Pulzar

Welcome The New Residents

Fellépők

  • Benji

  • Balakrishnan

    A serdülő kor szellemét jellemezi a változás a zenei irányok is ekkor kezdtek hatni rá, a kezdeti rave és techno fellángolásokat gyorsan túllépve kezte megtalálni a helyes irányt ami a house irányába vezetett.
  • Arnou

    Arnou nevét a 90-es évek végén hallhattuk, pontosabban láthattuk először a Check magazin hasábjain, ahol is, mint újságíró tevékenykedett.
  • Áky

    Muszka Ákos
  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.

Party stílusa

  • Tech-house

  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Kapcsolódó cikkek

  • CrossNineTroll interjú

    CrossNineTroll? Vajon mit is jelent ez? Egy viszonylag frissnek számító társulást két, már jól ismert hazai lemezlovas között. Hozzávalók: 1 rész Collins, azaz Némethy Gábor, és 1 rész Nigel Snorter, azaz Tóth Norbert. Egyikük sem ma kezdte már a pályafutását, és igen sok mindent letettek az évek során az elektronikus zene asztalára. Gábor nevéhez kapcsolhatjuk többek között a 2009-ben alapított Groovejack Studio-t, és a 2003-tól közelmúltig futó Collins & Behnam formációt. Emellett több hazai lemezlovas produceri munkáiban is részt vállalt. Ha pedig Norbit nézzük talán sokak fejében rögtön a Hairy és az I Love Deep csapat ugrik be, és persze a mendei Club Prince. Továbbá jelen volt a Pulzar megalakulásánál, évekig vezette a rádióműsort. Nos, nézzük mit is mondtak nekünk a srácok az új projektjükről.
  • CrossNineTroll

    A 2011-es év kellemes meglepetéssel szolgált az elektronikus zene rajongóinak. Két szívünkhöz igen közel álló lemezlovas-producer, Collins és NigelSnorter döntött úgy, hogy tehetségüket közös útra terelik, sokat ígérő színfolttal gazdagítva így a itthoni felhozatalt.
  • E-zenei mentor az ESF élén – interjú Lőrincz Sándorral

    Az Electronic Seasons Festival nyári kiadása már itt van a nyakunkon, mi pedig most rendhagyó módon nem a sztárvendégeket, hanem az ESF brand menedzserét kaptuk el pár kérdés erejéig, mivel azt hallottuk róla, hogy „nagyon komoly forma”. És már ezzel is kicsit hangolódhatunk az interjúalany laza, szlengben gazdag kifejezésmódjához… Ezzel pedig beengedjük egy kicsit a kulisszák mögé az ESF közönségét…

  • FeldwarFest - interjú a szervezővel

    2011. május 21-én kerül megrendezésre az ötödik FeldWarFest. A festői környezet és a jó társaság mellett a jó zene évről-évre mind több embert vonz Dunaföldvárra. A szervezőt kérdezve rá kellett jönnünk, hogy ez az egész – minden túlzás nélkül – a szolgálatról, s nem a pénzről szól. De mesélje el Nektek a történetet maga Radovics Milos, a FeldWarFest atyja!
  • Tavaszi zsongás a Moti Brothersnél

    Már 4 éve, hogy a Pure.fm-re tette át székhelyét a Moti Brothers. A Hungarian Harmonies rádió show-t szombatonként este 8-10 között élvezheti a nagyérdemű a deep -house lounge chanelen.
  • MÁR KAPHATÓK A JEGYEK A KECEL FESZTIVÁLRA!

    Május 22-től már kaphatók a Kecel Fesztivál elővételes jegyei!
  • Torta, lufi, Terry Lee, és Timewriter a természeti csapás ellenére is!!!!

    Timewritert és Terry Lee-t utolérte a végzetük, a kialakult légi helyzet miatt kénytelenek felszállni a Frankfurt – Bécs Deep Train járatra!
  • I Love Deep Television

    Videó beszámoló az I Love Deep múlt heti bulijáról Babak Shayannal...
  • I Love Deep

    Rúgd a homokot Te is pénteken a Coke Clubon!
  • Kánikula és I Love Deep a hétvégén!

    Az előrejelzések szerint napos, igen meleg idő várható a hétvégén, így az időjárás már biztosan garantált a pénteken megrendezésre kerülő I Love Deepre a siófoki Coke Clubon.
  • Jóképű Klub Interjú

    A Kecskeméti illetőségű Jóképű Klub csapatával az az Balakrishnann-al és Áky-val készítettük soron következő interjúnkat. A srácok munkássága egyre ismertebb illetve rendezvényeik egyre jobban pörögnek.
  • Nigel Snorter interjú

    A Dél-pest megyei térség egyik legmeghatározóbb zenei ízlés formáló lemezlovasával készítettük következő interjúnk. Kibontakozó produceri énéről is esett szó és a szakmáról is lerántott pár vizes lepedőt… Jó olvasást hozzá!
  • Új letöltések!

    A mendei Club Prince és a Pulzár egyik kedvenc lemezlovasának, a house zene hű képviselőjének Nigel Snorternek legfrissebb, két részből álló mixét szedhetitek le most!

Ajánlott rádiók

© 2001–2020 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó