Pulzar

Művész

Luky Lawley

Luky Lawley

1987. július 17-én születtem Szikszón. A DJ szakma 15 éves koromban keltette fel az érdeklődésemet egy iskolai farsangon.

Akkoriban nagy figyelemmel követtem a lemezlovasok munkásságát és eldöntöttem, hogy ezt én is szeretném csinálni. Először otthon és kisebb iskolai rendezvényeken sikerült előtérbe helyezni a dolgot. A sok gyakorlás és kitartás meghozta gyümölcsét.
2005 nyarán elhatároztam egy barátommal, hogy saját bulit csinálunk, ahol mi fogunk zenélni. Annyira jól sikerült, hogy egyik party jött a másik után.
Már fiatal koromtól az elektronikus zene és a keményebb ütemek álltak hozzám közelebb és mixeim nagy részét is a techno zene határozta meg. pl Dave Clarke, Gayle San, Danilo Vigorito, Hertz, Marcelinho Cic, Quartz. Később ezt felváltotta az egyre ismertebb minimal stílus.

2006 elején sikerült megismerkednem DJ Griffel és Peet Bovszky-val, akik rengeteget segítettek a szakma technikai részének elsajátításában és a rögös úton való elindulásban. Ezt követően meghívást kaptam tőlük a Technology Karma Night-ra, amelyet Miskolc egyik legkedveltebb szórakozóhelyén, az egyetemi RockWell Klubban rendeztek meg havi jelleggel. A következő partyn már warm-up DJ-ként kaptam fellépési lehetőséget. Egy évvel később már rezidens dj-ként léptem fel a Karma rendezvényeken. Ennek köszönhetően elismert lemezlovasokkal állhattam egy pult mögött, mint például Budai, Newl, Zsíros, Smith, Collins & Behnam, Tommyboy, Andro, Chriss, Sterbinszky, Goodspeed, Julian, Griff.
2006 második felétől heti rendszerességgel (rezidens) léphettem fel a Jazz Café bárban. Itt többnyire miskolci dj-kel állhattam egy pultban pl. Brandon Cruz, Green, Keslie, Griff, Dave D, Corey Korosy, Danny Pride.

2006 nyarán meghívást kaptam a Budapesten megrendezett Hungarian Techno Fesztiválra, melynek a Freeport Music Club adott otthont. Ez egy mérföldkő volt számomra, mivel a legjobb 150 magyar techno dj között léphettem fel (pl. Grega, Simon, E2 Live, Szeka, Benzol, Makkay, Nilux, Killswitch, Morison, stb.) és ez egyben az első vidéki fellépésem is volt.

2007 nyarán egy újabb vidéki fellépésnek köszönhetően játszhattam Egerben az Origo Clubban.
Ugyan ebben az évben 3. helyezést értem el a miskolci Deep klubban megrendezett DJ versenyen.
2008 nyarán ismét mérföldkőhöz érkeztem. Meghívást kaptam Borsod Megye egyik legnívósabb fesztiváljára a Kasza napokra.

Rengeteg tervem van a jövőre nézve. Szeretnék egy elfogadható, jó felszereltségű és színvonalas klubban dolgozni. Elismert külföldi illetve magyar sztárokkal megismerkedni. Fejleszteni a tudásomat és rengeteg tapasztalatot szerezni.

 

 

Luky Lawley 10 legkedveltebb száma:

01. Reynold - Bumper
02. Tom Pooks - Trouble (Djulz Remix)
03. Skylark - I-Panik (Davide Squillace Remix)
04. Bart Skils & Antone Pietee - The Shining
05. Maskio - Human Jungle (Santos Re-Edit)
06. Paul Ritch - Crazy Madness
07. Luca Bachetti - Like A Sadhu
08. Shonky - Time Zero (Paul Ritch Remix)
09. Minilogue - Space
10. R-Play - Taper

 

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

Zenei stílusok

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Biográfiák

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó