Pulzar

G-Pal

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Észak-Görögországi város – Thesszaloniki, ahol született egy kisfiú George Pallikaris néven.

Már gyermekként csodájára jártak a szomszédok, ugyanis a kis George már négy évesen odaült a zongorához és szépen lassan megtanult azzal virtuóz módon bánni. A kissrác e mellett kiváló ízlésről is tanulságot tett, gyermekfejjel már Jean Michel Jarre-t és Vangelis-t hallgatott, sőt addig rágta a szülei fülét, míg ki nem sírt egy saját szintetizátort magának is! Tizenévesen már a dance lázában égett, ekkor vásárolta meg első house és techno lemezeit, mellyel a barátait szórakoztatta. New Yorkba költözve elhatározta, hogy fizikus végzettsége után ezúttal zenei technológiából szerez majd diplomát! Tudás utáni vágya és gyermekkori zeneszenvedélye így találkozott és ezáltal olyan előnyre tett szert producerkollégáihoz képest, mely talán az egyik titka is sikerének! Ilyen előzmények után G-Pal 1997-ben kezdett el kopogtatni első szerzeményeivel a kiadóknál, előbb a jó nevű angol house label a Low Pressing jelentette meg mini albumát, majd a világhírű Plastic City szerződtette le. Ma már saját kiadója a Swift Recordings égisze alatt jelennek meg munkái, de önálló dj-ügynökséget is alapított, ahol számtalan tehetséget karol fel. Stílusa egyben védjegye is nevének sejtelmes vokálok, férfi monológok kúsznak fel dinamikus törzsi dob riffjei felett miközben lüktető bassline csalogatja óvatlan hallgatóját a táncparkettre.

Archív partyajánlók

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Phonique

    Phonique már évek óta ott mozog a house mélyebb vonalában, de 2004-ben került elõször igazán reflektrorfénybe, mikor Tiefschwarz 'The Red Dress' című opuszára készített remixe berobbant a szcéna legfelsõbb ligájába is. Azóta mindenki árgus szemekkel figyeli produceri munkáit, elég ha csak a tavalyi nagy sikerre az ‘Erlend Oye "For The Time Being’-ra gondolunk. 'Good Idea' című második albuma sem fog csalódást okozni, azoknak, akik a finomabb muzsikákat kedvelik.
  • Kormix

  • Rizkid

  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Budai

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó