Pulzar

Klub

Süss Fel Nap

Férőhely  
Terület  

Süss Fel Nap

DJ-k

  • Hubble

  • IANUARIA

  • Petar Dundov

  • Nouvelle Vague

    Bár a nosztalgia mindig valami gyanús dolog, amiből sosem sül ki semmi jó, a Nouvelle Vague puszta léte alapjaiban cáfolja ezt a tételt.
  • Banco De Gaia

  • Magamura

    A közel másfél éves múltra visszatekintő project Laurine Frost és Chris Plastic; a két honi dj/producer páros közös zenei vállalkozása, mely egy régen tátongó űrt igyekszik befoltozni magyar underground elektronikus zenei szcénában. Fúziós témáik egyaránt merítenek a modern klasszikusoktól a kortárs elektronikáig, az ambienttől a tört ütemeken keresztül egészen az intelligens technoid atmoszférákig. Éppoly szokatlan módon használják ki az elektronikus hangszereket, hogy a hallott hang és annak hatása valóban el tudja kalauzolni a hallgatókat szokatlan közegbe, mely egyenrangúan hat gyakorlott hallgató és laikus fül számára egyaránt.
Projectjük célja, hogy a zenét mintegy információs csatornaként és nem szórakoztatóipari segédeszközként használjuk, ahhoz, hogy a közönséget már-már teátrális közegbe invitálják. Performanszuk tehát minden esetben moziszerűen közöl és hatást gyakorol de korántsem célja a közönség könnyes szórakoztatása.
  • Candlestickmaker

    Candlestickmaker aka Alexandru Seidiu az európai breakcore/idm színtér egyik legkarizmatikusabb alakja.
  • Anders Ilar

  • Murcof

    A Murcof néven alkotó Fernando Corona 1974-ben született Tijuanaában, Mexikóban, és a közeli Ensenada kikötőjében nőtt fel. Később visszatért szülővárosába, ahol Terrestre néven tagja volt a jól ismert Nortec Collective-nek, majd önállóan is zenélni kezdett.
  • Aes Dana

    Vincent Villuis
  • Era

    A magyar Progressive psychedelic szcéna vezéralakja
  • Kraak

  • Fennesz

    Christian Fennesz a kortárs európai elektronikus avantgárd egyik legkiemelkedőbb képviselője. Gitárosként, zeneszerzőként és kütyüvarázslóként is komoly karriert futott be, emellett számtalan együttmáködésben, filmzenében és egyéb produkcióban vett részt. Fennesz számára igazából nem láteznek műfaji határok és megkötések: sokoldalúságára jellemző, hogy a hagyományos dzsessz világától a bécsi techno-szcénán át az Ars Electronica művészeti világáig mindenütt otthonosan mozog.
  • Akufen

    Marc Leclair alias Horror Inc.
  • Air

    Habár elég gyorsan berobbantak az elekronikus zene világába, az igazi áttörést 1998-ban megjelent debüt albumuk, a Moon Safari hozta meg számukra. Zenei hangzásvilágukra jellemző ...
  • Dzihan & Kamien

    Vlado Dzihan Jugoszláviában született és nevelkedett.A zene még kisiskolás korában hatalmába kerítette, így hát úgy határozott, hogy megtanul valamilyen hangszeren játszani. Mindez odáig fajult, hogy felfigyelt rá a világhírű zeneszerző Goran Bregovic és bevette az ifjú tehetséget a csapatába.
  • Kevin da Face

  • Tangram

Archív partyajánlók

Ajánlott rádiók

Ajánlott lemezek

  • Sul.a - Barberie Binaire

    A kisérleti techno és minimal hangzás a jellemző zenéire, de sok dolgot emel át az ambient, a glitch és az IDM világából, előszeretettel töri az ütemeket.
  • A Minilogue állatkái hamarosan DVD-n is bemásznak

    A svéd Minilogue duó februárban jelenteti meg az ‘Animals - The Movie’ című moziját DVD-n, melynek főhősei az ’Animals’ albumról és videókból ismert vicces, színes állatkák. Kalandos lesz, az biztos!
  • Mokka Lounge 2

    Végre megjelent az első hazai lounge válogatáslemez! Kiváló muzsikák kizárólag magyar zenészek közreműködésésvel.

Kapcsolódó cikkek

  • Elstartolt a Heineken Balaton Sound

    A 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, tegnap kora délután nyitotta meg kapuit, a nyitónapon a Nagyszínpadon Ákos, az arénában pedig Afrojack lépett fel. A fesztiválon 150 hazai és világsztár ad koncertet, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba.
  • Kraak & Smaak, Beardyman és további új nevek a Szigeten

    ....és még mindig Sziget Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd legújabb albumával a Maxďmo Park s szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az Aréna “live” sávjában találkozhatunk majd Hollandia legkelendőbb zenei exportcikkével, a Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között négyen pedig az A38 színpadán zenélnek majd, köztük Dánia legtehetségesebb kortárs női előadója, Agnes Obel, a fenomenális beatbox technikájáról ismert Beardyman, a friss lemezüket a Sziget közönségének is bemutató Citizens! és az elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva, a Bonaparte.
  • Armin jön Björk helyére

    A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
  • Töltsd le ingyen Streako és B-Squit 'Summertime Heroes' című új albumát

    Megjelent a Streako & B-Squit páros első minialbuma! A Summertime Heroes egy 7 számot tartalmazó válogatás a szerzőpáros laza, könnyed hangulatú darabjaiból. A nóták kiválogatásánál az elektronikus zene kedvelőin túl a DJ-k is nagy figyelmet kaptak; az alkotók bíznak benne, hogy a merészebb, egyedibb lemezlovagok előszeretettel pörgetnek majd néhány trekket erről az albumról, amely a Deafness Records jóvoltából ingyen beszerezhető.
  • A Sziget a legjobb legnagyobbak közt

    Európa tíz legjobb nagyfesztiválja közt már ott van kedvenc fesztiválunk, a Sziget. De hogy ki a nagyok közt a legeslegjobb, a fesztiválozók szavazatán múlik. Regisztrálj és szavazz a Szigetre! – és még fesztiváljegyet is nyerhetsz.
  • NVC Selected Sounds Interjú

    Az NVC legújabb sorozata a Selected Sounds kapcsán készítettünk a csapattal egy villáminterjút, hogy mi is ez az előremutató, új sorozat, és mire számíthatunk a jövőben.
  • “Varázslatos ez a közeg!”

    A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban.
  • Sziget - Vodafone percjegy

    Az idei évben a Sziget-látogatók két, merőben új, és előremutató fejlesztéssel is találkozhatnak a fesztiválon, melyek olcsóbbá, illetve kényelmesebbé teszik a fesztivállétet.
  • Helikopter, csoki, csipsz és bio tea

    David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, Pink Martini, Sven Väth – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra.
  • Új hangzással kísérletezik Trentemoller

    A dán producer további részleteket tárt fel a most készülő Into the Great Wide Yonder című lemezéről.
  • Balaton Sound: az első nevek

    Július 8-11 között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS…!
  • CÖKXPÔN AMBIENT SOCIETY

    Ha elég bátor vagy ahoz, hogy ne csak "ugráltass" hanem pihentess is, jelentkezz művésznek a sziget fesztivál Cökxpôn Ambient Sátorkertjébe.
  • Sziget 2009 - Második napi ajánló - augusztus 13.

    A Sziget második napján olyan világhírű előadók lépnek színpadra a Hajógyári-szigeten, mint a The Ting Tings, a Bloc Party, a Satyricon, Fatboy Slim, Tricky vagy Armin van Buuren.
  • Jazzanova fesztiválozik!

    Jazzanova elindítja új élő showját egy európai fesztiválkörút keretében.
  • Mennyek Kapui frissítve!

    Elkészült a Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor által írt Mennyek Kapui című könyv javított, jelentősen bővített kiadása.
  • Raszta Norbi rögtönzött fellépése a Jarre koncerten

    Magyar utcazenész Jean-Michel Jarre-ral egy színpadon.

Hírek

Játszott zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Minimal Techno

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Jazz

    A dzsessz (angolul: jazz) egy zenei stílus, amelyre jellemző a blue note-ok (az európai hangnemek hangközeinek módosításából, a leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi szűkítéséből született hangok), szinkópák, szving (szving) és párhuzamos ritmusok alkalmazása.
  • Hip-hop

  • Breaks

  • Nu Jazz

  • Dubstep

    A dubstep eredete a szintén "brit találmányként" aposztrofálható uk garage-ból vezethető le: a pattogó, gyors, r'n'b vokálokkal és a korai drum and bassból ismert basszusokkal megtűzdelt, alapvetően optimista kicsengésű műfajban akadtak kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját - körülbelül 140 bpm - alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni.
  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Electro

  • Tech-house

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó