Pulzar

Ötödik Heineken Balaton Sound: Tizenkét biztos pont

Július 7-10 között ötödször gyűlnek össze Zamárdiban a zene és a Balaton szerelmesei. A varázslatos atmoszférájú Balaton-parti helyszínen négy nap alatt tömegével találkozhat a közönség a világ legfontosabb zenekaraival és DJ-ivel, közülük első körben tizenkét nevet jelentettek be a szervezők. Mára biztossá vált, hogy a Heineken Nagyszínpad vendége lesz többek között a Portishead, a Thievery Corporation, az Underworld és Tiësto, míg az arénában és a vízparti teraszokon fellép Ricardo Villalobos, Luciano, Armin van Buuren, Axwell, Gui Boratto és John Digweed is.

 Az ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Heineken Balaton Sound kétségkívül iskolát teremtett. Idehaza és külföldön pillanatok alatt népszerű lett azok körében is, akik korábban idegenkedtek a fesztiválozás műfajától, ma pedig már a Heineken Balaton Sound a régió legjelentősebb turisztikai eseménye. Nem csoda, hiszen az álomszép környezetben felépülő fesztiválon az elmúlt időszakban a legjelentősebb zenekarok és DJ-k léptek színpadra. Nem lesz ez másképp idén sem.

Az első körben bejelentett nevek között több műfaj stílusteremtő etalonjával találkozhatunk. Először lép fel Magyarországon a bristoli trip hop legragyogóbb ékköve, a Portishead, akik idén a világ legfontosabb fesztiváljainak főszereplői. Washingtonból érkezik a Thievery Corporation, akik hat évvel ezelőtt emlékezetes koncertet adtak a VOLT Fesztiválon, és visszatér a nemrég új albummal jelentkező, legendás brit elektronikus zenei formáció, az Underworld, valamint a Nagyszínpadon lép fel a trance műfaj holland szupersztárja, Tiësto, akit a legfontosabb nemzetközi elektronikus zenei magazin, a Mixmag nemrég minden idők legjelentősebb DJ-jének választott.

A Heineken Balaton Sound indulása óta türelmetlenül várja a közönség azt a pillanatot, amikor a vízparti teraszon feltűnik a minimal techno első számú mestere, Ricardo Villalobos. A dél-amerikai gyökerekkel rendelkező sztár mellett a másik nagy kedvenc, Luciano is a HBS vendége lesz! Ugyancsak a teraszon találkozhatunk minden idők legjelentősebb ambient-house művészeivel, a The Orb csapatával és a háromtagú dubstep alakulattal, a Magnetic Man-nel, akik tavaly nyáron a legjelentősebb fesztiválokon robbantottak.

A korábbinál is monumentálisabb partyarénába igazi nagyágyúk érkeznek. Armin van Buuren, Axwell és Gui Boratto mellett idén nyáron a maratoni house-partyk nagymestere, John Digweed is pakolja a lemezeket.

A szervezők azt ígérik, heteken belül további híres zenekar és világsztár DJ nevével bővül a Heineken Balaton Sound idén is világszínvonalú programja. A fesztiválra az idei évtől már VIP-jegyek is kaphatók.


Archív partyajánlók

Még több friss

  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.
  • Electric Love Festival 2024 Aftermovie

    Az Electric Love Fesztivál tizenegyedik alkalommal hozta össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július 4-6. között, amelyről most elkészült egy 15 perces aftermovie.
  • Új dimenziót nyit a Budapest Park: decemberben saját fesztivállal jelentkezik!

    A főváros egyik kedvenc szabadtéri szórakozóhelye mostantól nem csak nyáron kínál felejthetetlen élményeket, kiváló koncerteket és igazi “parkos” hangulatot.
  • Ilyen volt az idei Telekomosok Fesztiválja

    CSALÁDI SPORTNAP, KONCERT ÉS CSILLAGLES – ILYEN VOLT AZ IDEI TELEKOMOSOK FESZTIVÁLJA A Magyar Telekom 2024-ben második alkalommal rendezte meg a Telekomosok Fesztiválját, egy olyan különleges programsorozatot, amely az ország különböző helyszínein juttatja egy napos, teljeskörű fesztiválélményhez az ügyfeleit és azok barátait, ezáltal még emlékezetesebbé téve a nyarukat. Az egyes eseményekre összesen 40 000 jegyet aktiváltak díjmentesen a Telekom alkalmazásban, a Magenta Moments menüponton belül, ami 46 százalékkal több a tavalyi évhez képest.
  • INOTA Focus: RADIANCE

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • A nyárvégi INOTA Focus ismét lebilincselő fényművészettel teríti be az erőművet

    A 2023-as első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli inotai hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az Erste támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot is hirdet.
  • Nemzetközi sztárok a hétvégén a Budapest Parkban

    Még az évad felénél sem járunk, de folyamatosan váltják egymást a Budapest Park színpadán a legnagyobb hazai és nemzetközi sztárok. Most hétvégén ráadásul két este is a külföldi fellépőké a főszerep: pénteken Ibiza királya, Carl Cox érkezik egy egyedülálló hibrid szettel, majd az éjszaka folyamán újabb és újabb nemzetközi sztár DJ-k váltják egymást a lemezjátszók mögött. Vasárnap pedig egy világkörüli utazásra invitál az eklektikus Thievery Corporation.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó