Pulzar

Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.

A St. Pauli utcáiról indult kísérlet mára globális jelenséggé nőtte ki magát: a MEUTE redefiniálta a technót és magát a “marching band” fogalmát is. Vírusvideóik és világszerte telt házas koncertjeik igazi extázist váltanak ki – és a közönség minden egyes fellépésen úgy bulizik, mintha egy gigantikus szabadtéri rave közepén lenne.

2025-ben különleges apropója van az ünneplésnek: a zenekar fennállásának 10. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból jelent meg szeptemberben JUBEL című első best-of albumuk, és ehhez kapcsolódóan indultak gigantikus, Európát átszelő turnéra is, amely 2026. nyarán végre Budapestre is megérkezik. Az elmúlt évtizedben több mint 30 országban adtak 600+ koncertet, túlvannak öt rendkívül sikeres észak-amerikai turnén, de jártak Mexikóban, Dél-Afrikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is. Visszatérő vendégek a legnagyobb klubokban, és olyan ikonikus fesztiválokon is megfordultak, mint a Coachella, a Pukkelpop vagy éppen a Sziget. Mindeközben olyan sztárokkal kollaboráltak, mint Flume, Ben Böhmer, a tavaly szintén a Parkban fellépő Marc Rebillet vagy Deadmau5. De nem csak a közönséget, hanem a kritikusokat is meggyőzték erről az egyedülálló műfajról: a BBC, az LA Times és a ZEIT is elismerően írt róluk.

A MEUTE koncertje július 23-án a Budapest Parkban garantáltan a nyár egyik legizgalmasabb és legfelszabadítóbb élménye lesz. A zenekar hatalmas energiája, táncra ösztönző ritmusai és a techno akusztikus, élő hangszereken megszólaló ereje mindenkit magával ragad, és egy közös, felejthetetlen eufóriát teremt a Park szabadtéri atmoszférájában. A MEUTE tehát újfent bizonyítja, hogy a technót nemcsak hallgatni lehet, hanem élőben, hangszereken újraalkotni – és így még erőteljesebb hatással van a közönségre.

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/1188731036051688

Még több friss

  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

    Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó