Pulzar

Bill Patrick interview & Secret Fusion buli infó

Örült egy fazon Bill. Magyar nők híre New Yorkba is eljutott, Ő is hallott már erről a nem mindennapi természeti jelenségről.
David Hasselhoffal tervez közös albumot, de közben Richie Hawtinnal játszik a tengerparton.

Augusztus közepén, pedig hazánkba látogat a Secret Fusion meghívására.
A többi kiderül interjúnkból.

Hell: New Yorkban kezdődött karriered. Mennyire volt nehéz érvényesülnöd egy olyan városban, ahol ennyi tehetség van?

Bill Patrick: Nem az számít, hogy hol élsz, hanem az hogy a megfelelő emberekkel vedd magad körbe. Amikor elkezdtem DJ-zni, akkor egy pár olyan barátommal kezdtem el, akik benne voltak a zenei életben és akiktől rengeteg inspirációt kaptam. Először csak after partikat rendeztünk a lakásunkban, majd később kisebb partikat itt-ott és ezekből építkeztünk a következő bulira. Mindig egy kicsit más volt nekünk megtalálni és lejátszani a zenéket, mint azoknak a DJ-knek, akiket hallottunk. Ezért mi valami olyasmit akartunk felépíteni, ami a miénk. Soha nem követtünk semmilyen trendet. A zenénk soha nem volt kereskedelmi, vagy tipikusan közkedvelt, és pont emiatt egy kis időbe telt, amíg rákaptak az izére.

New York egyedi abban, hogy bármelyik este 5 különböző parti is lehetséges teljesen más DJ-kel. Szóval el kell döntened, hogy hogyan állsz ki, és hogy mi legyen a neved. Lehet DJ-zni kilátszó seggel vagy jó zenét játszani. Vagy amíg kint van a segged jó zenét játszol. Én így találtam ki a nevemet. Na jó, felejts el minden, amit mondtam. :)

H: A nyári szezonra, ha jól tudom átjössz Európába, mennyire kell mást játszanod itt mint az otthoni közönségnek?

B. P.: Imádok Európában játszani, mert mindig azt érzem, hogy itt jobban értékelik ezt a zenét, mint az USA-ban. Amikor tudom, hogy van egy közönség, aki fogékony erre a zenére és készen áll újításra is, akkor kicsit megpihenek és kicsit többet kísérletezek. Amikor kipihent vagyok, akkor többet tudok táncolni, és amikor többet tudok táncolni, akkor a lányok is többet táncolnak, és amikor a lányok többet táncolnak, akkor a fiúk is többet táncolnak, és amikor mindenki táncol, akkor fergeteges a party : )

H: Az elmúlt évekből kit tudsz kiemelni, akinek a munkássága megfogott és sokat játszottál!?

B.P.: Butane, Seth Troxler, Lee Curtiss, Ryan Crosson, All American!
A felsorolt emberek mindegyike adott már ki szenzációs zenét. Butane futatja az
Alphahouse label-t, amelyik kiadott pár parádés anyagot az utóbbi pár évben. Egy másik olyan DJ, aki megfogott a munkásságával, az Raresh, Romániából. Fantasztikus zene és még jobb hozzáállás.
George Bush nem végez valami jó munkát a megítélésem szerint. Neki elő kéne állnia valami új zenével.

H: Barátaiddal ( Nick AC , Dennis Rodgers ) elindítottátok a ROBOTS partykat New Yorkban. Milyen stílusokat játszotok a bulikon?

B.P.: A zene ötvözi a house és a techno stílusát. Vendégeink különböző emberek, Francois K-tól Sven Vath-ig. Dandy Jack-en, Matthew Dear-en át a Radioactive Man-ig és Trentemoller-ig. A partik eddig nagyon jók voltak és nagyon boldogok vagyunk ettől.

H: Hogy állsz a produceri munkákkal? Saját kiadványok várhatók?

B.P.: Nos, a nyáron Berlinben fogok lakni, hogy pár zenén dolgozhassak Butane-nal. Nagyon reméljük, hogy sikerül valami érdekessel előállni. Nem vagyok biztos egy albumban most. Egyenlőre jobban érdekel, hogy valami olyan zenét csináljak, amire büszke vagyok. Most csak néhány kiadás és utána talán valamikor elgondolkodom egy albumon is. Szeretnék studióba kerülni David Hasselhoffal Németországban és pár zenét készíteni közösen. Na azt már albumként adnám ki:)

H: Augusztus 18.-án a Secret Fusion csapat meghívására először jössz hazánkba. Mit hallottál rólunk, magyarokról eddig?

B.P.: Hogy minden lány olyan, mint egy szupermodell és hogy a srácok szívesen vesznek italt a DJ-nek. Szóval azt várom, hogy szupermodellek fognak körbevenni egy csomó alkohollal. Természetesen nagyon várom, mert még soha nem jártam erre.

H: Merre leszel még a nyáron hallható a magyar fellépéseden kívül?

B.P.: Játszani fogok a Cocoon Club-ban, Frankurtban július 27-én, aztán másnap a Fabric-ban, Londonban. Első alkalommal fogok Genovában játszani július 31-én, jó barátaimmal, Butane-nal és Sonja Moonear-ral. Augusztus 4-én Romániában leszek egy nagy fesztiválon a Fekete-tenger partjánál. Richie Hawtin, Magda, Dj Sneak, Troy Pierce, Danny Howells, Jeff
Mills, és Raresh ugyancsak ott lesznek.

H: Mit üzensz azoknak, akik várják Augusztus 18-i fellépésed?

B.P.: Még mindig sok idő van hátra, szóval ne fecséreljétek el erőtöket másra, mert akkor nem marad semmi Augusztus 18-ára. Számítok rátok! : )

Készítette: Helgert László ( Hell )



Buli infó:

Archív partyajánlók

Ajánlott rádiók

Ajánlott lemezek

  • Lerry Müller – Sunk Island EP

    A végére hagytuk a legnagyobb durranást! E hónap 29-én ugyanis elindul útjára a chill muzsikákat prezentáló FDRC, a Fairlads második „gyermeke”, méghozzá egy magyar producerfenomén, Lerry Müller gyönyörű szerzeményeit tartalmazó Sunk Island EP-vel.
  • A Gelka az elsők között a Soulseduction listáján

    Lee Everton - So proud of You című számhoz készült Gelka remix a 2009-es top 100 eladási listáján a 15. helyet csípte meg Soulseduction, a világ egyik legnépszerűbb online lemezboltjának listáján.
  • A Tokio Black Star beszáll a fekete hajójába

    A Black ship album vezető trackje a Game Over kicsit meglepetésként hathat a hallgatóság számára.
  • Karányi - Aerodynamics

    Bár még 2007 őszén szó esett már róla, hogy a lesz új Karányi lemez, de végül csak egy My Baby My-val, majd 2008 nyarán egy Libido-val kellett "beérnünk".
  • A Minilogue állatkái hamarosan DVD-n is bemásznak

    A svéd Minilogue duó februárban jelenteti meg az ‘Animals - The Movie’ című moziját DVD-n, melynek főhősei az ’Animals’ albumról és videókból ismert vicces, színes állatkák. Kalandos lesz, az biztos!
  • Újabb Budabeats megjelenés

    A Budabeats netlabel új anyaga a magyar elektronikus színtér egyik meghatározó formációjának az „Ez a divat” zenekar mutáns funkpop száma.
  • Mokka Lounge 2

    Végre megjelent az első hazai lounge válogatáslemez! Kiváló muzsikák kizárólag magyar zenészek közreműködésésvel.

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Electronic Beats Appok – Letöltötted már őket?

    Exkluzív dj-mixek és fesztiválhanganyagok? EB rádió-applikáció. Videó streamek és koncertfelvételek? EB videó-applikáció. Rögtön tudni szeretnél mindent? EB hírek-applikáció.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.
  • Selected Sounds: Nathan Fake beszámoló

    Nathan Fake november 16-án ismét Budapesten járt. Live fellépése során, ezúttal a régi nagy kedvencek mellett, a szeptemberben megjelent Steam Days című albumából kaphattunk ízelítőt. A Border Community kiadó oszlopos tagját most is az NVC szervezőcsapat hívta meg Budapestre, ahogy az elmúlt évek során ezt már megszokhattuk.
  • NVC Selected Sounds Interjú

    Az NVC legújabb sorozata a Selected Sounds kapcsán készítettünk a csapattal egy villáminterjút, hogy mi is ez az előremutató, új sorozat, és mire számíthatunk a jövőben.
  • James Holden Biztosan Jön

    A mai napon újra beindult az európai légi forgalom, már Heathrow-ról is megérkeztek az első járatok.

Szervező

  • NVC

    2004 nyarán született meg a No Vidra Crew (NVC), melynek megálmodói és megteremtői zenészek, fanatikus zenekedvelők és nem utolsó sorban barátok. Idő közben a “mag” köré épült egy teljes dj-kből, vizuálosokból, producerekből, fotósokból álló brigád. A hazai partykultúrában évek óta jelenlevő promoter csapatunk eddigi tevékenysége során számtalan előremutató nemzetközi előadót hozott el a magyarközönségnek a minimal, techno, tech-house színtérről. Fő profilunk mellett szerveztünk már space-rock koncertet, psytrance bulikat és a tört ritmusok felé is nyitottunk. 2007 nyarán beindítottuk saját klubsorozatunkat Casino Bangkok néven, ahol a hazai szcéna színe-java mellett a kezdetek óta teret adunk a feltörekvő tehetségeknek is. Állandó bázisaink, a Merlin, a Mono és az A38 mellett megfordultunk már a Citadellán, a Mokka Cukában, a Trafóban, valamint a nagyobb hazai fesztiválokon is rendszeresen képviseltetjük magunkat (Balaton Sound, Sziget, Ozora), továbbá külön színpadunk volt a 2009-es MTV Ema Regional Award Show-n rendezvényen. Együttműködésben állunk többek között a Német Nagykövetséggel és aBest Hollywood filmforgalmazó céggel a német újraegyesítéshez kapcsolódó rendezvények és a Berlin Calling c. film kapcsán. Akiket eddig vendégül láttunk: Ellen Allien, Apparat, Paul Kalkbrenner, Sascha Funke, Thomas Muller, Extrawelt, Oliver Huntemann, T. Raumschmiere, Nathan Fake, Fairmont, Petter, Oliver Koletzki, Florian Meindl, Martin Eyerer, Ramon Tapia, Butch, Axel Bartsch, Kanio, Roland M. Dill, Current Value, Hidria Spacefolk, X-Dream, Fuzzion…

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó