Pulzar

Party

Balaton Sound - 3. nap

Party Balaton Sound
Helyszín Zamárdi Szabadstrand
Készült 2010. július 10.

Balaton Sound - 3. nap

Kapcsolódó cikkek

  • David Guetta és Paul Kalkbrenner Zamárdiban!

    Tucatnyi újabb név látott napvilágot a Heineken Balaton Sound idei felhozatalából. Köztük a világ elsőszámú DJ-je, David Guetta, aki már-már rezidensnek számít Zamárdiban, ötödször lép fel a fesztiválon.
  • Az Exit Fesztivál új fellépői: M.I.A. és Better Lost Than Stupid

    Az angol M.I.A. formáció a girl power nevében jön idén az EXIT Fesztiválra, ahol pénteken fognak fellépni, július 9-én. A hip-hopot, elektronikát, dance és alternative jegyeket ötvöző eklektikus dallamairól elhíresült M.I.A. két nagysikerű album, az Aural és Kala után tavaly tért vissza egy vadonatúj single-lel, a ‘/\/\ /\ Y /\’-val (értsd: MAYA), amit Los Angelesben vettek fel, és olyan társelőadókat vonultat fel, mint Rusko, Diplo, Blaqstarr és Switch. Az eredmény egy nagyon ütős dubstep bass hangzásvilág, vegyítve némi industrial zajköpennyel. A ‘/\/\ /\ Y /\’ studio albumot a világ technikai vívmányai ihlették, valamint a közösségi megosztás, amit a Facebook-nak köszönhetünk.
  • Snoop Dogg, Mika és David Guetta is Zamárdiban!

    Tovább erősödött az ötödik Heineken Balaton Sound programja, a július 7-10 között Zamárdiba látogató világsztárok sora ugyanis újabb csokornyi névvel bővült. A Nagyszínpadon lép fel többek között a legnagyobb amerikai hip hop-ikon, Snoop Dogg. Jön a kortárs könnyűzene egyik legtehetségesebb előadója, Mika és immáron negyedszer tér vissza minden idők legsikeresebb DJ-je, David Guetta is!
  • MUZZAIK WARM UP DAVID GUETTA KÖZÉP-KELET-EURÓPAI TURNÉJÁN!

    David Guetta 2007-es BalatonSound, illetve tavaly decemberi HungExpos fellépése után, a Muzzaik ismét csatlakozik a szupersztár DJ -hez!
  • MTV Video Music Awards EMI-os jelöltjei

    David Guetta “Sexy Chick” felvételét jelölte az EMI a legjobb Dance Video klipnek
  • Helikopter, csoki, csipsz és bio tea

    David Guetta, Pet Shop Boys, Jamiroquai, Chemical Brothers, Paul van Dyk, Paul Kalkbrenner, Tricky, Paul Oakenfold, Pink Martini, Sven Väth – megannyi sztár megannyi kéréssel érkezik a Heineken Balaton Soundra.
  • Andrewboyé az év legjobb hazai elektronikus zenei produkciója

    A kitűntetést a szakma ítéli oda.
  • Megérkezett David Guetta mixcsomagja a DJ Hero-hoz!

    Mint arról az elektronikus-zenei és játékkonzol médiumok már beszámoltak, David Guetta lett a DJ Hero hivatalos nagykövete, azaz ő is hozzájárul az Activision legújabb őrületének nepszerűsítéséhez.
  • DAVID GUETTA GRAMMY-DÍJ JELÖLT 5 KATEGÓRIÁBAN !

    2009. december 3.-i éjszaka, az egyik legnagyobb volt a sztár számára – Los Angelesben ugyanis élő adásban szerepelt a BLACK EYED PEAS-szel, ráadásul 5 kategóriában Grammy-díjra is jelölték ! A BLACK EYED PEAS „I Gotta Feeling” című átütő slágerének producereként DAVID GUETTÁT „Az Év Legjobb Albuma” és „Az Év Legjobb Felvétele” kategóriákban indítják a legismertebb zenei díjátadón.
  • kedvezményes elővételi jegyek Guettára

    DAVID GUETTA – ONE LOVE TOUR 2009 - kedvezményes elővételi jegyek !
  • Íme We Love Space 2009-es line-up-ja!

    Az ibizai, vasárnapokon hetente megrendezett We Love Space meghirdette a teljes line-upot az elkövetkezendő szezonra.
  • Carl Craig a Movement 2010 új kreatív igazgatója!

    Paxahau bejelentette, hogy a Movement 2010 Festival új kreatív igazgatót kap, méghozzá nem más, mint Carl Craig személyében.
  • Aphex Twin feljövőben

    A Bloc Weekend szervezői megállapodtak Aphex Twin-nel a jövő egy márciusi fellépésről így teljes a fesztivál line upja.
  • Carl Craig szimfonikus zenekarral és zongoristával játssza techno-klasszikusait.

    Október közepén adott nagyszabású koncertet a technoisten Carl Craig...
  • Kings Of Techno

    Carl Craig és Laurent Garnier, mind a ketten bizonyították, nem hiába tartjuk őket a techno oroszlánjainak. De vajon mi történne ha összeeresztenénk a két nagy macskát? Kő kövön nem maradna...
  • High Tech Soul: A Technomozi

    Öt évig tartó munka után végre elkészült a film, mely megpróbálja hitelesen ábrázolni a techno zene születését, fejlődését és a körülötte kialakult kultúra elképesztő méretű térhódítását. A zene hatalmáról, generációnk gyökereiről és világunk komplex megismeréséről.
  • Ajándék Mayday CD

    Már csak pár nap és a zenefüggő közönség újra összegyülhet az idei év kétség kívül legnagyobb partiján, Magyarország legnagyobb fedett helyszínén, a Budapest Sportarénában. A Mayday szervezői pedig hangulatkeltővel izzítják a népet: 50 ezer darab ingyen CD-t dobtak a piacra, melyen az idei Mayday Himnusz mellett több mint hatvan perc zene dübörög a Mayday fellépőitől
  • DJ Awards, a'la Ibizia!

    Kiosztották a díjakat Ibizán! Ezúttal Steve Lawer, Eric Morillo, Sven Väth és Jim Master vitték a vinni valót...

Fellépők

  • Pet Shop Boys

  • Friction

  • Pendulum

    A zenekar 2002-ben alakult két producer, Rob Swire és Gareth McGrillen kollaborációjából, akikhez egy dj, Paul 'Elhornet' Harding csatlakozott.
  • John Digweed

    John Digweed-et még az is ismeri, aki nem kíséri különös figyelemmel a dance szcéna történéseit. Nem kell ahhoz megszállott elektronikus zene-imádónak lenni, hogy az ember fülének ismerősen csengjen a Bedrock alapító neve.
  • Gregor Tresher

    ’Sniper Mode’ másnéven Gregor Trescher semmiképp sem nevezhető kezdőnek: az európai elektronikus zenei szcénában az 1976-os születésű Trescher már nagyon is jól ismert a kiadványainak köszönhetően...
  • Dennis Ferrer

  • Sven Väth

    Sven Väth nemcsak DJ és producer, arculat- és divattervező, klubtulajdonos és kiadó főnök, hanem egy igazi életművész show-man. Fellépései során közönségét mindig magával ragadja karizmatikus személyisége, mely a „mester” 40 éves kora ellenére egy cseppet sem látszik gyengülni. Sven maratoni hosszúságú szettjeiről híres, így a Hyperspace 2009-es fellépése alkalmával is legalább 4 órát láthattunk és hallhattunk világszerte ünnepelt előadásmódjából.
  • David Guetta

  • Damian Lazarus

    A londoni Damian Lazarus egyike az utazásai során a világot megmozgató DJ-knek, de az egyetlen, akinek izgató szettjei senki máséhoz nem hasonlíthatók.
  • Carl Craig

    Tánctér manipulátor és a top techno producer Detroitból.
  • Club des Belugas

  • Hernán Cattenáo

  • Jamiroquai

  • Klaxons

  • La Kinky Beat

  • Lange

  • Pink Martini

  • 2 Many DJs

Party stílusa

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Jazzy House

  • Detroit Techno

  • Breaks

  • Electronica

    Maga az elektronikus hullámokkal történő hangtovábbítás Alexander Graham Bell ötlete.
  • Dance

    A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
  • Euro-Trance

  • Trance

    A trance az 1990-es évek kezdeti szakaszában kialakult zenei műfaj. Szülőhelyének Frankfurt tekinthető. Szerteágazó, és állandóan változó műfaj, melynek számos ágazata van.
  • Experimental

    Kísérleti elektronika.
  • DownTempo

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Drum and Bass

    Amikor '89 party-hősei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket – és kergették őrületbe a közönséget – még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nő ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
  • Electro

  • Tech-house

  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Archív partyajánlók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó