Pulzar

Pete Tong

Pete Tong Nagy-Britannia legkedveltebb dance lemezlovasa. Nincs szüksége különböző díjakra, hogy bizonyítsa népszerűségét, és nem kell megjátszania magát ahhoz, hogy megtartsa hitelességét.

9 éve műsorvezetője és vezető szerkesztője a Radio 1 úttörő műsorának, az Essential Selection-nek. A nemzetközi tánczenei ipar egyik vezető teoretikusa, s bár a mainstream közegben tevékenykedik, munkásságát az underground rétegek is elismerik.

Dartfordban született, majd Rochesterben folytatta tanulmányait, tinédzserévei alatt, a hetvenes évek végén az underground soul szcéna inspirálta. Pete első dj fellépése egy esküvőn volt 15 éves korában. Született vállalkozóként már ekkor elkezdett helyi bandákat promotálni és fellépéseket szervezni közeli városok klubjaiba és a Kent Soul Mafia tagjaként fekete soul és dance zenét játszott. 1979-ben Pete a havonta megjelenő Blues & Soul újságírója lett, egy évvel később pedig már szerkesztői pozíciót kapott, majd egészen 1983-ig itt dolgozott. Ebben az időszakban kezdte rádiós karrierjét, előbb helyi rádiókban jutott lehetőséghez, majd az ekkor még csak Londonban fogható Radio 1-en is kapott egy 15 perces magazinműsort Peter Powell dance show-jában.

Pete szakmai tudása az underground tánczenék területén és kitűnő érzéke a crossover slágerek felfedezéséhez 1983-ban hozzásegítette a híres londoni független kiadó, a London Records A&R menedzseri állásához. Itt amellett, hogy olyan zenekarok karrierjét felügyelte, mint a ’80-as évek híres lánycsapata, a Bananarama, saját rádiós karrierjét is tovább építhette.
1988-ban az acid house láz indulásakor Pete a London Records-on keresztül megalapította saját kiadóját, az FFRR-t. A célja az volt a kiadóval, hogy összefogja az elektronikus zene új hullámát, mely olyan városokból áramlott be Nagy-Britanniába, mint Detroit vagy Chicago, és emellett folytathassa régi szerelmének, a fekete zenének és előadóinak a népszerűsítését.
Természetesen Pete keze alatt összpontosult minden és az FFRR hamarosan elkezdte ontani a klubslágereket. Olyan legendás művészek írtak alá a kiadóhoz, mint Steve ’Silk’ Hurley, Lil’ Louis, az Orbital, a The Brand New Heavies, és természetesen Goldie.

1991-ben a brit klubkultúra már az egész országot lázban tartotta, Pete pedig megkapta a már országos frekvencián működő Radio 1-n az Essential Selection műsort. A péntek esténként jelentkező műsor rövidesen a klubberek új generációjának hétvégi bemelegítője lett. Pete a műsoron keresztül a kortárs tánczenék minden vállfaját igyekezett bemutatni és népszerűsíteni, így nemcsak a house, hanem a techno, a jungle, a hip hop és a funk is korábban sosem látott rádiós publicitást kapott. Amikor a ’90-es évek közepén teljesen újjászervezték a Radio 1-et, Pete még nagyobb hatáskört kapott és az ő kezdeményezésére kerültek olyanok a rádióhoz, mint Carl Cox, Fabio és Grooverider, Danny Rampling, vagy Judge Jules. Továbbá a rádió nappali műsorainak playlistjeit is egyre inkább kezdték a brit fiatalokra óriási hatást gyakorló modern elektronikus zenékkel kitölteni. Az ezredfordulóra az Essential Selection hallgatottsága már minden héten meghaladta a másfél milliót, ezzel pedig az Egyesült Királyság legnépszerűbb tánczenei rádiós műsora lett.

Nemcsak a dj pult mögött vagy a Radio 1-n válogatta kedvenc zenéit: felkérést kapott olyan kultfilmek soundtrackjének összeválogatására is, mint „A Part”, vagy a „Human Traffic”. Pete neve aztán 2004-ben ismét felbukkant a mozivilágban, ám ezúttal nem zenei producerként, hanem a világszerte a fiatalok kedvencévé vált „Nesze Neked Pete Tong” címében.

Lemezlovasként megfordult a világ minden pontján, neve pedig szinte egybeforrt az ibizai Pacha-val, ahol öt évig volt a Pure Pacha estek házigazdája. 2008 óta pedig a Club Eden-ben vezeti saját klubestjét, a Wonderland-et, mellyel idén nyáron kezdte meg harmadik sikeres szezonját.

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • The Scientist

  • Thilo

    Thilo-t a Thilo & Evanti formációból is ismerhetjük, de dolgozott már együtt DJ LUNA-val is, melynek eredményeképp megszületett az Existence című sláger.
  • Sikztah

    Sikztah egyik meghatározó személyisége hazánk elektronikus zenei életének, mint promoter és mint producer is.
  • Pet Duo

    Ana Luiza Gelfei és David Merlino 94ben találkoztak egy sao paoloi klubban, s megismerkedésükből szerelem, majd házasság lett.
  • Ferenc Vaspoeri

    Ferenc Vaspoeri 1998 óta sok zenei irányzatot érintve, a mai napig formálja egyedi, de mégis változatos hangzásvilágát.
  • Metha

  • Fine Cut Bodies

    A Fine Cut Bodies név mögött egyetlen személy áll, Kevin. Zenei világa a minimál techno-tól a tánczenéken át az experimentál elektronikáig terjed, beleértve a dub, a headz, a broken beat, house, techno, electro, breakbeat, stb. irányvonalakat is.
  • General Midi

    Paul Crossman, azaz General Midi a kilencvenes évek közepén a bristoli klubok kistermében kezdett egy újfajta zenét játszani - az akkoriban haldokló bigbeat hamvaiból feléledõ sötétebb és méginkább elektronikus alapokra épülõt.
  • Benny Benassi

  • TB Gon

Ajánlott lemezek

  • Cinetrip Workshop EP vol.2.

    Megérkezett a Workshop sorozat második darabja! A 12"-esen Naga "Styx"-ét dolgozta át Chris Carter, akinek ismét 1 remek darabbal sikerült öregbíteni hírnevét, megannyi sikeres megjelenés után Nagy-Britannia legnevesebb break kiadóinál. Az EP másik oldalán Kevin azaz Fine Cut Bodies szerepel egy közös produkcióval, a"Bounce"-a amiben segítségére volt az Ausztrál EK-val, valamint MC Spee, aki már szerepelt pár Terminalhead, valamint Dreadzone számban!

Kapcsolódó cikkek

  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • 500. előadót ünnepli pénteken a Radio 1 Essential Mix

    Április 23-án, pénteken a brit BBC Radio One megünnepli, hogy elérték az 500 vendég DJ, előadó és formáció fellépőt, akik szerepeltek az Essential Mix-ben az elmúlt évek során.
  • Mennyek Kapui frissítve!

    Elkészült a Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor által írt Mennyek Kapui című könyv javított, jelentősen bővített kiadása.
  • Maxim Kuznyecov zene Pete Tong „Essential Selection” Rádióműsorában!

    Az elmúlt évek során sokat hallottunk a hazai befutott és friss tehetségeink külföldi sikereiről.
  • Pete Tong TV

    Az átalakított ’Pete Tong TV’-ben (korábban Fast Trax volt a címe), Pete felteszi Chris Lake és Nastala közös dalát az ‘If You Knew’-t és ‘Day ‘N’ Nite’-ot Kid Cudi Vs Crookerstől.
  • Pete Tong mixet készít a Fashion tv-nek

    Pete Tong válogatta és mixelte össze a Fashion tv mixét. A híres Radio One DJ-je újabb mixet tákolt össze, a rá jellemző stílusban. A mixen megtalálható Gus Gus, Lemon Jelly és Gotan Project egy-egy szerzeménye. A lemez Március 31.-én jelenik meg.

Ajánlott rádiók

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Hip-hop

  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Electro

  • Tech-house

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó