Pulzar

Megnyílt a grandiózus FÉNYERŐMŰ kiállítás az Inotai hőerőműben, 7 ország 20 alkotójával

Új mérföldkő az INOTA projekt történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitották a hatalmas iparterületet a látványos fényinstallációkkal, amiket augusztus 25-ig lehet megtekinteni, majd pedig a nyárzáró fesztivál ideje alatt is. A kiállítás az Erste főtámogatásával jött létre.

Két évvel ezelőtti debütálása óta a leállított szocialista erőműben, a 8-as főút mentén megvalósuló INOTA villámgyorsan a közép-kelet-európai régió egyik legkarakteresebb audiovizuális fesztiváljává vált, a múltból építkezve hosszútávú jövőbeni terveket érlelve a. A projekt most újabb fázisába lépett: augusztus 15–24. között a szervezők teljes egészében bejárhatóvá teszik a területet, megnyitva az Erste főtámogatásával létrejött első nagyszabású fényművészeti kiállításukat a közönség előtt, amelyet minden nap este 6 és 11 között lehet majd látogatni.

A FÉNYERŐMŰ több szempontból is kiemelkedő jelentőségű. Egyrészt a hosszú távú kulturális hasznosítási tervek első konkrét lépéseként Inota most először válik Magyarország legnagyobb, Budapesten túli indusztriális kiállítóterévé. A korábban kizárólag a fesztivál három napjára megnyitott ipari komplexum idén tehát jóval hosszabb időre telik meg kortárs művészettel.

Az installációk léptéke és koncepciója az eddigi évek során már megismert audiovizuális gondolkodásmódot viszi tovább, de ezúttal még komplexebb és monumentálisabb formában: több mint 20 fény- és képzőművészeti alkotás érkezik, 7 különböző országból. A művek között helyspecifikus, kifejezetten az erőmű tereire tervezett óriásinstallációk is szerepelnek – a hűtőtornyokban, az ikonikus Turbinacsarnokban és a Kazántér mélyén. A tárlat ráadásul minden korosztálynak emlékezetes élményt nyújt, egy dedikált családi nappal kiegészülve augusztus 23-án - és a művek természetesen az augusztus 28. és 30. között megvalósuló fesztivál ideje alatt is megtekinthetőek maradnak.

A fényművészeti program kurátorai, Besnyő Dániel és Kálmán Mátyás a kiállításmegnyitó sajtótájékoztatón elmondták:

"Egy olyan, folyamatos jelenlétet képzelünk ide el, aminek a keretében ide eseményeket lehet ide szervezni, művészeti rezidens programokat létrehozni, hogy akár az év többi részében is tudjuk aktiválni ezt a területet. Ezek olyan nagy álmok, aminek egy újabb mérföldkövéhez érkeztünk, hisz most itt állunk ennek a tíznapos kiállításnak a megnyitóján, ami utána folytatódik egy fesztivállal.” 

“Ez a terület, ezek a helyszínek olyan erővel vonzzák az alkotókat, hogy most már a kurációs folyamat is kezd megfordulni: nagyon sokszor jelentkeznek hozzánk alkotók azzal, hogy ők szeretnének itt valamit csinálni. Idén is több ilyen alkotó állít ki, akit nem mi kerestünk meg, hanem ő előbb talált meg minket. Nekünk nagyon fontos az, hogy helyspecifikus alkotások is legyenek: hogy kihasználjuk ezt a teret, reflektáljunk a történetekre, erre a múltra, ami itt körülvesz minket, és ahova sok ezer látogatót invitálunk.”

„Az Ersténél olyan projekteket támogatunk, amik megmutatják, hogy ha hiszünk magunkban, bármit elérhetünk. Ahhoz, hogy egy csapat fényművész egyedi fesztiválhelyszínné változtasson egy elhagyott erőművet, már önmagában is kell a higgy magadban szellemiség. A fényművészet pedig egy olyan művészeti ág, ami megérdemli, hogy nagyobb figyelmet kapjon, hiszen a fényművészek a semmiből építenek valami igazán egyedit” – mondta a sajtótájékoztatón Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője.

“Egyre többen kíváncsiak az erőműre, erre az indusztriális környezetre, erre a valódi időkapszula művelődési házra. Ennek a kíváncsiságnak mi próbálunk eleget tenni - alapvetően két platformon: hosszú évek óta tematikus túrákkal tudjuk nyitottá tenni a kapuinkat, és ami a valódi nagy durranás, az 2023. óta az INOTA Fesztivál.” – nyilatkozott Hutvágner István, az inotai volt hőerőmű tulajdonosának, az Almásfüzitői Asset Management Kft.-nek az ügyvezetője. 

“Várpalota ezzel a fesztivállal Budapesten túl az ország második legjelentősebb indusztriális kiállítóhelyévé vált” - fogalmazott Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere. “Ez a mi városunknak a megítélésében, kultúrális életben való elhelyezésében egy hatalmas előrelépés. Megtisztelő, hogy külföldi alkotók és magyar kortárs művészek munkájukkal emelik Inota és Várpalota fényét. Régen az energiatermeléssel hozott létre fényt az erőmű, most pedig azzal a kiállítással, ami itt megnyílik.”


Képgaléria az eseményről - Ránki Dániel fotói

Képgaléria a kiállított művekről - Barakonyi Szabolcs fotói

Video teaser

A program a Cultural Radiance európai együttműködés része, amelynek keretében hazai fényművészeti alkotások jönnek létre, és nemzetközi művészek munkái is bemutatkoznak. A FÉNYERŐMŰ főtámogatója az Erste.

A tavalyi INOTA Fesztivál fényművészeti programjának aftermovie-ját itt lehet megtekinteni: 

INOTA 2024 ⧗⧗⧗ INSTALLATIONS

A FÉNYERŐMŰ 2025 művészeiről bővebben:

https://inotafestival.hu/light

Még több friss

  • Moby visszatér Budapestre - újra élőben hallhatjuk az elektronikus zene ikonikus alakját

    Az elektronikus zene úttörője és a kortárs kultúra egyik legnagyobb hatású alakja, Moby 15 év után ismét Magyarországon lép fel - 2026. augusztus 1-jén egy teljesen új koncertélménnyel várja a közönséget. Az elismert művész a Budapest Park színpadán ismét életre kelti azt a zenét, amely már több mint három évtizede formálja a modern hangzás érzéki és gondolati dimenzióit. Moby dalai hosszú évek óta emberek millióinak legbensőbb pillanataihoz kapcsolódnak - és ma is ugyanazzal az érzelmi súllyal szólalnak meg. Ez a visszatérés kétségtelenül régóta várt pillanat. December 5-én 10 órától pedig a jegyértékesítés is elindul.
  • Techno fúvósmenet Hamburgból - július 23-án a MEUTE a Budapest Parkban

    A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
  • Ne engedd el a nyarat – a Budapest Parkban októberig tart a buli!

    Bár az ősz már beköszöntött, a Budapest Parkban még javában tombol a nyár, hiszen egészen október 4-ig tartanak a szabadtéri esték. Az utolsó két hétben is változatos, izgalmas programokkal készül a város legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye - lesznek igazi közönségkedvencek, legendás zenekarok és elsőbálozók is. Természetesen a koncertek után éjszakai bulikkal folytatódik az este, hogy az évad igazán méltó lezárást kapjon.
  • Szeptember 12-én új szezont nyit Budapest egyik kedvenc klubja és közösségi tere, a TURBINA

    Négy éve rakosgatja egymásra építőkockáit a TURBINA, hogy az arra fogékonyaknak legyen egy sokszínű, befogadó találkozóhelye a nyolcadik kerület körút felőli végében. Az őszi klubszezonnak most egy többrétegű nyitóeseménnyel terítenek meg szeptember 12-én pénteken.
  • A Miller Genuine Draft és a Beatport támogatást nyújt a független elektronikus zenei helyszíneknek

    A Beatport és a Miller Genuine Draft közösen indította el a Grassroots Venue Fund nevű nemzetközi programját, amely az elektronikus zenei élet független klubjait támogatja. A kezdeményezés keretében összesen 60 ezer eurót osztanak szét négy országban – Törökországban, Magyarországon, Grúziában és Ausztráliában –, országonként 15 ezer eurós kerettel.
  • FÉNYERŐMŰ: az ország legnagyobb ipari kiállítótere nyílik meg az Inotai erőműben augusztus 15-24. között

    Új mérföldkő az INOTA Fesztivál történetében: a szervezők már hetekkel a zenei program előtt megnyitják a területet a látványos fényinstallációkkal, hét ország művészeinek részvételével, családi nappal kiegészülve.
  • Audio Obscura – Highway Rave

    2025. június 21-én, szombaton egészen különleges eseménynek lehetnek tanúi Amszterdam lakói és az odalátogatók, ugyanis az Audio Obscura által megrendezésre kerül az első, egyedülálló Highway Rave nevezetű esemény az A10-es autópálya egy szakaszán, a város 750. születésnapját ünneplő hivatalos programsorozat részeként.
  • Cercle Odyssey - Párizs

    Hamarosan érkezik a Cercle Odyssey utolsó állomása Párizsban, olyan fellépőkkel, mint ARTBAT, Ben Böhmer, Monolink, Bonobo, Max Richter és NTO.
  • Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!

    “A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban! Május 17-én egy különleges, egész estés programmal készül az Analog Balaton csapata a Budapest Parkban. A hazai elektronikus zenei színtér színe-java megfordul ezen az eseményen, de számos neves nemzetközi DJ-vel is találkozhatunk. A program a friss Fonogram-díjas Analog Balaton kurációjával állt össze, akik maguk is egy teljes értékű koncerttel készülnek. Az esemény támogatója a Mastercard.
  • Cercle Odyssey

    A Cercle néhány hónappal ezelőtt elindította új projektjét, a Cercle Odyssey-t, amely a világ első nagyszabású, 360 fokos, magával ragadó koncert installációja lesz.

Archív partyajánlók

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó