Pulzar

Party

NGoHT - Pet Duo

NGoHT - Pet Duo
Készült 2005. november 12.

NGoHT - Pet Duo

Fellépők

  • Tamas Fiel

  • Kevin Yost

    Amerikában született és már egész kisgyerek korában nagy érdeklődést mutatott a zene iránt ami az idő múlásával egyre erősebb lett.
  • Suhaid

  • Tempo!

    Az Nvc legfiatalabb új dj-je akkor került közvetlen kapcsolatba az elektronikus zenével, amikor 13 éves korában megkapta az első keverőjét és egy titokzatos jótevőtől két régi dj lemezjátszót.
  • Chrom

  • Crimson

    A székesfehérvári dj lemezjátszó-mániája Naga 1998-as, Homework című mixtape-jének megjelenése óta diagnosztizálható teljes bizonyossággal.
  • Andrea Parker

  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Ioda

    14 éves kora óta mixel, '98-ban állt először közönség elé, akkoriban még Molekular néven. Drum'n'bass lemezeit pl. a Labirintus, Nap Hall, Kultiplex termeiben pakolta.
  • Subotage

  • Zoidberg

  • Johnny Fiasco

  • Jimpster

    A brit Jamie Odell aka Jimpster és Audiomontage immár 15 esztendeje producerkedik, remixel és DJ-zik.
  • Jay Tripwire

  • Greenskeepers

  • Christian Prommer

  • Cobblestone Jazz

    Mathew Jonson, Danuel Tate, Tyger Dhula
  • Inland Knights

  • Underworld

  • DJ Sneak

  • Dimitri From Paris

    Dimitri Yerasimos
  • Florian Meindl

  • Franck Roger

    Franck úgy bánik a keverővel, mint Lee Burridge és úgy szórakoztat, mint a legnagyobbak. Ráadásul egy igazi partyarc , tehát biztos, hogy fogtok vele találkozni a tánctéren is:J …Saját kiadóján a Realtone Recordsnál, megannyi világsláger jelent már meg.

Ajánlott lemezek

Kapcsolódó cikkek

  • Telekom Bónusz Festival - Elfogyott az első 1000 darab akciós jegy

    Elfogyott az első 1000 db 5990 HUF -os akciós TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2011 elővételi jegy. Augusztus 31 -ig 6990 HUF -os áron juthattok hozzá a jegyekhez a www.deadcode.hu weboldalon vagy az országszerte megtalálható elővételi helyeken.
  • Telekom Bónusz Festival 2011 elővételi jegyek

    2011. október 15 -én, szombaton, átkeresztelve TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2011 néven jelentkezik Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja . Május 10 -én megkezdődött a kedvezményes elővételi jegyek árusítása a www.deadcode.hu weboldalon, május 16 -tól pedig már a budapesti és a vidéki jegyterjesztő helyeken is megvásárolhatóak a Telekom BÓNUSZ Fesztival 2011 elővételi és VIP jegyei.
  • Sónar 2011

    Június 16-tól 18-ig ismét megrendezik Európa leghíresebb és talán a világ egyik legkiemelkedőb elektronikus zenei és kultúrális fesztiválját, a Sónar 2011 fesztivált Barcelonában.
  • Az Exit Fesztivál új fellépői: M.I.A. és Better Lost Than Stupid

    Az angol M.I.A. formáció a girl power nevében jön idén az EXIT Fesztiválra, ahol pénteken fognak fellépni, július 9-én. A hip-hopot, elektronikát, dance és alternative jegyeket ötvöző eklektikus dallamairól elhíresült M.I.A. két nagysikerű album, az Aural és Kala után tavaly tért vissza egy vadonatúj single-lel, a ‘/\/\ /\ Y /\’-val (értsd: MAYA), amit Los Angelesben vettek fel, és olyan társelőadókat vonultat fel, mint Rusko, Diplo, Blaqstarr és Switch. Az eredmény egy nagyon ütős dubstep bass hangzásvilág, vegyítve némi industrial zajköpennyel. A ‘/\/\ /\ Y /\’ studio albumot a világ technikai vívmányai ihlették, valamint a közösségi megosztás, amit a Facebook-nak köszönhetünk.
  • Ötödik Heineken Balaton Sound: Tizenkét biztos pont

    Július 7-10 között ötödször gyűlnek össze Zamárdiban a zene és a Balaton szerelmesei. A varázslatos atmoszférájú Balaton-parti helyszínen négy nap alatt tömegével találkozhat a közönség a világ legfontosabb zenekaraival és DJ-ivel, közülük első körben tizenkét nevet jelentettek be a szervezők. Mára biztossá vált, hogy a Heineken Nagyszínpad vendége lesz többek között a Portishead, a Thievery Corporation, az Underworld és Tiësto, míg az arénában és a vízparti teraszokon fellép Ricardo Villalobos, Luciano, Armin van Buuren, Axwell, Gui Boratto és John Digweed is.
  • Az Underworld és a Beirut is fellép az idei Exit Fesztiválon

    Az Arcade Fire, a Portishead, valamint a Nick Cave-et és egykori Bad Seeds-es zenésztársait felvonultató Grinderman után két újabb nagy nevet jelentettek be az idei újvidéki Exit Fesztivál szervezői: az Underworld és a Beirut is ott lesz idén július 7-10. között a péterváradi erőd falai között.
  • NVC Selected Sounds Interjú

    Az NVC legújabb sorozata a Selected Sounds kapcsán készítettünk a csapattal egy villáminterjút, hogy mi is ez az előremutató, új sorozat, és mire számíthatunk a jövőben.
  • Új Műsor a Justmusic FM-en!

    Június 26-án útjára indul a Planet Radio Show, amely minden szombaton 20:00-22:00 között jelentkezik Nils és BoncsAir prezentálásban! A két házigazda mellett hétről hétre a magyar élvonal kedvencei lesznek a műsor vendégei, akik méltán elismertek a saját műfajukban.
  • Kedvenceit válogatja az Underworld

    Noha az Underworld többször elmondta már, hogy kényelmetlennek érzik a CD formátumot, azért minden pár évben kiadnak valamit ilyen úton is, hogy a gyűjtők se érezzék elhanyagolva magukat.
  • DumDum rossz időben is sár és esőmentesen!!!

    Felkészültek a DUMDUM szervezői az rossz időre, lefedik az egész püspökerdőt!!!
  • Jazzanova fesztiválozik!

    Jazzanova elindítja új élő showját egy európai fesztiválkörút keretében.
  • Mennyek Kapui frissítve!

    Elkészült a Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor által írt Mennyek Kapui című könyv javított, jelentősen bővített kiadása.
  • Emlékeztetőül! I Love Deep / Dokk Club

    Egy teljes hétvége a mélyebb hangzások bűvöletében.
  • I Love Deep játék

    Nyerj VIP belépőt az november 15-én megrendezésre kerülő I LOVE DEEP-re!
  • The Kings Of Disco- Compiled By Dimitri From Paris & Joey Negro

    Ha netán valakinek időutazásra támad kedve, visszaugrani a hetvenes évek disco-iba, ha van ilyen annak ez a lemez kötelező. A dupla lemez Dimitri From Paris és Joey Negro studióiból került ki, a két house császár válogatta a zenéket és általában bele bele is nyúlkáltak egy-kettőbe.
  • Megint Underworld!

    Az Underworld brigád ismét gőzerővel dolgozik. Novemeber környékén kerűl bolti forgalomba válogatás albumuk ami, az elmúlt 10 év legsikeresebb műveit fogja összefoglalni, 'Anthology 1992 - 2002' címmel. Mindezek mellet visszanyulnak a Trainspotting című film által himnusszá vált Born Slippy -hez. Thát 2003 -as formában: Reborn Slippy...

Party stílusa

  • Electro

  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó