Pulzar

Joey Beltram

Joey Beltram a new yorki Queens-ben született,és itt indult dj-karrierje is 1983-ban. Két évvel később hallotta először a chichago-i house hangzást Tony Humphries rádióműsorában. Ez a műsor ihlette később saját szerzemények készítésre. Tetszett neki ezen zenék „ házi készítésű ”, nyers, érzelmekkel teli hangzása. Így 1988-ban amikorra összeállt otthoni kis stúdiója, elkezdhette végre formába önteni a zenét, amit a fejében hallott.

Ekkoriban úgy érezte, a house már túlzottan kommersszé vált, és csak a nagy lemezkiadók eladás serkentő eszközeként szolgált. Úgy tűnt számára, hogy szinte kötelező jelleggel minden egyes pop single másik oldalára egy house remix került. Ez a dolog arra késztette őt, hogy inkább új hangzásokkal és ötletekkel kísérletezzen. A saját csavarjait akarta bele vinni a house hangzásába.
1989-re Joey számos underground new york-i house kiadónak készített zenéket, és egy évvel később már európai lemez cégekkel is dolgozott. Valódi löketet a zenei világnak 1990 nyarán adott, az „Energy Flash” című számával, amit 2000-ben az angol Muzik magazin az Évtized Track-jének nevezett. Mindössze 20 évesen Joey a legjelentősebb dance események és klubok középpontjában találta magát. Hamarosan azt is bebizonyította, hogy ő nem csupán egy 'egy-slágeres' csoda. Az Energy Flash-t olyan további áttörést jelentő kiadványok követték 1991-ben, mint a „My Sound” és a „Mentasm”.
Joey azóta is töretlen sikert arat mind a house, mind a techno műfajában. A 90-es évek nagy részét azzal töltötte, hogy saját útját járta. Olyan lemezek megjelentetésével, amelyek a ' bedroom producerek ' következő generációinak ihletét jelentették, és jelenteni fogják minden bizonnyal a jövőben is. Néhány kiemelkedően jelentős kiadványa: az 1993-as „The Calibre EP”, az angol Warp Records gondozásában, az időtlen „Places” album, melyet 1995-ben a berlini Tresor label adott ki, valamint JB3 művésznév mögé bújva a „Close Grind” a Movamute Records-nál 1996-ban. A „Game Form”, a „Forklift” és a „Ball Park” slágerei pedig olyan időtállónak bizonyultak, hogy még ma is gyakran csendülnek fel világszerte a leghíresebb klubokban .
Jelenleg legfőképp a saját, STX nevű kiadójának dolgozik, melyet 1999-ben alapított. Az egyedi stílust képviselő STX már az első pár kiadványával ( „Arena”, „ EP number one”, „concept 12”) az érdeklődés középpontjába került.
2002-ben ismét JB3 álnéven jelentette meg munkáit a Bush Records-nál. Legújabb albuma, a The Rising Sun pedig a Tresor Records gondozásában került a forgalomba.

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • G-Pal

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Észak-Görögországi város – Thesszaloniki, ahol született egy kisfiú George Pallikaris néven.
  • Anima Sound System

    Az 1993-ban alapított Anima Sound System vitathatatlanul az ország legismertebb és legnagyobb sikerű elektronikus zenekara.

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott lemezek

Zenei stílusok

  • Rave

  • break

  • Darkambient

  • Indie

  • Blues

  • Darkwave

  • Ethno

  • Nu Disco

  • Twostep

  • Reggae

  • Pop

  • Nu Rave

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Acid

    Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB-303-as analóg bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket egyedül gyakorló gitárosoknak, a TR-606-os dobgép mellett használandó mechanikus basszuskíséretként szánták, az “élő zenekar a nappaliban” hatás elérésére. A szerkezetnek eleinte nem volt komoly visszhangja; a gitárosoknak nem igazán jött be a készülék, vagy csak egyszerűen nem vettek tudomást róla. A Roland másfél év, azaz mindössze tízezer TB-303-as összeszerelése után leállította a gyártást.
  • Progressive Psy

  • Minimal Techno

  • Nu Beats

  • Rock

  • Killer

  • Industrial

  • Club

  • Garage

  • Darkpsy

  • Psytech

  • Tradicional Goa

  • Full-on

  • Funk

  • Speedgarage

  • Progressive Trance

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó