Pulzar

Cikk

MONIKA KRUSE (D)- Terminal M

Létrehozva 2005. december 22.
Stílus Techno, House, Jumpstyle, Hardstyle
    0.00

MONIKA KRUSE (D)- Terminal M

Monika a kezdetektől harmonizált a zenével. 7 évesen zongoraleckékre járt. Főiskola után elhatározta, hogy kizárólag a zeneiparban vállal munkát. Az első állásai, a Musikexpress magazinnál és egy promociós vállatnál, a Chrysalis nevű óriáscéghez vezették, ahol produkciós managerként dolgozott olyan csapatok számára, mint a GangStarr, Monie Love és az Adeva.

Első DJ tapasztalatát 1991-ben szerezte, a müncheni Babalu-Bar-ban, Hip Hop, Funk és korai House lemezeket játszott. 91”-ben megkapta első rezidenciáját a szintén müncheni Park café-ban, ekkor döntött úgy, hogy életét ezentúl klub aktivistaként tölti.


1993-ban Monika az Ultraworld csapattagja lett, ők szervezték az első techno megmozdulásokat Münchenben. 94 legendás nyarán megnyitott a híres Ultraschall Club, ahol Monika már a nyitó bulitól állandó DJ lett.

Az első zenei ambíciói Richard Bartz-zal, azaz Acid Scout-tal való együttműködéshez vezették. Közös számuk a Pomelo válogatás első lemezén jelent meg. A siker külföldi fellépésekben is megnyilvánult, Londonba, Chicagoba és Stockholmba is ekkor hívták először zenélni. Ezzel párhuzamosan Münchenben a Cult Housetram partikat szervezte, és illegális bulikat rendezett elhagyott házakban és bunkerekben.

1996-ban Monika Kruse-t a Goethe Institute a modern zene nagykövetének választotta, egy egy hetes londoni zenei csere-programba. A rendezvény zenei hátterét T-Power, Mixmaster Morris, Oval és az Atomheart közreműködésével szervezte ott

1997 végén müncheni hangstúdiója kiadta első saját szerzeményét, mely hamarosan rákerült a Serotonin-Records, NYC második Loop válogatására.  
Miután Berlinbe költözött, egy évre produkciós asszisztensként szerződött a Studio !K7 labelhez. A Chris Liebing Fine Audio Recordings labelénél megjelent mix CD-jével Monika végre egy jól összerakott, non stop mix keretén belül prezentálhatta széles spektrumú techno zenéjét. A CD a kiadó legnagyobb számban eladott lemeze ett, több mint 15 000 eladott példányszámmal.
Monika hírneve house és techno DJ-ként tovább erősödött, miképp az 1997-es német Groove magazina legjobb 5 hazai DJ közé sorolta. Egy évre rá harmadik helyezést ért el, Sven Vaeth és DJ Hell előzték csak meg.

Produkciós munkáját sem hanyagolta el, Patrick Lindsey-vel közösen dolgoznak a Monika Kruse @ Voodooamt nevű projektjükön, mely keretében számos kiadónál jelentek meg műveik, többek közt a Frisbee, Trackland és a School égisze alatt.

Az ezredfrodulóval Monika megalapította saját, Terminal M nevű labelét. Elsőként a Needelhopper-t adták ki itt, hatására Monika Kruse @ Voodooamt azonnal Richie Hawtin és Carl Cox listáira került. 2000-ben Monika legnagyobb álma teljesült, amikor is a Love Parade fináléjára hívták játszani, a berlini Siegessäule-n, másfélmilliós tomboló közönség előtt. Hatására a Groove magazin olvasói Monikát az év 10 legjobb producere közé választották.

2001 januárjában Monika produkciós partnerével, Patrick Mr. Voodooamt Lindsey-vel együtt kiadta első szerzői lemezét, a Panorama-t. 2001 márciusában ismét a Goethe Institute-nak dolgozott, techno zenei nagykövetként, ezúttal Mexikóban. Hell, Zombination, Acid Maria és más neves előadók társaságában Monika egy felejthetetlen buli részese volt a Mexico City Love Parade-en. Szeptemberben Monika az USA-ban és Japánban turnézott. A Tokióban megrendezett WIRE fesztiválon 20,000 ember előtt játszott, és a közönség második kedvenc fellépőjévé választotta, Takkyo Ishino mögé, ám DJ Hell és Jeff Mills elé sorolva őt..

2003-ban Monika, megmutatva szeretetét a kissé lassabb tempójú zenék irányába is, létrehozta második labelét, az ´Electric Avenue recordings`-ot. Turné helyszínei egy újabb egzotikus hellyel, Kínával bővültek. Az év nyara is rendkívüli sikert hozott a szóló kiadványának, a Latin Lovers-nek köszönhetően. A felvétel még promóció hiányában is a holland dance chartok élére került, és kitűnő helyezést ért el a spanyol és német listákon is.

Discography



Buddha Tunes Vol.1 (Pomelo)
Robot Wars 2  Metal on Metal (Smile)
Monika Kruse Loops again (Seretonin)
Monika Kruse Seretonins Revenge (Seretonin)
Monika Kruse im Voodooamt  Voodoo(Frisbee)
Monika Kruse 1.05h (Frisbee)
Hoschi pres. Monika Kruse Sandcrawler ep. (primevil)
Patrick Lindsey pres. Monika Kruse The last night (school)
Monika Kruse im Voodooamt part 2 (Frisbee)
Monika Kruse & Patrick Lindsey U like ...?/ Sommergewitter (Trackland)
Monika Kruse @ Voodooamt Needlehopper (Terminal M)
Monika Kruse @ Voodooamt "Stringrise" (Terminal M)
Monika Kruse @ Voodooamt "Route 27" (Terminal M)
Monika Kruse @ Voodooamt "Panorama LP (Terminal M)
Monika Kruse @ Voodooamt Abseits (Terminal M)
Monika Kruse @ Voodooamt  Highway Nr.4“ (Terminal M)
Monika Kruse Latin Lovers (Terminal M)



Remix:

DJ Rush "motherfucking bass" rmx by Monika Kruse @Voodooamt (T-classics)

Mr.Sliff rippin & dippin rmx by Monika Kruse @Voodooamt (Spielzeug)
Oliver Huntemann  Discotheque rmx Monika Kruse @Voodooamt (Zomba)



www.monikakruse.de

Archív partyajánlók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó