Pulzar

Cikkek, interjúk

  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
    Bővebben
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
    Bővebben
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
    Bővebben
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
    Bővebben
  • Primer Music Festival 2025

    A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
    Bővebben
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
    Bővebben
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
    Bővebben
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
    Bővebben
  • Teljes a B MY LAKE programja

    A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
    Bővebben
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
    Bővebben
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
    Bővebben
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
    Bővebben

Lemezajánlók

🗓️Partynaptár


Művészek

  • Dzihan & Kamien

    2008-05-16
    Vlado Dzihan Jugoszláviában született és nevelkedett.A zene még kisiskolás korában hatalmába kerítette, így hát úgy határozott, hogy megtanul valamilyen hangszeren játszani. Mindez odáig fajult, hogy felfigyelt rá a világhírű zeneszerző Goran Bregovic és bevette az ifjú tehetséget a csapatába.
  • Pendulum

    2008-05-28
    A zenekar 2002-ben alakult két producer, Rob Swire és Gareth McGrillen kollaborációjából, akikhez egy dj, Paul 'Elhornet' Harding csatlakozott.
  • Teebs

    2011-08-29
    A Teebs alteregó mögött a barbadosi és malawi-i felmenőktől származó, New Yorkban született Mtendre Mandowa áll. Pályája kezdetén az egész keleti partot végigutazta, míg végül egy dél-kaliforniai kisvárosban állapodott meg, ahol a Dublab nevű online rádiónál kezdett el dolgozni. Itt szerzett tapasztalatai hatására találta meg saját stílusát és fedezte fel az ezidőben kibontakozó los angeles-i elektronikus zenei szcénát.
  • Szeka

    2008-06-01
    Dj Szeka Békéscsabán született. Több mint 10 éve foglalkozik DJ tevékenységekkel. Mikor egy békéscsabai club, békés megye legnagyobb techno-club-jának (Club Eldorado) rezidense lett, akkor vált híressé elektronikus zene téren.
  • Beta

    2008-05-27
    Beta (Csillag Béla) ’75 októberében látta meg a napvilágot, majd a zene egész gyerekkorát végig kísérte, ugyanis édesapja nagy bakelitgyűjtő hírében állt. A ’92-es DMC Hungary bajnokságon látottak, hallottak hatására ’93 januárjában két barátjával (Cuki és Nuon) megalapították a MCG Studiot.
  • Shigeto

    2011-05-17
    Zach Saignaw, azaz Shigeto egészen frissen tűnt fel az úgynevezett „post-dubstep” szcénában, hogy tavaly a Ghostly International jóvoltából alaposan megszórja közönségét egy sorozat EP-vel, aztán a sorozatot megkoronázandó, az év végén a Full Circle nagylemezzel. A Detroit-környéki egyetemvárosból, Ann Arborból származó, japán nagyszülőkkel bíró, de Londonban is több évet eltöltő, jelenleg Brooklynban élő művész igazi műfajok közötti-feletti produkcióján jócskán nyomot hagynak Detroit fémes ritmusai, a brit főváros folyton új utakat kereső kísérletezőkedve, a keleti part absztrakt hiphopja. Mindehhez, a családi hagyományból merítve, némi élő dzsessz – Shigeto gyerekkorában dobolni tanult, eredetileg dzsesszdobosnak készült New York-ban -, hiszen Shigeto élő fellépésein a laptopok-kütyük mellől előszeretettel ül be a dobszerkó mögé, hogy némi hozzáadott beattel dobja fel az amúgy sem egyszerű ütemeket.
  • Quivver

    2008-07-13
    Quivver (John Graham) zenéje mindenképp úttörőnek, va...lamint a valóságból merített impulzusok álltal összerakott művészi kompozícióként definiálható, melyben gyakran legendás és tehetséges zenészek akkordjai inspirálták a művészt.
  • Zoohacker Remake Orchestra

    2010-02-23
    Palásti Kovács Zoltán alias Zoohacker zenetanár, zenetörténész, zenész, dj és producer.
  • Goldie

    2008-05-16
    Polgári nevén Clifford Price. 3-tól 16 éves koráig intézetben nevelkedett, a Goldie nevet sokak elképzelése szerint arany fogai miatt kapta, ám az igazság az ,hogy intézeti éveinek végén szőke raszta frizurát hordott és innen a név.
  • Milanese

    2009-06-22
    Milanese (Planet Mu, Warp - UK) - Vissza az időben, úgy 2004-be. Idézet egy kritikából, a boncasztalon az akkor megismert Milanese első EP-je, a 1 Up: A WARP új fenegyereke, Milanese mini albuma a tánczenét erőszakolja meg.
  • Sebastian Roya

    2009-04-22
    2006-ban fedezték fel a csiszolatlan gyémántot egy afterparti alkalmával, amikor is Sebastian egy igen hoszzú set-et játszott majdnem csak saját darabjaiból.
  • Sanfranciscobeat

    2008-05-27
    A SanFranciscoBeat (aka Egér) név mögött álló Kovács Krisztián tizennégy évesen, 1996-ban kezdett összebarátkozni a lemezjátszókkal.
  • Dave van N

    2008-05-27
    A techno szeretete csak addig tartott, míg el nem jutott az első Balkan Beat Brothers rendezvényre, amely 2000. novemberében volt a kecskeméti Robinson falai között. Itt Sur-prise warm-up-ja, Garfield breakbeat-jei, Günter tribal-jei és Pöli hipnotikus epic house szettje teljesen elragadta.
  • Foreign Beggars

    2009-06-03
    A londoni Foreign Beggars az elmúlt fél evtizedben megjelentett három albumával és elképesztő mennyiségű kollaborációjával kétségkívül a kortárs grime-színtér legfontosabb formációjává vált.
  • Laurent Wolf

    2009-05-03
    Laurent számos kiváló remixet és saját slágert tudhat magáénak, de 2009 mindenképpen a „No Stress” éve, hiszen ez kétségkívül a nyár legnagyobb slágere szerte az egész világon és persze Magyarországon is.
  • Metzker Vikrtória

    2009-03-03
    Metzker Viktória 1987. május 30.-án született Budapesten. Már kiskorától kezdve érdekelte a tánc és zene, majd általános iskolai tanulmányai kezdetével elkezdett dzsessz balettel, modern táncokkal, latintánccal foglalkozni. Egészen 16 éves koráig folytatta, amíg egy térdsérülés miatt abba nem hagyta a táncot.
  • Joey Negro

    2008-05-27
    A nemzetközi elektronikus tánczene és a brit disco house legendás atyja, a megbízhatóan meglepő táncparkett-pörgető zenék producere, munkásságának eddigi két évtizede alatt megszámlálhatatlan álnév és a hozzájuk köthető stílus homályából irányította a zeneőrülteket.
  • Mav

    2009-03-30
    Mischa Van De Bilt, más néven Mav, 1979. március 4-én s zületett egy kis belga városban, Lokerenben.
  • Ilario Alicate

    2010-10-19
    Ilario Alicante a 2000-es évek második felének üstökösként szárnyaló felfedezettje.
  • The Black Dog

    2010-08-30
    A Black Dog Ken Downie elképesztő dark/deep/experimental formációja, amely induláskor a Plaid tagjait is kikeltette. Utazós zenéje iszonyatos sodrású, színű, erejű.
  • Grasshop

    2008-05-28
    Grasshop nevű szöcskénk tehát DJ-ként, promóterként és egy saját maga alapította online zenei magazin szerkesztőjeként tevékenykedik.
  • Vadim

    2008-10-05
    Az orosz származású, de gyerekkora óta Londonban, másfél éve pedig Brooklynban élő DJ Vadim azon kevés zenekészítők egyike, akik sikeresen képesek lavírozni a független hip hop és a leftfield instrumentális zenei világ között.
  • Justice

    2008-05-27
    Gaspard Augé & Xavier de Rosnay
  • DJ Madd

    2008-05-27
    DJ Madd a jump up kedvelőinek okozhat kellemes pillanatokat. Szettjeiben a guruló dobok, és mókás ütemek mellett mindig akad hely egy kis scratch sikálásnak, néhány rég elfeledett klasszikusnak, vagy likvid nótának.
  • Ioda

    2008-05-27
    14 éves kora óta mixel, '98-ban állt először közönség elé, akkoriban még Molekular néven. Drum'n'bass lemezeit pl. a Labirintus, Nap Hall, Kultiplex termeiben pakolta.
  • Slam Jr.

    2008-05-16
    Zsankó Péter, azaz közismert nevén, Slam Jr. 1971. július 30.-án született, Szombathelyen. Gyermekévei a zeneóvodában, majd a zenei általánosban és ezzel párhuzamosan a zeneiskola "B" tagozatán teltek.
  • Newl

    2008-05-16
    1973-ban született, polgári neve Nyújtó Sándor. A zenével való ismerkedése még az általános iskolában indult dobolással, amit később egy punk zenekarban kamatoztatott. Gimnáziumi évei alatt szeretett bele a diszkózásba, ahol is már szórakoztatta a közönséget zenéjével dj-ként és rádiósként.
  • Death in Vegas

    2009-02-21
    A brit Death In Vegas 1995-ben alakult a képzőművész-DJ-ötletember Richard Fearless és a hangmérnök-producer Steve Hellier duójaként.
  • Naga

    2008-05-16
    Polgári nevén Fejér Balázs. A nyolcvanas évek végén került szorosabb kapcsolatba a zenével, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Egyik alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő magazin techno oldalait szerkesztette.
  • Jankec

    2008-05-27
    DJ Jankec (Jankó András) 1974. május 29.-én született Szombathelyen, a magyar tánczenei élet egyik fellegvárában. Több neves magyar DJ és zenekar, Tommyboy, Slam Jr., Cadik, valamint az Anima Sound System is itt kezdte bontogatni szárnyait.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó