja van, de kimondottan karizmatikus jelenség is, az a típus, aki egyből a színpadra vonzza a tekinteteket.
  • Balkan Hotsteppers

    Belgiumban furcsa mód nagy balkán zenei élet alakult ki. Több nemzetközi szinten is jegyzett zenekar és dj csapat működik az országban. Utóbbiak közül a DJ Typsy Gypsy és DJ Sam Rabam által gründolt Balkan Hotsteppers az őrült mash-upjaival emelkedik ki. Például ők készítették a Beastie Boys és Shantel hibridet, a Triple Sont, ami évek óta a balkán bulik egyik megunhatatlan slágere. Persze ezen kívül is rengeteg komoly darabot jegyeznek a brüsszeli srácok, érdemes kagylózni a myspace oldalukon hallható számokat, amelyek magukért beszélnek!
  • Mary Popkids

  • Bit Busters

    Nem (csak) laptop dj-k!
  • Nouvelle Vague

    Bár a nosztalgia mindig valami gyanús dolog, amiből sosem sül ki semmi jó, a Nouvelle Vague puszta léte alapjaiban cáfolja ezt a tételt.
  • Does It Offend You Yeah?

  • Demon Superior

    A Demon Superior Zságer Balázs és öccse, Ákos legújabb agyszüleménye. A Žagar zenekarból ismert két zenész maguk és a partiközönség szórakoztatására hozta létre ezt a formációt, hogy szabadjára engedjék a bennük rejlő fölényes pop-démonokat és görbe tükröt állítsanak az éppen aktuális divatzenék elé.
  • Plastic Heaven

  • Pet Shop Boys

  • Roisin Murphy

    Roisin Murphy felettébb különleges hangja ismerős lehet a Moloko lemezeiről, de a Sing It Back című megaslágert említve egészen biztosan minden olvasónak beugrik a klipben tükörruhában és sapkában táncoló énekesnő.
  • Chriss Ronson

    DJ Chriss – vagyis Horváth Krisztián - 1977. október 26-án született Budapesten.
  • Bad Company

    A Bad Company amióta létrejött azóta kizárólag a drum and bass legnagyobb neveivel lehet egy lapon említeni.
  • Pöli

  • Dave van N

    A techno szeretete csak addig tartott, míg el nem jutott az első Balkan Beat Brothers rendezvényre, amely 2000. novemberében volt a kecskeméti Robinson falai között. Itt Sur-prise warm-up-ja, Garfield breakbeat-jei, Günter tribal-jei és Pöli hipnotikus epic house szettje teljesen elragadta.
  • Dexter

    Dexterity, azaz magyarul kézügyesség. Na ez az, amiből bőven jutott DJ Dexternek, nem véletlen hát a művésznév, és még csak nem is túlzás.

Ajánlott lemezek

  • William Orbit – Odyssey

    Élete első válogatásával jelentkezik a popvilág egyik leghíresebb producere, a brit William Orbit.
  • Lusine befejezte

    Lusine, AKA Jeff McIlwain visszatér a köztudatba, hiszen az idei évben befejezte első teljes albumát, amely Ghostly International kiadónál.
  • Clark és a Totemek

    8 évet követően Clark 5. albumával jelentkezik a következő hónapban.
  • Karányi - Aerodynamics

    Bár még 2007 őszén szó esett már róla, hogy a lesz új Karányi lemez, de végül csak egy My Baby My-val, majd 2008 nyarán egy Libido-val kellett "beérnünk".

Kapcsolódó cikkek

  • Mesék rólunk, nekünk: Tale Of Us

    A Tale Of Us hamarosan ismét tiszteletét teszi Budapesten – mesés zenei élményekre készülhetünk!
  • Elindult a Neston rádió!

    Új, internetes zenei szolgáltatást indít Nesta, az EstFm és a radiocafe 98.6 zenei stratégája.
  • Jamiroquai letáncolja a Főszínpadot az Exiten

    Az acid jazz és funk vezető szereplője, a játékos Jamiroquai, élén Jay Kay frontemberrel évek óda nem veszít a lendületéből, amit idén az EXIT Fesztiválon is bebizonyít! 19 éves zenei karrier és számtalan toplistás termék után magabiztosan veszi át a karmester szerepét a színpadon. Jay Kay ismertebb dalai mellett friss anyaggal is szolgál majd a „Rock Dust Light Star“ című stúdió albumról.
  • A SZIN-en indul a végső visszaszámlálás

    Korábban már közhírré tették a Szegedi Ifjúsági Napok szervezői, hogy egy koncert 37 forintba fog majd kerülni a fesztiválra.
  • RIO Summer Festival

    Készülj! Már kevesebb, mint 1 hét EURÓPA LEGNAGYOBB 5 NAPOS KLUBFESZTIVÁLJÁIG!
  • Mennyek Kapui frissítve!

    Elkészült a Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor által írt Mennyek Kapui című könyv javított, jelentősen bővített kiadása.

Zenei stílusok

  • Darkambient

  • Indie

  • Blues

  • Darkwave

  • Ethno

  • Nu Disco

  • Twostep

  • Reggae

  • Pop

  • Nu Rave

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Acid

    Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB-303-as analóg bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket egyedül gyakorló gitárosoknak, a TR-606-os dobgép mellett használandó mechanikus basszuskíséretként szánták, az “élő zenekar a nappaliban” hatás elérésére. A szerkezetnek eleinte nem volt komoly visszhangja; a gitárosoknak nem igazán jött be a készülék, vagy csak egyszerűen nem vettek tudomást róla. A Roland másfél év, azaz mindössze tízezer TB-303-as összeszerelése után leállította a gyártást.
  • Progressive Psy

  • Minimal Techno

  • Nu Beats

  • Rock

  • Killer

  • Industrial

  • Club

  • Garage

  • Darkpsy

  • Psytech

  • Tradicional Goa

  • Full-on

  • Funk

  • Speedgarage

  • Progressive Trance

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Hardcore

  • Folk

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó