Pulzar

Művész

Killswitch

Killswitch

Az NGoHT kitalálója és megalapítója.


    2003 telén jött a gondolat, hogy kitaláljon valami újat és egyedit, ekkor fogalmazódott meg benne a New Generation of Hard Techno rendezvény, amit egy jóbarátjával és Niluxszal indított útjára 2004.02.07-én a Kashmir Underground klubban. 1996-ban került kapcsolatba először az elektronikus zenével, amikor még a hardcore hangzás állt a legközelebb hozzá. Hamarosan ezt fel váltotta a techno, azonbelül is a keményebb, hardtechno. Ezzel a hangzással még 99-ben találkozott először, DJ Rush mixeit hallgatva, akit egyébként máig példaképként tisztel. Rájött hogy ez a stílus áll hozzá a legközelebb, ez az amit Ő is magáénak érez, és hozzá tudja tenni azt, amitől egyedinek és különlegesnek nevezhető a hangzásvilága. Stílusát a gyors, piszkos, kemény és groovys ütemek jellemzik.

    Első alkalommal 2002. Október 26-án kapott lehetőséget a Kashmirban, az Independence buli keretein belül, még G-Rock néven. 2004 márciusában találkozott Resettel, akivel közösen kezdtek el zenéket alkotni. Első közös trackjüket, a 'Dirty Sweaty't a rengeteg pozitív visszajelzés hatására elküldte DJ Rushnak, aki miután meghallgatta, még több és több új zenét várt a fiatal művészektől. Miután Rush felrakta pár zenéjüket az I Love Techno fesztiválon és megannyi neves rendezvényen, több kiadó is felkapta a fejét a fiatal producerek zenéi iránt. Így jutott el a hírük Sven Wittekindhez, aki nem habozott sokáig és lehetőséget adott neki és Resetnek, hogy első lemezük az Inflicted Records égisze alatt jelenhessen meg. Nemsokkal később már a második kiadott lemezüket is elkönyvelhették, egy remix formájában, az azóta már az NGOHT csapat rezidensévé vált O.B.I, saját, Tekktribe címkéjénél

    Mindezek után Niluxszal közösen indított rendezvényük, valamint trackjei, egyre ismertebbé tették az országban, ami után eljutott több vidéki (Highlander, Zenith, Alcatraz) és fővárosi klubba (Sonic, Club 11)  majd 2005-ben lehetőséget kapott hogy Magyarország egyik legnagyobb rendezvényén, a Maydayen is megismertethesse az emberekkel a hard technot, és saját zenei világát.

    A 2006-os év hozta meg számára az igazi áttörést, amikor először léphetett fel nagyobb rendezvényeken Magyarországon kívül is. Az első fellépések után, őt és Resetet DJ Ocram booking ügynöksége, a Combat Skill vette szárnyai alá. Ocram nem csak mint lemezlovas számított a két fiatal titánra, hiszen még ebben az évben megjelentette két zenéjüket a saját kiadójánál.

    2007-ben megalapítja saját kiadóját, az NGOHT RECORDS-ot, ami a rezidensek és a fiatal, magyar tehetségek munkáit fogja majd a jövőben megjelentetni, néhány nevesebb producer közreműködésével karöltve.

Archív partyajánlók

  • [2009-03-21] NGOHT presents Warm Up to NGOHT
    @ K2, Budapest

    2009 március 21-én ismét egy kőkemény basszusokkal teli estére invitál minden kedves techno rajongót csapatunk, ahogy azt tőlünk megszokhattátok, a stílus nagy ágyúit felsorakoztatva.
  • [2009-02-14] 5 éves az NGOHT
    @ K2, Budapest

    5 éve hogy felütötte a fejét a hard techno láz Magyarországon, azóta is töretlenül népszerű a stílus...
  • [2008-12-31] NGOHT Szilveszter 2008
    @ K2, Budapest

    "Az elmúlt rendezvényeink alkalmával lehetőséghez jutottak a hazai hard techno élvonal képviselői is a nagy külföldi előadók mellett, amit a közönség, azaz ti, óriási lelkesedéssel fogadtatok."
  • [2008-11-29] NGOHT
    @ K2, Budapest

    Az elmúlt rendezvényeink alkalmával lehetőséghez jutottak a hazai hard techno élvonal képviselői is a nagy külföldi előadók mellett, amit a közönség, azaz ti, óriási lelkesedéssel fogadtatok.
  • [2008-07-05] NGOHT
    @ K2, Budapest

    "Hogy a nyárra se maradjatok minőségi hardtechno rendezvény nélkül, csapatunk júliusra, egy igazi ínyencséget kínál bemelegítés gyanánt, a szeptemberi mega rendezvényünk előtt."
  • [2007-10-22] MAYDAY 2007
    @ Syma

  • [2007-07-07] DirtyBASS & Club K2 presents: Warm up to NGoHT
    @ K2, Budapest

    Július 7.-én a K2 és a DirtyBass csapata egy eleddig még szokatlan de igazán ígéretes sorozatot indít utjára, amely a warm up to NGOHT nevet kapta, és hasonlóan a névadó rendezvényhez a keményebb ütemekre készül majdan felkészíteni az igényes hard techno kedvelőket.
  • [2007-04-20] 160 BPM vol.6
    @ Base - Székesfehérvár

  • [2006-10-07] K2
    @ K2, Budapest

    Október 7-én megnyit a K2 az Üllői út 51.szám alatt! Az eseményen szerepeltetik magukat a Dirtybass, a Circus Maximus és még sok más társulat lemezlovasai, így biztosan mindenki megtalálja a kedvére való hangzásvilágot!
  • [2006-08-04] 1. Hungarian Techno Festival
    @ Freeport Music Club, Budapest

    Elérkezik a nap, az óra, mikor mindenki vágyik a technóra, s egy kis csapat összefog, hogy csak partizók, nem titok, megszületik a terv, nem kicsi, elterjed a hír egy picit, és az emberek egy oldalra jutva nézik, ezek tényleg ezt érzik?
  • [2006-06-24] Shockwave 5 éves
    @ Vidámpark

    2006 június 24 – én este meleg fülledt éjszaka várható. Az égbolt tiszta, a szél nem mozdul, a fák levelei sem rezzennek. Ennek ellenére mindent hatalmába kerít egy megfoghatatlan érzés: mintha valami közeledne... mintha csak a nyugalom és a tombolás vívná véget nem érő harcát.
  • [2006-02-25] Sensorbase
    @ Kashmir, Budapest

    Február 25.-én második állomásához érkezik a Sensor Base, amely ismét a Kashmir Undergroundban kerül megrendezésre. A nagy teremben ezúttal is a legjobb Hardstyle és Hardcore zenéké lesz a főszerep, ahol is fellép a Sensor Base három rezidense Denoiser, Gregor X és Gabriel Miller. A Megfelelő warm up-ról Rufy gondoskodik majd, de a hardcore kedvelőinek sem kell szomorkodniuk mert ezen az éjszakán Skyscraper a DNC Hungary és Mercenary a NARG Team üdvöskéje pörgeti majd a legjobb hardcore lemezeket. A kisteremben a legjobb Techno és Hard Techno zenékre bulizhattok majd, a zenét Killswitch, Deeroy, Boncsair, Freezer, Nils Roland O’Slide és Acid FX fogja szolgáltatni. Szeretettel várunk mindenkit Február 25.-én, szombaton a Kashmirban, hogy ismét eltöltsünk együtt egy felejthetetlen éjszakát.
  • [2006-01-14] KAOZ és ROBERT NATUS a Kashmir-ban:
    @ Kashmir, Budapest

    2006. január 14.-én megrendezésre kerül, az év első HARD TECHNO party-ja a Kashmir Underground-ban! A német illetőségű ABSTRACT management, a Pesten már jól ismert DARK ANGELS csapat segítségével szervezik a bulit.
  • [2006-01-14] Lords of Hard Techno
    @ Club Q (ex Play club), Gödöllő

    Dj-k: Nilux (NGohT) KillSwitch (NGoHT) Chaos (Clubzone) T.J. Sheen (Clubzone) Smooths (Factory of Island) Versus (Clubzone)
  • [2005-04-30] Techno or Die
    @ Club Cool, Budapest

    Helyszín: Club Cool Időpont: 2005.04.30. Belépő: 800Ft.
  • [2005-02-05] Midnight Run 2nd Birthday!
    @ Club Prince, Mende

    Egy újabb év - már a második - elteltét ünnepeli február 5-én, szombaton a Futurepunks csapata, és az általuk szervezett The Midnight Run. Az elmúlt két évben nemzetközi és hazai kiválóságok egész sora adta egymásnak a tut a mendei Club Prince falai közt megrendezett partisorozaton, s nem lesz ez másként a születésnapi (s egyben évadnyitó) rendezvényen sem.
  • [2007-09-15] NGoHT DJ Promoval Szeptemberben
    @ K2, Budapest

    Folytatván a tőlük már megszokott koncepciót, miszerint törekszenek és ügyelnek arra, hogy ne önmagukat ismételjék, és minél változatosabb formában tálalják ezt a csodálatos stílust, szeptember 15-én egy újabb különlegességgel szolgálnak a csemegére vágyó hard techno kedvelőknek.
  • [2006-09-09] nGoHT új helyszínen.
     

    Szeptember 9.-én kisebb nyári szünet után újra rendezvénnyel jelentkezik a new Generation of Hard Techno csapata.

Kapcsolódó cikkek

  • Kedves techno közösség!

    "Büszkén jelentjük be exkluzív 24 órás rádióműsorainkat két ünnepi esemény; Tim Rives -, és az NGoHT 5. születésnapja alkalmából!"

Biográfiák

  • AMB

    Sajátos, hibrid, mérnöki pontossággal megtervezett hangzásvilág és tüdőt tépő mélyek – mindez hol breakbeat, máskor downtempo vagy house köntösben.
  • Sis

    Sis zenei pályafutásának kezdete 2000-es évek elejére datálódik, az első komoly inspiráció Karotte hatására érte, akit egy frankfurti klubban hallott zenélni.
  • Popbitch

  • Grasshop

    Grasshop nevű szöcskénk tehát DJ-ként, promóterként és egy saját maga alapította online zenei magazin szerkesztőjeként tevékenykedik.
  • Fine Cut Bodies

    A Fine Cut Bodies név mögött egyetlen személy áll, Kevin. Zenei világa a minimál techno-tól a tánczenéken át az experimentál elektronikáig terjed, beleértve a dub, a headz, a broken beat, house, techno, electro, breakbeat, stb. irányvonalakat is.
  • Elite Force

  • Naga

    Polgári nevén Fejér Balázs. A nyolcvanas évek végén került szorosabb kapcsolatba a zenével, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Egyik alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő magazin techno oldalait szerkesztette.
  • Son-Tec

  • Monkey Presso

Zenei stílusok

  • Jazz

    A dzsessz (angolul: jazz) egy zenei stílus, amelyre jellemző a blue note-ok (az európai hangnemek hangközeinek módosításából, a leggyakrabban a terc, ritkábban a szeptim és a kvint nem egészen félhangnyi szűkítéséből született hangok), szinkópák, szving (szving) és párhuzamos ritmusok alkalmazása.
  • Hip-hop

  • Hard Techno

    A kilencvenes évek közepén, Németországban kialakult stílus a korai, monoton techno hangzást vegyítette a hardcore producerek által alkalmazott technikákkal. Kialakulása erőteljesen összeköthető a Schranz alapjaival.
  • Dubstep

    A dubstep eredete a szintén "brit találmányként" aposztrofálható uk garage-ból vezethető le: a pattogó, gyors, r'n'b vokálokkal és a korai drum and bassból ismert basszusokkal megtűzdelt, alapvetően optimista kicsengésű műfajban akadtak kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját - körülbelül 140 bpm - alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Electro

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó