Pulzar

Művész

Monika Kruse

Monika Kruse

Monika a kezdetektől harmonizált a zenével. 7 évesen zongoraleckékre járt. Főiskola után elhatározta, hogy kizárólag a zeneiparban vállal munkát. Az első állásai, a Musikexpress magazinnál és egy promociós vállatnál, a Chrysalis nevű óriáscéghez vezették, ahol produkciós managerként dolgozott olyan csapatok számára, mint a GangStarr, Monie Love és az Adeva.

Első DJ tapasztalatát 1991-ben szerezte, a müncheni Babalu-Bar-ban, Hip Hop, Funk és korai House lemezeket játszott. 91”-ben megkapta első rezidenciáját a szintén müncheni Park café-ban, ekkor döntött úgy, hogy életét ezentúl klub aktivistaként tölti.


1993-ban Monika az Ultraworld csapattagja lett, ők szervezték az első techno megmozdulásokat Münchenben. 94 legendás nyarán megnyitott a híres Ultraschall Club, ahol Monika már a nyitó bulitól állandó DJ lett.

Az első zenei ambíciói Richard Bartz-zal, azaz Acid Scout-tal való együttműködéshez vezették. Közös számuk a Pomelo válogatás első lemezén jelent meg. A siker külföldi fellépésekben is megnyilvánult, Londonba, Chicagoba és Stockholmba is ekkor hívták először zenélni. Ezzel párhuzamosan Münchenben a Cult Housetram partikat szervezte, és illegális bulikat rendezett elhagyott házakban és bunkerekben.

1996-ban Monika Kruse-t a Goethe Institute a modern zene nagykövetének választotta, egy egy hetes londoni zenei csere-programba. A rendezvény zenei hátterét T-Power, Mixmaster Morris, Oval és az Atomheart közreműködésével szervezte ott

1997 végén müncheni hangstúdiója kiadta első saját szerzeményét, mely hamarosan rákerült a Serotonin-Records, NYC második Loop válogatására.  
Miután Berlinbe költözött, egy évre produkciós asszisztensként szerződött a Studio !K7 labelhez. A Chris Liebing Fine Audio Recordings labelénél megjelent mix CD-jével Monika végre egy jól összerakott, non stop mix keretén belül prezentálhatta széles spektrumú techno zenéjét. A CD a kiadó legnagyobb számban eladott lemeze ett, több mint 15 000 eladott példányszámmal.
Monika hírneve house és techno DJ-ként tovább erősödött, miképp az 1997-es német Groove magazina legjobb 5 hazai DJ közé sorolta. Egy évre rá harmadik helyezést ért el, Sven Vaeth és DJ Hell előzték csak meg.

Produkciós munkáját sem hanyagolta el, Patrick Lindsey-vel közösen dolgoznak a Monika Kruse @ Voodooamt nevű projektjükön, mely keretében számos kiadónál jelentek meg műveik, többek közt a Frisbee, Trackland és a School égisze alatt.

Az ezredfrodulóval Monika megalapította saját, Terminal M nevű labelét. Elsőként a Needelhopper-t adták ki itt, hatására Monika Kruse @ Voodooamt azonnal Richie Hawtin és Carl Cox listáira került. 2000-ben Monika legnagyobb álma teljesült, amikor is a Love Parade fináléjára hívták játszani, a berlini Siegessäule-n, másfélmilliós tomboló közönség előtt. Hatására a Groove magazin olvasói Monikát az év 10 legjobb producere közé választották.

2001 januárjában Monika produkciós partnerével, Patrick Mr. Voodooamt Lindsey-vel együtt kiadta első szerzői lemezét, a Panorama-t. 2001 márciusában ismét a Goethe Institute-nak dolgozott, techno zenei nagykövetként, ezúttal Mexikóban. Hell, Zombination, Acid Maria és más neves előadók társaságában Monika egy felejthetetlen buli részese volt a Mexico City Love Parade-en. Szeptemberben Monika az USA-ban és Japánban turnézott. A Tokióban megrendezett WIRE fesztiválon 20,000 ember előtt játszott, és a közönség második kedvenc fellépőjévé választotta, Takkyo Ishino mögé, ám DJ Hell és Jeff Mills elé sorolva őt..

2003-ban Monika, megmutatva szeretetét a kissé lassabb tempójú zenék irányába is, létrehozta második labelét, az ´Electric Avenue recordings`-ot. Turné helyszínei egy újabb egzotikus hellyel, Kínával bővültek. Az év nyara is rendkívüli sikert hozott a szóló kiadványának, a Latin Lovers-nek köszönhetően. A felvétel még promóció hiányában is a holland dance chartok élére került, és kitűnő helyezést ért el a spanyol és német listákon is.


www.monikakruse.de

soundcloud.com/​monikakruse

Archív partyajánlók

  • [2019-07-03] Balaton Sound 2019
    @ Zamárdi

    Július 3. és 7. között immáron tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre a legnépszerűbb és legnagyobb szabadtéri Balaton parti fesztivál, a Balaton Sound.
  • [2019-05-18] Cinema Hall & Be Massive pres. Monika Kruse
    @ Cinema Hall

    Monika Kruse tavasszal visszatér Budapestre! Mindig öröm a techno koronázatlan királynőjével szórakozni. Most újfent a Cinema Hallban tehetjük ezt meg.
  • [2017-11-17] Rattus x Dice w/ Monika Kruse + Amelie Lens
    @ Corvin Club

    A Rattus és a Dice Events egyesítve erőit a techno színtér legfényesebben ragyogó csillagait hozza el a szezon talán legkomolyabb estéjére. Monika Kruse a szuperóriás, aki lassan 30 éve van a pályán és DJ-ként, szervezőként, illetve a Terminal M Records igazgatásával kiadótulajként is a közeg megkerülhetetlen szereplője.
  • [2017-03-14] Thissizz Monika Kruse
    @ Cinema Hall

    A Thissizz sorozat hónapról hónapra összeköti az underground elektronikus zene, új- és állócsillagait, legsokoldalúbb előadóit, a műfaj újdonságai iránt olthatatlan kíváncsisággal és nyitottsággal bíró klubereivel. Mindezt Budapest sokat látott klubjaiban vagy akár alternatív rendezvényhelyszínen, de mindenvégig megalkuvást nem tűrő hang- és fényrendszeren.
  • [2016-03-05] Thissizz: Monika Kruse
     

    Kisebb kihagyást követően, a januári ANNA, Dusty Kid bulit követően március 5-én újabb Thissizz-en vehetünk részt, ahol újból egy szexi szépség, egy mindig mosolygós elektronikus zenei tehetség mutatkozik be a rendezvény soraiban. A legendásnak is mondható Monika Kruse érkezik Németországból az Akváriumba.
  • [2015-02-27] Hi!Fly & PRLMNT pres. KAROTTE's Bday w/ MONIKA KRUSE
    @ PRLMNT

    Február 27-én egy három évvel ezelőtti élményhez kanyarodunk vissza, ami nem más volt, mint Karotte hivatalos születésnapi partija a Hi!Fly szervezésében. Peter minden februárra kijelöl néhány partit, ahol születésnapját ünnepli.
  • [2012-09-29] Time Warp Italy 2012
     

    A második Time Warp Italy nem csak a zenei programot bővítette a tavalyi évhez képest. A produkció nagy léptekkel halad affelé, hogy minél jobban elérje az igazi mannheimi Time Warp színvonalát. 20 Dj fog játszani 4 teremben. A fény és vizuál technikával is megpróbálnak lenyűgözni minket, mint például a háromdimenziós Sculpture Mappings elképesztő látványával. A Time Warp Italy így egyre közelebb és közelebb kerül a mannheimi kiadáshoz.
  • [2012-03-31] Time Warp Mannheim 2012
     

    A messzemenően látványos olasz és holland rendezvények után a Time Warp rajongók figyelme Mannheim felé irányul.
  • [2011-04-02] Time Warp 2011 - A kör bezárul
    @ Maimarkthalle

    Immár a 2011-es Time Warp line upja teljes, a fellépők névsora mindössze a pontos időrendi line up-ot nélkülözi. A 30 éve pályán lévő Sven Väth például egy egyedülálló jubileumi szettel készül, míg Richie Hawtin egy hat órás maratoni performansszal szórakoztatja majd a nagyérdeműt. A berlini székhelyű Henrik Schwarz pedig, aki inkább a deep house műfajában vált ismertté, most egy teljesen új techno live acttel rukkol elő.
  • [2009-12-31] DEADCODE SZILVESZTER 2009
    @ Petőfi Csarnok

    Monika Kruse, Speedy J, Hot X, Budai...
  • [2009-05-28] Urban Art Forms
    @ Wiesen - Ausztria

    Kihagyhatatlan line up az osztrák Urban Art Forms-on
  • [2008-08-30] BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FEST
    @ Syma

    A 2008-as nyári fesztiválszezon utolsó nagy dobásának lehetünk tanúi augusztus 30-án a budapesti SYMA Rendezvényközpont két óriási arénájában.
  • [2008-08-30] Bónusz Electronic Music Festival 2008
    @ Syma

    2008.08.30. BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL SYMA ”A” és ”B” ARÉNA - BUDAPEST
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.

Kapcsolódó cikkek

  • MONIKA KRUSE interjú

    A közelgő szilveszteri Deadcode parti alkalmából olvashattok az alábbiakban egy interjút az est egyik sztárvendégével, MONIKA KRUSE válaszolt kérdéseinkre:
  • Íme a Time Warp idei line up-ja

    A kezdeti fellépők névsorának novemberi prezentálását követően a Time Warp Mannheim központú fesztiválja véglegesítette line up-ját.
  • Time Warp: 15 éves jövőre a német megafesztivál

    Világsztárokkal fogadja a 15. születésnapját ünnepelő Time Warp a jövő évben Mannheimbe látogatókat.
  • Monika Kruse interjú

    A The Advent után itt az újabb interjú a Deadcode jóvoltából. Az angyalarcú Mónikával készítettünk egy interjút. „Magyar Lovers” -ek figyelem Monika singli : )
  • A korszakalkotó Hyperspace

    Az 1996-ban útnak indult HYPERSPACE 2006-ban lezárta tízéves múltját és közel egy évig szünetelt. 2007. április 28-án végre eljön a nap, amikor minden idők legsikeresebb magyar techno-projektje teljesen átalakulva ismét útnak indul.
  • MONIKA KRUSE (D)- Terminal M

    Monika a kezdetektől harmonizált a zenével. 7 évesen zongoraleckékre járt. Főiskola után elhatározta, hogy kizárólag a zeneiparban vállal munkát. Az első állásai, a Musikexpress magazinnál és egy promociós vállatnál, a Chrysalis nevű óriáscéghez vezették, ahol produkciós managerként dolgozott olyan csapatok számára, mint a GangStarr, Monie Love és az Adeva.
  • Monika Kruse dupla album!

    Három év után Kruse kisasszony ismét stúdióba vonult és mindjárt egy dupla mix albumot hozott napvilágra 'On the Road part 3 ' címmel, amin a hölgy megszokott groove-os hangzásán túl kicsit a minimal felé is elviszi a hallgatót.

Biográfiák

  • Wippenberg

    Az Elektronikus Dance Zene színpadának az egyik legnagyobb feltörekvő csillaga, a „Chakalaka” és a „Pong” klubslágerek szerzője először Magyarországon!
  • Grega

    1989. óta foglalkozik dj-skedéssel és party szervezéssel. Akkoriban iskolai diszkot, házibulikat szervezett. 1992-töl az elektronikus zene, E.B.M, Techno és trance lett számára a meghatározó zenei irányzat.
  • Randall

  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Tommyboy

    1969. július 13-án született, 16 évesen állhat először dj pult mögött a Csikóban. Tizennyolc évesen Németországba disszidál, ahol találkozik olyan előadók korai house felvételeivel, mint Todd Terry vagy Jack Master Funk.
  • Hadouken!

  • Djane Hella

  • Filc

  • Ms.Syche

    Ms. Syche azaz Kulcsár Anett Budapesten született. A kilencvenes évek elején az akkor fejlődésnek indult Budapesti elektronikus éjszakai életben fedezte fel élete első ACID partiját.
  • Szilvia Harsz

Zenei stílusok

  • Discopunk

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó