Pulzar

Cikk

Szavazz a Szigetre és a Soundra

Létrehozva 2012. október 26.
Stílus House, Minimal
    0.00

Szavazz a Szigetre és a Soundra

Idén két hazai fesztivál is versenyben van az elsőségért a legnagyobb nemzetközi megmérettetésen. A Festival Awards Europe „nagyfesztivál” kategóriájában a legjobbak közt ismét ott a Sziget, míg a „közepes méretű” fesztiválok versenyében idén már a Heineken Balaton Sound is ringbe száll.

November 7-ig várják a szavazatokat a http://eu.festivalawards.com/vote oldalon

 

Újra a fesztivállátogatókon a sor, hogy kinyilvánítsák, melyik rendezvényt tartják a legjobbnak szerte Európában. A “nagyfesztiválok” kategóriában – a tavalyi siker után - a Sziget ismét versenyben van, hogy idén is a legjobb lehessen. A „közepes méretű” zenei fieszták közt is immár ott egy hazai rendezvény: a Balaton Sound is esélyt kapott a megmérettetésre.

 

„A tavalyi győzelem rendkívül jókor jött a Sziget életében, ” – nyilatkozta Gerendai Károly – „hiszen gazdasági nehézségek és az ország megítélésével kapcsolatos problémák egyre nehezebb helyzetet eredményeztek.” A főszervező azonban úgy ítélte meg, hogy a „Legjobb Nagyfesztivál” díj sokat jelentett, hogy a folyamatok megforduljanak, mint mondta „varázsütésre érzékeltük a pozitív változásokat.” „Nem csak a látogatók figyeltek ránk jobban, de ugrásszerűen megnőtt a nemzetközi fesztiválszakma érdeklődése, mintegy 30 fesztivál képviseletében jártak nálunk, a visszajelzések szerint pedig nagy jót tett a fesztiválnak a strukturális és vizuális megújulás” – összegezte Gerendai. – „Ha sikerül megismételni a tavalyi bravúrt, azzal – meggyőződésem - végképp sikerülne áttörni és lerombolni a falakat.”

 

November 7-ig lehet tehát szavazni a http://eu.festivalawards.com/vote oldalon kedvenc fesztiváljainkra, hogy bejussanak a november 12-én nyilvánosságra kerülő legjobb 10 közé. A végeredményre pedig január elején, a hollandiai Groningenben rendezendő díjátadó gálán derül majd fény.

 

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Színesebb, mint a Glastonbury

    Hétfő hajnalban végérvényesen véget ért a huszadik Sziget, amiről a világ legnagyobb fesztiváljának titulált Glastonbury Festival alapítója is azt mondta: színesebb és tisztább, mint a Glastonbury. Ezt rajta kívül még 379 ezren tapasztalhatták meg, köztük a kezdetektől számított hatmilliomodik látogató is.
  • A YouTube világszerte élőben közvetíti a Sziget fesztivált

    A jubileumi, huszadik Sziget idén először a világ legnagyobb „Nagyszínpadán” lép fel. A fesztivált a YouTube – a világ legnagyobb videomegosztó oldala – élőben fogja közvetíteni.
  • Világszínvonalú fesztivál Zamárdiban

    Hétfő hajnalban ért véget az igencsak változékony időjárás mellett zajló hatodik Heineken Balaton Sound, melyre a négy nap alatt összesen 108 ezren látogattak el. A szuperpanorámás balatoni strand a világsztárok és a közönség egybehangzó véleménye szerint is “világszínvonalú” fesztiválnak adott otthont.
  • Balaton Sound – DAY #2/3

    A Heineken Balaton Sound második napján olyan nevek kerültek a terítékre – szigorúan csak példálozva -, mint David Guetta, Gossip, Gareth Emery, Sander Van Doorn, Sven Väth, a magyarok közül Sterbinszky, Roberto, Carbonfools, Nora Naughty, Pöli, és még sokan mások.
  • Heineken Balaton Sound – DAY #1

    Sokak örömére immáron hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit a Heineken Balaton Sound, mely a Balaton parti helyszínével egyedinek számít a hazai fesztiválok tekintetében. A szervezők a rendezvény során közel százezer látogatót várnak.
  • Elstartolt a Heineken Balaton Sound

    A 6. Heineken Balaton Sound a megszokottnál korábban, tegnap kora délután nyitotta meg kapuit, a nyitónapon a Nagyszínpadon Ákos, az arénában pedig Afrojack lépett fel. A fesztiválon 150 hazai és világsztár ad koncertet, headlinerként szerepel többek között Avicii, David Guetta, Paul Kalkbrenner és Armin van Buuren. Az eseményre öt nap alatt százezer vendéget várnak Zamárdiba.
  • Kraak & Smaak, Beardyman és további új nevek a Szigeten

    ....és még mindig Sziget Újabb izgalmas csapatok és előadók mondtak igent a jubileumi Sziget szervezőinek. A Nagyszínpadon landol majd legújabb albumával a Maxďmo Park s szintén erre a helyszínre bérelt helyet a többszörös Grammy-díjas The Roots. Az Aréna “live” sávjában találkozhatunk majd Hollandia legkelendőbb zenei exportcikkével, a Kraak & Smaak formációval. A most visszajelzett fellépők között négyen pedig az A38 színpadán zenélnek majd, köztük Dánia legtehetségesebb kortárs női előadója, Agnes Obel, a fenomenális beatbox technikájáról ismert Beardyman, a friss lemezüket a Sziget közönségének is bemutató Citizens! és az elvetemült, látványos és hajmeresztő performanszairól híres berlini punk kollektíva, a Bonaparte.
  • Armin jön Björk helyére

    A trance univerzum legismertebb, egymás után négyszer a világ legjobbjánal kikiáltott DJ-je, Armin van Buuren tölti be a Björk által hagyott űrt a Heineken Balaton Sound vasárnapi programjában. Jön továbbá a Balaton-partra a mainstream elektronikus zene kiválósága, Calvin Harris, a tracket jegyző nemzetközi hírű DJ-producer, Martin Solveig. Jön a formabontó techno anyagairól ismert Guy Gerber, a Grammy-díjas alternatív hip-hop banda, a De La Soul (USA) és egy igazi kozmopolita elektronikus zenei produkció, a Tale Of Us.
  • A Sziget a legjobb legnagyobbak közt

    Európa tíz legjobb nagyfesztiválja közt már ott van kedvenc fesztiválunk, a Sziget. De hogy ki a nagyok közt a legeslegjobb, a fesztiválozók szavazatán múlik. Regisztrálj és szavazz a Szigetre! – és még fesztiváljegyet is nyerhetsz.
  • “Varázslatos ez a közeg!”

    A sztárfellépők a világ legjobbjának tartott Glastonbury fesztiválhoz hasonlították a Szigetet, az itt lévő nagykövetek szerint nincs is jobb Európában, a nemzetközi újságírók le voltak nyűgözve a változatosságától és hangulatától, a magyar politikusok pedig a legvonzóbb hungarikumnak tartják kedvenc fesztiválunkat. 382 ezren voltak, békében, boldogságban.
  • Sziget - Vodafone percjegy

    Az idei évben a Sziget-látogatók két, merőben új, és előremutató fejlesztéssel is találkozhatnak a fesztiválon, melyek olcsóbbá, illetve kényelmesebbé teszik a fesztivállétet.
  • Hairy művészek az Exiten!

    A legendás Exit szervezői a Converse Exit Music Live színpadán ifjú tehetségek számára biztosítanak fellépési lehetőséget, és az idei évben először, lemezlovasok számára is kitárták kapuikat. Idén összesen 25 fiatal zenekar és 7 DJ kap lehetőséget arra, hogy megmutathassa magát a közönségnek
  • Helikopter, csoki, csipsz és bio tea

    David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, Pink Martini, Sven Väth – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra.
  • Hairy - segítség az árvízkárosultaknak!

    Az elmúlt hetekben mindannyian szomorúan hallgattuk és figyeltük az országban zajló természeti katasztrófát, mely rengeteg ember életében okoz nehézségeket.
  • Butane Inetrjú

    Rövid Interjú a Hairy-s fellépés kapcsán
  • Andre @ Long Track

    A Marvin által szerkesztett, heti rendszerességgel jelentkező Long Track című mix műsor vendége volt a közelmúlban Andre.
  • Balaton Sound: az első nevek

    Július 8-11 között ismét a Heineken Balaton Sound tölti meg élettel a Balaton déli partját. A legfrissebb hírek szerint már biztosan a nagyszínpad headlinerei között szerepel a CHEMICAL BROTHERS…!

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó