Pulzar

Partyajánló

KNE' DEEP WORLD TOUR 2007 @ Syma

Fellépők
Dátum 2007. december 1.
Helyszín Syma, Budapest
Stílus Hard Techno, Techno, Dance, House
KNE' DEEP WORLD TOUR 2007'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.Syma
Az esemény résztvevői:
1 vendég igazolt vissza, például: Energie
összes résztvevő megtekintése

KNE' DEEP WORLD TOUR 2007 @ Syma

'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.

Neve egyet jelent a gyomorszaggató basszusokkal; a gyors tempóban előadott, egyedi vokálokkal dúsított, változatos technoval. Azzal a zenével, amit csak Rush képes kreálni chicagoi, londoni és berlini inspirációi alapján. 1991-ben adta ki legelső lemezét Kne' Deep címmel, majd nemsokára ugyanezzel a névvel kiadót alapított. A Kne' Deep hamar a legjelentősebb techno-labelek közé verekedte fel magát, így a 2007-es turné állomásait mindenütt rajongás kíséri a 4/4-et kedvelők köreiben. December elsején Budapestre érkezik ez a turné, hogy a 'Motherfucking Bass', az 'Ooo La La', az 'I Love You' vagy épp a 'Get On Up' elkövetőjeként elhíresült Rush újabb őrült bulit csapva bolondítson meg mindenkit, aki a Syma csarnok felé veszi az irányt. A sokoldalúságáról ismert chicagoi sztár különösen kedveli a magyar klubbereket, ezért ezen az éjszakán extra-hosszú szettel brillírozik majd a dj-pultban: nem kevesebb mint öt órás játékkal készül a techno legszélesebb spektrumának bemutatására.

A fenn maradó időben fellép a Kne' Deep színeiben DJ Bold, aki Ausztráliában kezdte pályafutását, ám Berlinben csinálta meg a szerencséjét. A német városba költözve ugyanis találkozott Rush-sal, aki fantáziát látva zenéiben leszerződtette őt kiadójához. A 'Symbolism' és 'High Octane' címmel megjelent lemezek megnyitották Bold előtt álmai kapuját: a legjelentősebb Európai fesztiválok (I Love Techno, Love Parade..) line up-jában találta magát. Sőt, maga DJ Rush új live show-t indított 'The Unborn Twins' alteregoval, Bold közreműködésével!
A Kne' Deep magyarországi turné-állomása persze nem nélkülözheti a minőségi techno honi képviselőit: Budai és Igor Do'Urden szintén egy-egy különleges szettel lepi meg közönségét.

Zárszóként hadd idézzük DJ Rush saját szavait, mellyel a napokban véget ért nyaralása után köszöntötte rajongóit a www.djrush.net-en:
'Visszatértem, hogy újra betörjek a privát szférátokba. Hiába menekültök, a basszus úgyis utolér...'

2007.12.01. KNE' DEEP WORLD TOUR 2007 - SYMA ”C” CSARNOK - BUDAPEST

DJ RUSH ( chicago - USA )
DJ BOLD ( amsterdam - NL )
BUDAI ( egoist - H )
IGOR DO'URDEN ( deadcode - H )

helyszín: SYMA 'C' Csarnok - Dózsa György út 1. - Budapest
kapunyitás: 21:00
start: 22:00 , end: 06:00
elővétel: 3500 HUF / Nyugati téri NON STOP - Budapest / VOLT Bolt - Budapest, VII. Klauzál Tér 14.
belépő: 3999 HUF
info:06 30 30 30 220
internetes jegyrendelés: info@deadcode.hu
www.deadcode.hu
www.myspace.com/​deadcodeproduction 

Régebbi partyk ezen a helyszínen

  • [2010-04-10] Hyperspace 2010
    @ Syma

    Minden idők legerősebb line up-jával vár minden elektronikus zene rajongót április 10 -én a 2010 -es HYPERSPACE.
  • [2009-04-11] HYPERSPACE 2009
    @ Syma

    E hét végén, április 11-én, végre elérkezik a pillanat, és egy évnyi várakozás után újra feldübörögnek a hangfalak Magyarország vezető technoparti-sorozatán, a fennállásának immár tizennegyedik évét taposó HYPERSPACE-en.
  • [2008-08-30] BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FEST
    @ Syma

    A 2008-as nyári fesztiválszezon utolsó nagy dobásának lehetünk tanúi augusztus 30-án a budapesti SYMA Rendezvényközpont két óriási arénájában.
  • [2008-08-30] Bónusz Electronic Music Festival 2008
    @ Syma

    2008.08.30. BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL SYMA ”A” és ”B” ARÉNA - BUDAPEST
  • [2008-06-14] SHARAM
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-06-14] SHARAM / DEEP DISH
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-04-19] HYPERSPACE 2008
    @ Syma

    Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.
  • [2007-11-24] HUNGARIAN ALL STARS 2007
    @ Syma

    DJ-k: BUDAI, CHRISS, DANDY, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI SLAM JR, STERBINSZKY
  • [2007-10-22] MAYDAY 2007
    @ Syma

  • [2007-09-15] PAUL VAN DYK - In Between Album Tour 2007
    @ Syma

    PAUL VAN DYK, világ Nr 1. DJ -je, az augusztusban megjelenő új albumának a lemezbemutató világturnéja keretében 2007. szeptember 15-én, közel másfél év után ismét Magyarországra látogat , hogy a tavalyihoz hasonló gigantikus partit prezentáljon a rajongóinak a budapesti SYMA Arénában !
  • [2007-08-25] Bónusz 2007
     

    2007 augusztusának utolsó hétvégéjén ismét jelentkezik a legnagyobb hazai elektronikus zenei fesztivál, a Parádé Bónusz. A Parádé hivatalos zárórendezvényeként elhíresült sokhelyszínes megaparti a hagyományt folytatva idén is kivételes programfelhozatalt prezentál: több olyan világsztár érkezik Magyarországra, akik Európában vagy az Egyesült Államokban önálló fellépéseiken is sportcsarnokokat töltenek meg, vagy éppen a legnevesebb európai fesztiválokon főműsoridőben szórakoztatják a közönséget.
  • [2007-06-21] VIVA COMET 2007, a díjátadó, ami lázba hozza a zenei életet!
     

    Június 21-én idén is összegyűl a sztár világ színe-java a SYMA Csarnokban. A színpadon egy óriási show szereplőjeként mindenki ott lesz, aki számít a hazai pop világban!
  • [2007-06-09] ELECTRONIC BEATS FESTIVAL
    @ Syma

    Fellépők: Kelis ( USA ), Felix da Housecat ( USA ), Neo ( H ), Hot X ( deadcode - H ), Coyote ( deadcode - H )
  • [2007-06-09] Electronic beats fesztivál
    @ Syma

    A nemzetközi hírű R&B/soul énekes, Kelis a június 9-ei budapesti „electronic beats” Fesztivál kiemelt sztárvendége olyan nagynevű előadók mellett, mint a chicagói Felix da Housecat, valamint a magyar NEO, Hot X és Coyote . Jegyek már kaphatók.
  • [2007-05-26] Tiesto koncert
    @ Syma

    Már csak 1 hét és TIESTO ismét Budapestre látogat az Elements of Life világturné keretében. Budapestre is 16 kamionnyi hangal és látványtechnikai berendezéssel érkezik a Tiesto cirkusz.
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.
  • [2006-06-17] Paul Van Dyk
    @ Syma

    A dance műfaj rajongói Paul van Dyk-ot 2005-ben a Világ Legjobb DJ-jévé választották a DJ magazin Top 100 listáján. A Grammy díjra jelölt művész, zeneszerző, producer és politikai aktivista az első helyezettnek szóló díjat a londoni Ministry of Sound Clubban megrendezett ünnepségen vehette át.

Ajánlott lemezek

  • all inn black 005 – Phrasis Veteris: Valahia Ep

    Hallótávolságban a legújabb erős fekete: megjelent az All Inn Black 005, vagyis a Phrasis Veteris duó Valahia Ep-je. A két fiatal román fickó 5 éve találkozott először, négy év ismeretség után tavaly megalakították a már említett Phrasis Veterist. Zenéjük csupa játék és ötlet, melyben a dzsessztől a klasszikus zenén át a house, a minimal és a break elemeket elegyítik. Ha azt mondjuk, többek között Rick Wade, Pete Moss, Jay Tripwire, Raresh, Rhadoo is hatott rájuk, talán közelebb visz a megoldáshoz, de nem annyira, mintha meghallgatjuk a munkáikat.
  • All Inn 009: Summed & Dot - Arlem EP (Tobias remixével)

    A palermói páros új EP-jével ismét sikerült magára vonnia a figyelmet az All Inn Recordsnak. Summed & Dot második visszatérése parádésra sikerült: az új zenék még izgalmasabbak, mint az előző két All Innes megjelenésüknél. A két olasz újabb bizonyítékát rakta le annak, hogy a tehetségük stílusoktól független tényező.
  • Az All Inn Black bemutatja: Ivel Tax – Funky Church Ep

    Megjelent – mit megjelent? Becsapódott! - az All Inn család legifjabb tagja, az All Inn Black harmadik kiadványa, a Funky Church Ep. A sublabel hitvallásához híven ezúttal ismét egy zseniális újonc mutatkozik be két elementáris hatású felvétellel.
  • All Inn 008 – Premiesku: Hooman Ep

    A house újabb bugyraiba vezet el az All Inn Records idei első kiadványa, a Hooman Ep. A kiadványon hallható 3 trekk szerzője Livio & Roby. A hangzás az első chicagói garage és house akusztikus világát idézi. Az All Inn zenéiben máskor is felfedezhettük a klasszikus house-t, de ennyire hitelesen egyik sem mutatta meg ennek a stílusnak a kincseit. Ezzel a kiadó újabb csillagos ötöst kapott a szakmától – már a hivatalos debütálás előtt…

Kapcsolódó cikkek

  • Hyperspace: Hernan Cattaneo interjú

    A hamarosan megrendezésre kerülő Hyperspace kapcsán, Hernan Cattaneo-val is interjút készítettek a szervezők.
  • TÖLTSD LE HARDWELL LEGFRISSEBB PODCASTJÉT!

    Ezen a héten ismét új podcasttel jelentkezett a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL-on is fellépő HARDWELL. A fiatal kora ellenére máris világszintű népszerűségnek örvendő holland sztár az "On Air" névre hallgató mixsorozatának 77-ik epizódját készítette el.
  • BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2012 - JEGYINFÓ

    Már javában zajlik az október 13-án megrendezésre kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2012 jegyértékesítése. Az első 1000 darab, extra kedvezményes jegy rekordgyorsasággal kelt el, s a következő lépcsőfokot jelentő, 6 990 Forintos jegy is már csak augusztus 31-ig kapható.
  • Új videoklip a Bloody Beetroots-tól: Rockstedy

    Június utolsó hetében, a Ultra Records -nál jelent meg a BLOODY BEETROOTS vadonatúj single -je, a "Rocksteady". A zúzós nótához Wyatt Neumann rendező egy remekbeszabott videoklipet is készített, mely már látható a zenei TV-csatornákon, illetve megtekinthető a videó megosztókon is.
  • Richie Hawtin a Bónusz Fesztivál 2012-n!

    RICHIE HAWTIN személyében újabb headliner fellépővel bővült az október 13-án, szombaton sorra kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL line-up-ja! A jelenleg az ibizai Space-ben az "ENTER" névre hallgató rendezvénysorozatán dolgozó kanadai technolegenda a tavalyi Plastikman 1.5 live-show után idén dj-szettel készül megostromolni a Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját.
  • BÓNUSZ Electronic Music Festival 2012 – Első nevek!

    2012. október 13-án ismét megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb egynapos elektronikus-zenei fesztiválja, a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL. A nyári fesztiválszezon utáni időszak legjelentősebb rendezvénye idén is a budapesti HUNGEXPO hatalmas komplexumába várja a látogatókat.
  • Electric Deluxe podcast Alan Fitzpatricktól

    Néhány nap van már csak hátra a HYPERSPACE 2012-ig, ahol az Egyesült Királyság jelenlegi egyik legkeresettebb techno dj / producere, Alan Fitzpatrick is színpadra lép. A legutolsó lemezével a Beatport techno chart csúcsát is elérő zenész továbbra sem pihen, ezúttal ismét egy masszív podcasttal lepte meg a rajongóit.
  • Új Podcast Alan Fitzpatrick

    Új podcasttal jelentkezett az április 14 -i HYPERSPACE 2012 -n is fellépő brit techno-talentum, Alan Fitzpatrick.
  • ALAN FITZPATRICK ISMÉT A DRUMCODE-NÁL!

    Az április 14 -i HYPERSPACE 2012 -n, Budapesten is fellépő Alan Fitzpatrick újabb sikergyanús lemezmegjelenéssel jelentkezik. A napokban megjelent "Life Through Different Eyes" című EP egy különösen termékeny, hat hónapos stúdiómunka végeredménye.
  • All Inn kiadvány a Cocoon Heroes-on

    Az All Inn kiadó nem egy külföldi dj kedvencei közé tartozik. Számos pozitív visszajelzést kapott az élvonaltól létrejötte óta: Ricardo Villalobos, Luciano, Loco Dice, Marco Carola, Richie Hawtin, Seth Troxler, Nick Curly, Cassy, Raresh, és még sorolhatnánk mind rendszeresen játsszák a kiadó megjelenéseit. Az angol és olasz Dj Mag, a német Groove és De:Bug Magazine vagy a spanyol Deejay Magazine is kiváló minősítést adott a kiadó szárnyai alatt megjelent zenékre.
  • Hot X @ HYPERSPACE 2011 Dj szett és Anima Sound System remix!

    Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett.  Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
  • Above and Beyond interjú

    Az október 16-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik legnagyobb dobásának a brit trance-sztáralakulat, az Above & Beyond fellépése ígérkezik. A csapatból Tony McGuiness állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos csevej erejéig!
  • Richie Hawtin

    Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010

    Idén megváltozott időpontban és új helyszínen jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • DUSTY KID INTERJÚ !

    Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.
  • EXKLUZÍV INTERJÚ PAUL VAN DYK-KAL !

    Bár megkeresésünkkor Paul épp egy kilenc napos távol-keleti utazás előtt állt, mégis boldogan vállalta interjúfelkérésünket.
  • HYPERSPACE 2009 DJ szettek a ROXY RÁDIÓban!

    2009. május 15. éjféltől hallhatjátok a ROXY radió „ROXY NIGHTMIX „ című műsorában az első két DJ szettet a 2009-es HYPERSPACE –en rögzített mixek közül .

Szervező

  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Helyszín

  • Syma

    Sport és rendezvényközpont.

Ajánlott rádiók a partyhoz

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó