Pulzar

Művész

Dave D

Dave D

1988. október 3-án születtem Miskolcon. Már fiatal korom óta érdekelt a zene. Az iránta érzett szeretetem és a bulikon látott és hallott lemezlovasok munkája ösztönzött arra, hogy elkezdjek foglalkozni a dj-kedéssel.

14 évesen már otthon gyakoroltam a zenék válogatását és mixelését. Némi fejlődés és egy-két év elteltével úgy döntöttem, hogy egy kisebb bulit szervezek. Egy nagyon jó barátommal együtt hozzá is fogtunk és rögtön az első party nagyszerűen sikerült, ezért folytattuk a szervezést. Mind emellett felléptem iskolai és kollégiumi rendezvényeken. A kezdeti sikereken felbuzdulva elhatároztam, hogy jobban megismerem a szakma fortélyait és komolyabban kezdek foglalkozni a zenével.
Az elektronikus zene iránti szeretetem a Kraftwerk és a Depeche Mode zenekar felvételeinek megismerése után alakult ki. Kezdetben a progressive műfajt részesítettem előnyben, majd egyre jobban kezdett érdekelni a pörgősebb és keményebb hangzások, így elkezdtem techno lemezeket hallgatni és játszani. Ezt idővel felváltotta a minimal, tech-house és deep-house.

Sok kedvenc előadóm van, de közülük is Sasha, John Digweed, Robert Babicz, Dubfire, és Lützenkirchen munkáit emelném ki.

2006 elején lehetőségem nyílt megismerni DJ Griffet és Peet Bovszky-t, akik megosztották tapasztalataikat velem és kiegyengették előttem az utat a lemezlovas karrier felé. Nem sokkal később meghívást kaptam a „Technology Karma Night” nevű party sorozatba, ez által Miskolc egyik kiemelkedő klubjában, az egyetemi RockWell Klubban léphettem fel először. Ennek köszönhetem azt is, hogy a hazai elektronikus élvonal számos kiemelkedő alakjával - mint például Griff, Julian, Goodspeed, Newl, Zsíros, Smith, Collins and Behnam, Morison, Jankec, Szeka, Budai, Andro, Brandon Cruz, Green - zenélhettem együtt. 2006 augusztusában - némi szerencsének köszönhetően - meghívást kaptam egy Techno Fesztiválra, melynek a Csepel szigeti Freeport Music Club adott otthont. Ez mérföldkő volt a pályafutásom során, mivel ez volt az első komolyabb vidéki fellépésem. Azóta játszottam Miskolc ismertebb klubjaiban, és az Egerben található Origo Clubban is. Számomra az igazi előrelépés az volt, mikor 2008 áprilisában szerencsém volt a Justmusic Dj Championship-re bekerülnöm, 400 fiatal lemezlovas közül a legjobb 30 közé, akik élő adásban mutathatták be tudásuk legjavát. Ezeken kívül részt vettem még egy kazincbarcikai fesztiválon is, ahol egy partysátorban léphettem fel.

Terveim között elsősorban az szerepel, hogy minél több rendezvényen, klubban, és dj-vel felléphessek. Szeretnék újabbnál újabb mixeket készíteni és idővel saját zenéket is szerezni.

 

 

Dave D 10 legkedveltebb felvétele:

01. Tjark - Lonely Friend (Johannes Heil Remix)
02. Tomahawk - Fade To Grey
03. Stephan Bodzin - Sonnenwind
04. Wighnomy Brothers - Pele bloss
05. Solee - Impressed
06. Tomcraft & Naidoo - People Like Them
07. Dubfire - Emissions
08. Len Faki - My Black Sheep
09. Deckmonsters - Fishbone (Super Flu remix)
10. Kosheen - Overkill (Namito & Eyerer Mix)

 

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Bombasiker lett SMOKE SYKES új zenéje a Monique Musique-nál

    Egyre több honfitársunkra lehetünk büszkék manapság, ami bizonyítja: a magyar producerek bőven vannak olyan tehetségesek, mint a külföldi kollégáik. A legújabb ilyen örömhír Smoke Sykes-ról szól, aki a Monique Musique-nál tette le névjegyét. A kiadót a mérvadónak számító nemzetközi elektronikus zenei magazin, a Residentadvisor.net a világ 9. legjobb kiadójának nevezte a közelmúltban. A label katalógusát böngészve olyan nevekre bukkanhatunk többek között, mint például Carlo Lio, Ramon Tapia, Hermanez, Martin Eyerer vagy éppen Horatio.

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó