Pulzar

Az All Inn Black bemutatja: Ivel Tax – Funky Church Ep

Megjelent – mit megjelent? Becsapódott! - az All Inn család legifjabb tagja, az All Inn Black harmadik kiadványa, a Funky Church Ep. A sublabel hitvallásához híven ezúttal ismét egy zseniális újonc mutatkozik be két elementáris hatású felvétellel.

 Ivel Tax (Takács Levente) a festői Erdély, azon belül is Transzilvánia gyermeke, aki egyebek közt hazája egyik legizgalmasabb újgenerációs klubjának, a Club Midinek a közönségét táncoltatja rendszeresen. Emellett gyakorta tűnik fel több más európai underground klubban is. Green Apple című műsora egyre népszerűbb, ami részben annak is köszönhető, hogy a show-ban feltűnnek Ivel saját zenei mestermunkái is. Legelőször mégis akkor kapta fel rá a szakma és a publikum igazán a fejét, amikor a Brotherhood című muzsikája megjelent a Terpsichore Records-nál, ugyanis nem kisebb – sajnos időközben elhunyt – legendás DJ/producer és énekes remixelte, mint a chicagói Aaron Carl, aki a Wallshaker Records alapítója volt.

Az ifjú house-mester két újabb zenével tiszteleg a chicagói zenei gyökerek előtt, és erősíti Románia egyre izmosabb house pódiumát. A Funky Chat és a The Church igazi egyenesági leszármazottja a „Szelek Városára” oly jellemző hangzásvilágnak a maga mélyen hullámzó, buja basszusaival, egekbe szökő szinti futamaival és hipnotikus, hol bugyborékoló, hol pedig szárnyaló hangfoszlányokkal, vokállal.

Mindössze 250 darab készült a Funky Church-ből, és már február 16-án megjelent. Ínyencfalat a javából, le ne maradjatok róla!

Ivel Tax - Funky Church E.p. by all inn records

DJ FEEDBACK….

Daniel Stefanik – “Good deep stuff here. Will support!”
Steve Bug – “The Church is my favourite of the two. Support.”
Lee Burridge – “Love the label! These are cool. Prefer Funky Chat!”
Joris Voorn – “Another great EP!”
D’Julz – “Deep and fat , into both tracks!!”
Jimpster - "Both tracks sounding great to me! Will be trying out."
Josh Wink - "Both are funky good. Yet, think I'll go for the Deeper Church track."
Anthony Collins - "Wicked beats on The Church."
Deetron - "The Church is really nice, cool bass groove and the vocal is nice as well."
Radio Slave - "Sounds promising on first listen...gonna test em both tonight 8/10...."
Seth Troxler - "The Church is cool for me!"
Onur Ozer - "The Church track is great!"
Raresh - "Very nice ep!!"
Brothers' Vibe - "Love it man!! The Church for me J"
Robert Dietz - "Funky Chat is my favorite pick here. Like the subtile funk and groove."
Diesel - (X-Press 2) - "Great! Will play The Church out.."
Valentino Kanzyani - "Useful stuff... Will try it out soon."
Varoslav - "Great tracks! Will play Funky Chat again!"
Tania Vulcano- "Very nice on Funky Chat, will play it!"
Rocky - (X-Press 2) - "Brilliant label, ace music as always."
Summed & Dot - "The Church is perfect for us J Great track!!!!!!"
UNER - "The Church this kind of shit i love to play!!!! :D"

www.allinnrecords.com

Archív partyajánlók

  • [2011-11-12] Shake Your Body Fesztivál
    @ Deja Vu Rendezvénycsarnok

    Nem kisebb dologra vállalkoztunk November 12.(Szombatra), mint egy igazán fergeteges buli megvalósítására. Nem véletlenül egészítettük ki a Flyert a FESZTIVÁL szóval, hiszen a magyar élvonal legismertebb neveiből szemzgettünk 3 SZTÁRVENDÉG erejéig! KÜHL, és a KECELI BADGIRLS 2/3-a JAMES COLE és PAT DUFF. Nem szaporítom a szót, lássuk kik lesznek az este lemezlovászai részletesebben:
  • [2011-06-18] Move your feet party – III. – Bye-bye School
    @ Deja Vu Rendezvénycsarnok

    Ha mindened az elektronikus zene… 
Ha imádod a jó bulikat… 
Ha szeretnél egy új, exkluzív, füstmentes környezetben bulizni… 
Ha az ország legjobb lemezlovasait szeretnéd hallani élőben… 

Akkor a rendezvényünk, a Move your feet NEKED szól!
  • [2011-04-16] Move your feet party – A második
    @ Deja Vu Rendezvénycsarnok

    Ha mindened az elektronikus zene… Ha imádod a jó bulikat… Ha szeretnél egy új, exkluzív, füstmentes környezetben bulizni… Ha az ország legjobb lemezlovasait szeretnéd hallani élőben…
  • [2011-02-12] Move Your Feet Party
    @ Deja Vu Rendezvénycsarnok

    Ha mindened az elektronikus zene… Ha imádod a jó bulikat… Ha szeretnél egy új, exkluzív, füstmentes környezetben bulizni… Ha az ország legjobb lemezlovasait szeretnéd hallani élőben... Akkor a rendezvényünk, a Move your feet NEKED szól!
  • [2008-08-19] Sasha,Three,Chriss
    @ Városligeti Tó

    Sasha újra magyarországon de nem Digweedel.
  • [2006-09-02] Experience
    @ Kashmir, Budapest

    Fellépnek: Carco - Live (Drumloop), Deeroy (Experience), Freezer (Experience)...
  • [2006-08-04] 1. Hungarian Techno Festival
    @ Freeport Music Club, Budapest

    Elérkezik a nap, az óra, mikor mindenki vágyik a technóra, s egy kis csapat összefog, hogy csak partizók, nem titok, megszületik a terv, nem kicsi, elterjed a hír egy picit, és az emberek egy oldalra jutva nézik, ezek tényleg ezt érzik?
  • [2006-04-16] ModeFest
    @ Dokk, Budapest

    III. Modern Elektronikus Tánczemnei Fesztivál - Április 16. Húsvét Vasárnap!
  • [2006-03-24] HUNGARIAN HARDBASS GENERATION
    @ Kashmir, Budapest

    Március 24.-én, pénteken a Sensor Base prezentálásában kerül sor a Hungarian Hardbass Generation elnevezésű rendezvényre, amelynek nagy termében a legjobb Hardstyle, Jumpstyle és Hardcore zenékre szórakozhattok majd. A kemény ütemekről a Sensor Base három rezidense Denoiser, Gregor X és Gabriel Miller gondoskodik majd, a warm up szerepét a Pararadio Hard Angel műsorának házigazdája Rufy fogja betölteni. A Hardcore kedvelőinek ezúttal sem kell nélkülözniük, hiszen a Death Noize Clan Hungary rezidense Feecy és a Beakcore.hu színeiben Tshwest gondoskodik majd a gabberekről.
  • [2006-02-25] Sensorbase
    @ Kashmir, Budapest

    Február 25.-én második állomásához érkezik a Sensor Base, amely ismét a Kashmir Undergroundban kerül megrendezésre. A nagy teremben ezúttal is a legjobb Hardstyle és Hardcore zenéké lesz a főszerep, ahol is fellép a Sensor Base három rezidense Denoiser, Gregor X és Gabriel Miller. A Megfelelő warm up-ról Rufy gondoskodik majd, de a hardcore kedvelőinek sem kell szomorkodniuk mert ezen az éjszakán Skyscraper a DNC Hungary és Mercenary a NARG Team üdvöskéje pörgeti majd a legjobb hardcore lemezeket. A kisteremben a legjobb Techno és Hard Techno zenékre bulizhattok majd, a zenét Killswitch, Deeroy, Boncsair, Freezer, Nils Roland O’Slide és Acid FX fogja szolgáltatni. Szeretettel várunk mindenkit Február 25.-én, szombaton a Kashmirban, hogy ismét eltöltsünk együtt egy felejthetetlen éjszakát.
  • [2006-02-04] DirtyBass vs. RoboTones
    @ Kashmir, Budapest

    HardTechno stage : Neville+ Sade Rush (Dirtybass) Svetec + Psycho Rex (RoboTones) Simon (Dirtybass) Vasco Diaz (Dirtybass) Headshot (Dirtybass)
  • [2006-02-04] Február 4.Szombat DirtyBass vs. RoboTones
    @ Kashmir, Budapest

    HardTechno stage : Neville+ Sade Rush (Dirtybass) Svetec + Psycho Rex (RoboTones) Simon (Dirtybass) Vasco Diaz (Dirtybass) Headshot (Dirtybass) Techno Stage: Freezer (Experience)) Glonczi (Dirtybass) Makkay (Dirtybass) Hadova (Dirtybass) Nils (RoboTones)
  • [2005-11-18] Partyarcok Club Night
    @ Kashmir, Budapest

    Fellépők: Deeroy (Experience) Freezer vs. Nils (Experience vs. Robotones) BoncsAir (aka Nilux) Glonczi (DirtyBASS) Slave (Terminology) Roland O'Slide (Live)
  • [2005-09-03] Experience Night
    @ Kashmir, Budapest

    Szeptember 3.-án ismét Experience. Az immáron 3. születésnapját ünneplő partyarcok.hu által szervezett bulin ezúttal a rezidenseké a főszerep. Ha az Experience több mint két éves múltjára visszatekintünk, rengeteg honi és külföldi lemezlovas fordult meg a partyn, öregbítve ezzel a sorozat hírnevét. Paul Mac, Dejan Milicevic, Thomas Krome, Patrik Skoog, Eric Sneo, Felipe, Johan Bacto, Paco Osuna, Mark Broom, Jay Cortez, NewL és Behnam is részese volt annak a sztorinak, amit Experience-nek nevezünk. Természetesen itt az idő, hogy a Rezidensek is teret kapjanak, ezért a buli ezen állomásán Benzol, Freezer és Deeroy kapja a főszerepet.
  • [2005-04-15] Visions
    @ 360 Bár, Budapest

    Elképzelted már milyen lehet egy olyan bulin lenni, ahol elmosódnak a zenei határok? Ahol semmi más nem számít csak az összefogás, a barátság, s ahol nincsen ezernyi felesleges kategória… Április 15-én ismét eltűnnek azok a láthatatlan, képzeletbeli vonalak, s újtára indul az újabb látomás.
  • [2005-04-09] Experience
    @ Kashmir, Budapest

  • [2007-02-17] Deeroy 30. Szülinapi partyja
    @ K2, Budapest

    Az ember életében gyorsan repül az idő, s nincs ez másként az elektronikus szcénában dolgozókkal sem. Így van ezzel a partyarcok.hu atyja is, akit mindenki csak Deeroyként ismer. Gyorsan elrepülnek az évek, s az illető máris egy kerek szám előtt ácsorog. Bizony a harminc az 30, nincs mese, s ezen alakalomból mindenki valami különlegessel szeretné megünnepelni eme kerek számot.
  • [2005-01-29] Experience szülinap!
    @ Kashmir, Budapest

    Az Experience partisorozat második szülinapi buliját ünnepli, Johan Bactoval vagy DJ Misjahval, de a magyar DJ-k sem maradtak le a line-upról!

Biográfiák

  • Collective Machine

    Ő azok közé tartozik az elektronikus zenei mufajban, aki eloször volt DJ, s utána kezdett zenét írni, ami azért is fontos szempont, mert pontosan tudja, mitol indul be a közönség a tánctéren. Így már az elso zenéi komoly multal rendelkezo kiadóknál jelentek meg.
  • Ivel Tax

  • Matthew Dekay

    Matthew Dekay talán az egyetlen olyan DJ- és producertálentum, aki szerte a nagyvilágban és mellette Magyarországon is, a lehető legrövidebb rövid idő alatt, a lehető legnagyobb hírnévre tett volna szert.
  • Hybrid

    Léteznek ebben a "kicsiny" modern elektronikus tánczenei szcénában olyan személyek, akik nem igazán szorulnak már bemutatásra.

Zenei stílusok

  • Breaks

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó