Pulzar

Luke Vibert

Luke Vibert 1973-ban látta meg a napvilágot Cornwall-ban. Az alteregók nagymestere 21 évesen készítette el első lemezét. 1994-ben megjelent debütáló ambient lemezét felkérésre készítette, ám ennek elkészítése egyfajta tüsszentés volt a lavina tövében.

Luke azóta rendületlenül készíti a különféle stílusú lemezeket. Találkozhatunk vele a lemezboltok polcain Plug név alatt a drum'n'bass, Wagon Christként vagy Luke Vibertként az elektronikus pop és a downtempo, valamint Amen Andrews projektjével a jungle szekció polcain. Nagysikerű 2004-es YosepH című lemezével az acid műfajt vesézte ki igen alaposan. Luke minden műfajban derekasan megállta a helyét, így nem csoda, hogy korunk olyan respektált kiadói jelentették meg eddigi lemezeit, mint a Mo'Wax, Rephlex, Ninja Tune, Warp vagy a Nine Inch Nails főnök Trent Reznor által üzemeltetett Nothing.
A vele kollaboráló művészek neve is igen illusztris: Aphex Twinnel rendszeresen lépnek fel együtt, akárcsak Jeremy Simmonds-zal, B.J. Cole-lal vagy Jean-Jacques Perryvel. A remix felkérések azt bizonyítják, hogy saját tételei mellett kiváló érzékkel tudja újraértelmezni bármilyen előadó szerzeményét. A régi jó barát Aphex Twin mellett a Coldcut, a Meat Beat Manifesto és a Nine Inch Nails is felkérte 1-1 remix elkészítésére.

Ajánlott lemezek

  • James Zabiela- Alive

    Megjelent a londoni break világ felfedezettjének James Zabiela-nak egyedi hangvételű remekműve, amely egy két korongból álló mixet tartalmaz, természetesen a Renaissance recordings gondozásában.

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Experimental

    Kísérleti elektronika.
  • DownTempo

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Jungle

    A jungle egy zenei stílus, mely egyesíti magában a breakbeat hardcore, a techno, a rare groove és reggae vonásait. A drum and bass-re némiképp hasonlít. Manapság már oldskool jungle néven is emlegetik.
  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

  • Kevin Yost

    Amerikában született és már egész kisgyerek korában nagy érdeklődést mutatott a zene iránt ami az idő múlásával egyre erősebb lett.
  • Chriss Ronson

    DJ Chriss – vagyis Horváth Krisztián - 1977. október 26-án született Budapesten.
  • Vic

  • Lank

  • Sander Kleinenberg

  • Budai

  • Kühl

    Kühl Tamás 1970. május 27.-én született Budapesten, tíz éves kora óta a zene a hobbija, először lemezjátszók mögött 1985-ben állt, akkor még funky és hip-hop lemezeket pörgetve. 1993-ban a Randevú lemezlovasa, ahol először találkozik a house zenével.
  • Tommyboy

    1969. július 13-án született, 16 évesen állhat először dj pult mögött a Csikóban. Tizennyolc évesen Németországba disszidál, ahol találkozik olyan előadók korai house felvételeivel, mint Todd Terry vagy Jack Master Funk.
  • Surprise

Ajánlott videók

Kapcsolódó cikkek

  • Nic Fanciulli – Telibe talált

    Egy újabb I love deep-es rendezvénynek lehettünk részesei 2012. február 18-án a Merlin falai között. Külföldi vendég DJ-ként ezúttal Nic Fanciullit importálták az ILD-es srácok. Az este folyamán a külső teremben eleinte Vic, majd Madox és Lank, míg a belső teremben Kühl után lépett fel Fanciulli, őt követően pedig Budai.
  • Elmarad az I Love Deep!

    A Sundanceparkba meghirdetett szerdai és csütörtöki elektronikus rendezvények, így a július 15-i és augusztus 5-i I Love Deep is, elmarad.

Archív partyajánlók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó