Pulzar

Balaton Sound: az első nevek

Július 8-11 között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS…!

Július 8-11 között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS, amely 2010-ben csak néhány igazán rangos fesztiválon vállal fellépést. Sokak örömére Zamárdiba látogat JAMIROQUAI, az acid-jazz mozgalom legfontosabb követe. A tavalyi, közel félnapos szettet követően rajongók ezrei követelték SVEN VÄTH visszatérését, akárcsak a legaktuálisabb szupersztárt, a Berlin Calling című kultfilm főszereplőjeként híressé vált PAUL KALKBRENNER-t. Rajtuk kívül jelen lesz még a német dancemester, PAUL VAN DYK is a Heineken Balaton Soundon, melyet a Soundhead és az Antropos olvasói a tavalyi év legjobb fesztiváljának választották. A kedvcsináló ötös után a szervezők heteken belül újabb súlyos sztárparádét ígérnek! Jegyek kedvezményes áron március 31-ig válthatók!

Kevés olyan elektro-páros van, akik között már lassan két évtizednyi közös munka után is olyan hatékonyan működik a kémia, ha az egész világot megmozgató elektro slágerek előállításáról van szó, mint Tom Rowlands és Ed Simons. A The Chemical Brothers szuggesztív képsorokkal, lézerfényekkel és stroboszkópokkal megspékelt élő kezeléseire a kilencvenes évek közepe óta rendre több tízezres tömeg iratkozik fel a legnagyobb külföldi fesztiválokon. Szerencsére, a hazai rajongónak ezúttal sem háziorvosukhoz vagy gyógyszerészükhöz kell fordulniuk, ha részt kívánnak venni a Chemical Brothers minden elemi részecskét megmozgató elektroterápiáján: sokkal inkább érdemes felkeresniük a hangulatjavító programok lebonyolításában élen járó Heineken Balaton Soundot, ahol a világ egyik leghíresebb elektro-duója tart nagyvizitet idén nyáron. Ráadásul ez a koncert igazi kuriózum: a kémikus testvérek ugyanios csupán néhűny igazán rangos fesztivál meghívását fogadták el az idén.

A Jamiroquai - Jay Kay vezetésével - több mint harmincöt millió albumot adott el 1992-es fennállása óta, és olyan megaslágerekkel hívta fel a világ figyelmét az acid jazz-pop mozgalom értékeire, mint a mélynyomóparanoidok félelmeit a táncparketten életrekeltő Deeper Underground, a kilencvenes évek nemzedékének mozgáskultúráját meghatározó Cosmic Girl vagy a szédítő Virtual Insanity. Jay Kay nemrég jelentette be a zenekar több mint fél millió rajongót tömörítő Facebook oldalán, hogy a nyolcadik Jamiroquai album hamarosan elkészül, így idén júliusban a Heineken Balaton Sound közönsége elsők között emelheti majd meg kalapját az acid jazz űrcowboyok legújabb csillagközi teljesítménye előtt.

Tavalyi fantasztikus, egészestés Heineken Balaton Soundos megapartyja után ismét Zamárdiba hívja rajongóit Sven Väth, aki több mint tíz évvel ezelőtt indította el legendás ibizai party sorozatát. 2010-ben a tizedik szezonjánál tartó In The Mix sorozat újra világkörüli turnéra űzte a legnépszerűbb német techno dj-t. Sven Väth, akit a partykultúrában a techno zene 'keresztapjaként' tisztelnek hívei, idén júliusban ismét egy száguldó house partyval és a dancekultúra legfontosabb albumaival szegezi a tánctérre hazai rajongóit a Heineken Balaton Soundon felállított techno clubjában.

Az idei nyár nem Berlinbe, hanem Zamárdiba hívja a hazai partykörökben nagy sikert arató Berlin Calling című kultfilm sztárját, Paul Kalkbrennert. A sokoldalú, de elsősorban a techno műfajában alkotó Paul Kalkbrennernél szinte senki sem ismeri jobban a berlini klubéletet, így nem csoda, hogy két évvel ezelőtt a Berlin Calling főszerepére és a film zenéjének elkészítésére őt kérték fel. Az Ellen Allien által alapított Bpitch Control kiadónál tevékenykedő DJ tavaszi-nyári bulijaira már a legtöbb helyszínen az összes jegyet eladták, így a magyar rajongók legkönnyebben az idei Heineken Balaton Soundra jegyet váltva ismerhetik meg a legendás berlini techniszcéna egyik leghíresebb DJ-jét.

A Heineken Balaton Sound jóvoltából az elmúlt három évben a világ legnagyobb dj-i látogattak el Zamárdiba. Ez a fantasztikus sorozat idén nyáron sem szakad meg Magyaroszág legexkluzívabb könnyűzenei fesztiválján s 2010 júliusában a német dancemester, Paul van Dyk áll be a Heineken Balaton Soundot meghódító partyguruk sorába. Paul van Dykot a trance műfaj úttörőjeként jegyezik, s nem meglepő, hogy az új világ táncpolitikáját Politics Of Dancing néven kidolgozó lemezlovas Reflections lemezét 2003-ban Grammy-díjra is jelölték. Idén júliusban minden Zamárdiba látogató partyarc meggyőződhet a legutóbb In Between című albumával a dance világát megváltó Paul van Dyk képességeiről.

Étvágygerjesztőként eddig öt név vált ismertté az idei Heineken Balaton Sound programjából. Ez már önmagában is elég érv ahhoz, hogy júliusban ismét élettel teljen meg a Balaton deli partja. A szervezők azonban azt ígérik, további súlyos sztárparádéról adnak hírt hamarosan – érdemes csatlakozni a Heineken Balaton Sound Facebook-oldaláoz!

Jegyek kedvezményes áron március 31-ig válthatók!

Részletek a www.heinekenbalatonsound.hu oldalon

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Sziget és Sound a legjobbak között

    Rekordszámú, szerte Európából több mint egymillió szavazattal zárult az idei Festival Awards Europe, azaz a legnagyobb nemzetközi fesztiválmegmérettetés szavazása. A legjobbak között – más-más kategóriában – ott a Sziget és a Balaton Sound is. A végeredményt januárban tudjuk meg.
  • Kívánj zenekarokat!

    Ismét beindul a kívánsággép, a Sziget Szervezőiroda a fesztiválok honlapjain várja a javaslatokat, mely külföldi előadókat, zenekarokat hívják meg a jövő évi Heineken Balaton Sound, VOLT és Sziget fesztiválokra.
  • Szavazz a Szigetre és a Soundra

    Idén két hazai fesztivál is versenyben van az elsőségért a legnagyobb nemzetközi megmérettetésen. A Festival Awards Europe „nagyfesztivál” kategóriájában a legjobbak közt ismét ott a Sziget, míg a „közepes méretű” fesztiválok versenyében idén már a Heineken Balaton Sound is ringbe száll.
  • Színesebb, mint a Glastonbury

    Hétfő hajnalban végérvényesen véget ért a huszadik Sziget, amiről a világ legnagyobb fesztiváljának titulált Glastonbury Festival alapítója is azt mondta: színesebb és tisztább, mint a Glastonbury. Ezt rajta kívül még 379 ezren tapasztalhatták meg, köztük a kezdetektől számított hatmilliomodik látogató is.
  • A YouTube világszerte élőben közvetíti a Sziget fesztivált

    A jubileumi, huszadik Sziget idén először a világ legnagyobb „Nagyszínpadán” lép fel. A fesztivált a YouTube – a világ legnagyobb videomegosztó oldala – élőben fogja közvetíteni.
  • Világszínvonalú fesztivál Zamárdiban

    Hétfő hajnalban ért véget az igencsak változékony időjárás mellett zajló hatodik Heineken Balaton Sound, melyre a négy nap alatt összesen 108 ezren látogattak el. A szuperpanorámás balatoni strand a világsztárok és a közönség egybehangzó véleménye szerint is “világszínvonalú” fesztiválnak adott otthont.
  • Balaton Sound – DAY #2/3

    A Heineken Balaton Sound második napján olyan nevek kerültek a terítékre – szigorúan csak példálozva -, mint David Guetta, Gossip, Gareth Emery, Sander Van Doorn, Sven Väth, a magyarok közül Sterbinszky, Roberto, Carbonfools, Nora Naughty, Pöli, és még sokan mások.
  • Heineken Balaton Sound – DAY #1

    Sokak örömére immáron hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a Heineken Balaton Sound, mely a Balaton parti helyszínével egyedinek számít a hazai fesztiválok tekintetében. A szervezők a rendezvény során közel százezer látogatót várnak.
  • Elstartolt a Heineken Balaton Sound

    A 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, tegnap kora délután nyitotta meg kapuit, a nyitónapon a Nagyszínpadon Ákos, az arénában pedig Afrojack lépett fel. A fesztiválon 150 hazai és világsztár ad koncertet, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba.
  • Kraak & Smaak, Beardyman és további új nevek a Szigeten

    ....és még mindig Sziget Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd legújabb albumával a Maxďmo Park s szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az Aréna “live” sávjában találkozhatunk majd Hollandia legkelendőbb zenei exportcikkével, a Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között négyen pedig az A38 színpadán zenélnek majd, köztük Dánia legtehetségesebb kortárs női előadója, Agnes Obel, a fenomenális beatbox technikájáról ismert Beardyman, a friss lemezüket a Sziget közönségének is bemutató Citizens! és az elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva, a Bonaparte.
  • Armin jön Björk helyére

    A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
  • Nic Fanciulli – Telibe talált

    Egy újabb I love deep-es rendezvénynek lehettünk részesei 2012. február 18-án a Merlin falai között. Külföldi vendég DJ-ként ezúttal Nic Fanciullit importálták az ILD-es srácok. Az este folyamán a külső teremben eleinte Vic, majd Madox és Lank, míg a belső teremben Kühl után lépett fel Fanciulli, őt követően pedig Budai.
  • A Sziget a legjobb legnagyobbak közt

    Európa tíz legjobb nagyfesztiválja közt már ott van kedvenc fesztiválunk, a Sziget. De hogy ki a nagyok közt a legeslegjobb, a fesztiválozók szavazatán múlik. Regisztrálj és szavazz a Szigetre! – és még fesztiváljegyet is nyerhetsz.
  • “Varázslatos ez a közeg!”

    A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban.
  • Sziget - Vodafone percjegy

    Az idei évben a Sziget-látogatók két, merőben új, és előremutató fejlesztéssel is találkozhatnak a fesztiválon, melyek olcsóbbá, illetve kényelmesebbé teszik a fesztivállétet.
  • Helikopter, csoki, csipsz és bio tea

    David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, Pink Martini, Sven Väth – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra.
  • Elmarad az I Love Deep!

    A Sundanceparkba meghirdetett szerdai és csütörtöki elektronikus rendezvények, így a július 15-i és augusztus 5-i I Love Deep is, elmarad.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó