Pulzar

Klub

Bank Dance Hall

Cím Budapest, Nyugati pu.
Weboldal www.bankdancehall.hu
Férőhely  
Terület  

Bank Dance Hall




BEZÁRT


Az egyetlen szórakozóhely volt Budapesten ahol négy szinten több mint 1500 m2-en négy zenei stílusra és változatos programokra, hétről-hétre több ezer ember között szórakozhattál.

 A műemlék Nyugati pályaudvar, amely közel egy évtizede adott különleges feelinget, és e Mega Klubnak  otthont már a kilencvenes évek elejétől várta a szórakozni vágyókat még anno Totalcar-ként kezdte a  pályafutását ami elsősorban a rock zenének adott otthont majd  E-playként kezdte electronikus tánczenei pályafutását (ahol sok mai sztár dj indult el a népszerűség rögös ösvényén pl. Sterbinszky) később Faceként folytatta, és most Bankként fejezte be.

A szerencsés szórakozni vágyó, aki ne adj isten Face, vagy E-playként járt itt utoljára annak, sem okozott csalódást, hiszen a bejárati szinten a legigényesebb Rmb zenék fogadták, ahonnan egyel feljebb érve a mai trendnek megfelelő House, Trance, Techno zenék legjava futott, de az club előző életétől eltérve itt a Bank nem állt meg, a buli hangulat hatásának engedve a Magyar és dance slágerek fellegvárába érkezhetett a szórakozni vágyó a harmadik szinten. Akinek mindez nem elég a klub kibővült még a Funky terem mögött pizzériával , de a nyugalomra vágyó ifjúságról sem feledkeztek meg ők a magyar terem fölötti negyedik szinten kényelmes ülő alkalmatosságok és sejtelmes fényviszonyok között, funk-house zene mellett bújhattak össze.

forrás:bankdancehall.hu

Archív partyajánlók

  • [2004-12-26] Techno X-Mass
    @ Bank Dance Hall, Budapest

    Unod már a karácsonyt és szeretnél kiszabadulni otthonról és a rokonok karmai közül, vagy csak sok volt a bejgli és jól lenne egy kicsit mozogni, hogy szilveszterre azért fel tud venni a kedvenc ruhád? Mi más is lehetne erre a legjobb megoldás, mint egy jó kis techno buli! Ha Te is így gondolod, akkor december 26-án Neked is a Bank Dancehall-ban a helyed. Marko Nastic, NewL, Jankec és a Collins&Behnam páros neve garanciát jelent a jó szórakozásra.

DJ-k

  • Fanu

  • 0=0

    0=0
  • Equinox

  • 30Hz

    James Ginzburg
  • Corey Korosy

    1988. január 26-án láttam meg a napavilágot Miskolcon. Már gyerekkoromba is meghatározó szerepet töltött be a zene. Ezért is jártam egy művészeti iskolába, ahol 8 évig táncoltam, ami megalapozta a zene iránti szeretetem és elősegítette a ritmusérzékem kialakulását.
  • Luky Lawley

    1987. július 17-én születtem Szikszón. A DJ szakma 15 éves koromban keltette fel az érdeklődésemet egy iskolai farsangon.
  • Dave D

    1988. október 3-án születtem Miskolcon. Már fiatal korom óta érdekelt a zene. Az iránta érzett szeretetem és a bulikon látott és hallott lemezlovasok munkája ösztönzött arra, hogy elkezdjek foglalkozni a dj-kedéssel.
  • Collins and Behnam

  • Griff

    Griff zenei pályafutását alig 12 évesen, 1998-ban kezdte. Ettől az évtől kezdve magántanárnál tanul szintetizátoron, billentyűs hangszereken.
  • Ren

    DJ Ren 1995-96 táján ismerkedett meg a drum and bass-szel, magával ragadta a stílus újszerűsége, dinamikája, úgy érezte ez az a zene, amit eddig keresett. Ott volt az első hazai dnb bulikon, majd éveken át csak járta a különféle rendezvényeket, hallgatta a zenét, leste a DJ-k minden mozdulatát.
  • Jankec

    DJ Jankec (Jankó András) 1974. május 29.-én született Szombathelyen, a magyar tánczenei élet egyik fellegvárában. Több neves magyar DJ és zenekar, Tommyboy, Slam Jr., Cadik, valamint az Anima Sound System is itt kezdte bontogatni szárnyait.
  • Air

    Habár elég gyorsan berobbantak az elekronikus zene világába, az igazi áttörést 1998-ban megjelent debüt albumuk, a Moon Safari hozta meg számukra. Zenei hangzásvilágukra jellemző ...
  • Budai

  • Newl

    1973-ban született, polgári neve Nyújtó Sándor. A zenével való ismerkedése még az általános iskolában indult dobolással, amit később egy punk zenekarban kamatoztatott. Gimnáziumi évei alatt szeretett bele a diszkózásba, ahol is már szórakoztatta a közönséget zenéjével dj-ként és rádiósként.
  • Marko Nastic

  • Peet Bovszky

Ajánlott videók

Kapcsolódó cikkek

  • Szeptemberfest és szülinap az Instanban

    Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.
  • Mennyek Kapui frissítve!

    Elkészült a Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor által írt Mennyek Kapui című könyv javított, jelentősen bővített kiadása.

Játszott zenei stílusok

  • Dubstep

    A dubstep eredete a szintén "brit találmányként" aposztrofálható uk garage-ból vezethető le: a pattogó, gyors, r'n'b vokálokkal és a korai drum and bassból ismert basszusokkal megtűzdelt, alapvetően optimista kicsengésű műfajban akadtak kísérletező kedvű producerek, akik a sémát és annak tempóját - körülbelül 140 bpm - alapul véve egy sokkal sötétebb, ridegebb hangzásban kezdtek gondolkodni.
  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • DownTempo

  • Chill Out

  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó