Pulzar

Művész

Soundsmith

Soundsmith

Soundsmith – a „hangkovács” – zenei pályafutását több mint tíz éve, 1994-ben kezdte meg, és mint minden akkori lemezlovas, Ő is a funky és a dancefloor vonalat részesítette előnyben.

1997-ben azonban valamilyen furcsa oknál fogva megváltozott a zenei ízlése, és a jóval igényesebb elektronikus zenei vonal felé fordult. Első állomása a mára már legendává avanzsálódott Club Speed afterhelyeként üzemelő Trance Machine-ban, ahol első kézből tanulhatott az angol illetőségű Charley Brown-tól, aki hamar bevezette őt az elektronikus zene rejtelmeibe. Akkoriban ezen a szórakozóhelyen bontogatta szárnyait Pöli és Garfield is.

Új stílusok
Az ezt követő években megismerkedett a trance, a tribal, a clubhouse és a progressive house világával is. Az akkoriban gőzerővel működő M-Sky Nigths Promotion jóvoltából körbeutazta az országot, és megfordult a mérföldkőnek számító Club Speedben és a Club Calypsoban is. Erre az évre datálható első rádiós fellépése a Rádió Bridge szombat esti mixműsorában, ahol DJ Schultz vendége volt.

Érlelődés
Az ezredfordulón kicsit elfordult a szikárabb techno hangzás felé, majd egy évvel később rezidensként közreműködött az óbudai SuperSonic Technicumban, a techno akkori fellegvárában. Később rendszeres fellépőjévé vált az Etyeki Katlan Open Air partiknak. Ekkorra tehető, hogy összeálltak és megérlelődtek benne az addig megismert és megkedvelt zenei stílusok, egységes hangzássá forrt össze a progresszív a tech-es hangzással, amelyet ma is képvisel. Hangzásvilága azonban még ma is folyamatosan formálódik, fejlődik.

Az áttörés
2001 végén született meg a Sudan projekt ötlete, amely meghozta számára a várva várt áttörést. A buli mottója „egy egzotikus parti progresszív hangzással” volt, amely egységbe foglalta a hangot a látvánnyal. Ebben az egyedi és nagyszabású produkcióban három performansz jelenetben tizenkét szereplő vett részt (öt táncos két kongás, motoros kaszkadőr, DJ, két technikus). Ausztriában, Wiener Neustadtban az Adventure Parkban debütáltak, majd körbeturnézták vele az országot. Ennek köszönhetően bekerült a FreeE magazinba, ahol interjút is olvashattunk vele, a Roxy rádió pedig Roxy Hot Mix című műsorában a parti zenei anyagát is leadta.

Kacsintás külföld felé
2002-től kezdve rendszeresen fellépett Ausztriában és Németországban.
Ettől az évtől kezdve egyre többfelé hívták játszani, hiszen neve egyre ismertebbé vált a szakmában. Megfordult az Alcatrazban (Kiskunmajsa), a Stone Music Clubban (Orosháza), a Club Flörtben (Siófok), a Koronában (Kecel), a Bocaccioban (Pécs), a City Lounge-ban (Kufstein), a Pacha-ban (Ischgl), és együtt játszhatott Slam Jr-ral, Budaival, Chriss-szel, Jutasival, Kühllel és a holland Frederikkel is.

Itthoni sikerek – külföldi sztárok
2003-ban újabb fontos fejezet kezdődött életében; rezidens lett a Pacha Budapestnél és a Coronita Music Clubban. Egy év alatt számos világhírű lemezlovas után játszhatott, így pörgetett például Steve Lawler, Hernan Cattaneo, Scumfrog és Deep Dish után is.
2004 augusztusától a Slam Jr. neve által fémjelzett Strictly! csapathoz szegődött. Ebben az évben is számtalan helyszínen megfordult, sok helyen visszatérő kedves vendégként üdvözölték (pl. a győri Gül Babában és a Cuba Libre-ben, a gödöllői Club Play-ben, a Strictly! Yachton, a bonyhádi Atlas-ban, a fővárosi Up Side Downban és a Home Clubban). Szintén erre az évre tehető produceri munkáinak kezdete. Downkill barátjával saját zenék készítésébe fogtak. Kezdetben közösen dolgoztak, majd később külön is boldogult.
2005-közepétől a mindig nyughatatlan Soundsmith szabadúszóként dolgozott tovább, és Downkillel közösen megalapította a The Scrubz nevű formációt.
2006-ban újabb áttörés következett, megjelentek első zenéik külföldön, az Oryx Records és a Toes in the Sand kiadóknál. A Frisky internetes rádió Deepest Level című műsorában vendégmixszel szerepeltek.
A The Scrubz tagjaként Soundsmith a Török Riviérára is eljutott.

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Chris Drifter DownKill-lel az oldalán tért vissza májusban

    A két magyar zenekreátor és producer ismét összedugta a buksiját, amiből aztán egy kétszámos tech house EP sült ki.
  • The Quasar- Over The Gravity 2

    Meggyőzően rajtolt az on-line lemezboltokban a The Quasar Over the Gravity első EP-je, és máris itt folytatás! A második EP a remixereket tekintve igazi nagyágyúkat tartogat a vájt fülűeknek, az első mindjárt a Babak & Silva alkotta Soda Inc Németországból.

Kapcsolódó cikkek

  • Hyperspace: Hernan Cattaneo interjú

    A hamarosan megrendezésre kerülő Hyperspace kapcsán, Hernan Cattaneo-val is interjút készítettek a szervezők.
  • TÖLTSD LE HARDWELL LEGFRISSEBB PODCASTJÉT!

    Ezen a héten ismét új podcasttel jelentkezett a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL-on is fellépő HARDWELL. A fiatal kora ellenére máris világszintű népszerűségnek örvendő holland sztár az "On Air" névre hallgató mixsorozatának 77-ik epizódját készítette el.
  • BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2012 - JEGYINFÓ

    Már javában zajlik az október 13-án megrendezésre kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2012 jegyértékesítése. Az első 1000 darab, extra kedvezményes jegy rekordgyorsasággal kelt el, s a következő lépcsőfokot jelentő, 6 990 Forintos jegy is már csak augusztus 31-ig kapható.
  • Új videoklip a Bloody Beetroots-tól: Rockstedy

    Június utolsó hetében, a Ultra Records -nál jelent meg a BLOODY BEETROOTS vadonatúj single -je, a "Rocksteady". A zúzós nótához Wyatt Neumann rendező egy remekbeszabott videoklipet is készített, mely már látható a zenei TV-csatornákon, illetve megtekinthető a videó megosztókon is.
  • Richie Hawtin a Bónusz Fesztivál 2012-n!

    RICHIE HAWTIN személyében újabb headliner fellépővel bővült az október 13-án, szombaton sorra kerülő BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL line-up-ja! A jelenleg az ibizai Space-ben az "ENTER" névre hallgató rendezvénysorozatán dolgozó kanadai technolegenda a tavalyi Plastikman 1.5 live-show után idén dj-szettel készül megostromolni a Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválját.
  • BÓNUSZ Electronic Music Festival 2012 – Első nevek!

    2012. október 13-án ismét megrendezésre kerül Magyarország legnagyobb egynapos elektronikus-zenei fesztiválja, a BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL. A nyári fesztiválszezon utáni időszak legjelentősebb rendezvénye idén is a budapesti HUNGEXPO hatalmas komplexumába várja a látogatókat.
  • Electric Deluxe podcast Alan Fitzpatricktól

    Néhány nap van már csak hátra a HYPERSPACE 2012-ig, ahol az Egyesült Királyság jelenlegi egyik legkeresettebb techno dj / producere, Alan Fitzpatrick is színpadra lép. A legutolsó lemezével a Beatport techno chart csúcsát is elérő zenész továbbra sem pihen, ezúttal ismét egy masszív podcasttal lepte meg a rajongóit.
  • Új Podcast Alan Fitzpatrick

    Új podcasttal jelentkezett az április 14 -i HYPERSPACE 2012 -n is fellépő brit techno-talentum, Alan Fitzpatrick.
  • ALAN FITZPATRICK ISMÉT A DRUMCODE-NÁL!

    Az április 14 -i HYPERSPACE 2012 -n, Budapesten is fellépő Alan Fitzpatrick újabb sikergyanús lemezmegjelenéssel jelentkezik. A napokban megjelent "Life Through Different Eyes" című EP egy különösen termékeny, hat hónapos stúdiómunka végeredménye.
  • Hot X @ HYPERSPACE 2011 Dj szett és Anima Sound System remix!

    Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett.  Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
  • Above and Beyond interjú

    Az október 16-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik legnagyobb dobásának a brit trance-sztáralakulat, az Above & Beyond fellépése ígérkezik. A csapatból Tony McGuiness állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos csevej erejéig!
  • Richie Hawtin

    Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010

    Idén megváltozott időpontban és új helyszínen jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • DUSTY KID INTERJÚ !

    Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.
  • EXKLUZÍV INTERJÚ PAUL VAN DYK-KAL !

    Bár megkeresésünkkor Paul épp egy kilenc napos távol-keleti utazás előtt állt, mégis boldogan vállalta interjúfelkérésünket.
  • Lendületben az Artistry Djs legénysége

    Moonline és a Monkz háza táján nincs megállás, ugyanis kiadójuk, a Radiocity Records, egy mix albummal jelentkezik, amelyet Moonline rakott össze nekünk.
  • HYPERSPACE 2009 DJ szettek a ROXY RÁDIÓban!

    2009. május 15. éjféltől hallhatjátok a ROXY radió „ROXY NIGHTMIX „ című műsorában az első két DJ szettet a 2009-es HYPERSPACE –en rögzített mixek közül .

Szervező

  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Biográfiák

  • Monika Kruse

    Monika a kezdetektől harmonizált a zenével. 7 évesen zongoraleckékre járt. Főiskola után elhatározta, hogy kizárólag a zeneiparban vállal munkát. Az első állásai, a Musikexpress magazinnál és egy promociós vállatnál, a Chrysalis nevű óriáscéghez vezették, ahol produkciós managerként dolgozott olyan csapatok számára, mint a GangStarr, Monie Love és az Adeva.
  • The Advent

  • Smoke

  • Coyote

    Tipikus 'freak', azaz különc a javából. Techno, house, rock, electro, acid minimal, pop, hip-hop, amit csak akarsz! A zene jöhet bárhonnan, csak legyen minőségi és jól mixelhető. Coyote végig játszotta a nyár legbulisabb honi fesztiváljait; sajátosan változatos zenéi, modern felfogása egyre feljebb viszik őt a ranglétrán.
  • Igor Do'urden aka Reecoba

  • Collins and Behnam

  • Hot X

    Horváth Tibor a 96-ban alapított Deadcode Production művészeti vezetője, aki társaival az elmúlt években jóformán az összes komolyabb sztárt elhozta nekünk a globális techno élvonalából.
  • Dominik Eulberg

  • Felix Kröcher

    FELIX KRÖCHER neve a német techno fogalmának szinonimája. Mixei sebészeti pontosságúak, energiái a zenét folytonos mozgássá alakítják. Hangzásának különlegessége, hogy a lehető legfinomabb és legészrevétlenebb módon táncoltatja meg a tömegeket.
  • Adam Beyer

    Adam Beyer, svéd DJ és producer, már 16 évesen megvette első keverőpultját 1990-ben. Helyi klubok partijain lépett fel, ahol hiphop, hiphouse, acid és techno stílusokban mixelt. 1995-től a Planet Rhythm lemezkiadónál dolgozott, de folytatta ...
  • Budai

  • Chris Liebing

    Chris Liebing dj, producer, rádiós műsorvezető, valamint a CLR és Spinclub Records kiadók vezetője.

Zenei stílusok

  • Tech-house

  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott videók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó