Band Members: Aztek, Cifra, Corun
Na őket viszont be kell mutatnunk, mert kevesen ismerik a nevüket egyelőre.
NiNo Team
Dj Hyper egy breakbeat legenda. A távoli kelettől egészen Amerikáig ismert, szettjei mindig tökéletesek, technikás ütemei és dobhártyaszaggató mélyei irigylésre méltók a stíluson belül.
Lee Coombs régi bútordarab, 1989-ben látott először közelről keverőpultot, amin az akkoriban szublimáló acid house forradalom nagy zenéit "kavarászta."
Kezdetben Industryal Rock zenekarként indult. aztán a goa stílusnál állt meg a Quantum State.
A 16 Bit Lolita’s tagjai: Ariaan Olieroock és Peter Kriek. Mindketten erősen vallásos háttérrel rendelkeztek, egyházi kórusban énekeltek.
Alexey Oqienko egészen fiatal volt még - 18 éves - amikor első zenéjét kiadták, mely a 'Serum' névre hallgatott, itt azonban kis időre véget is ért a "Proket project", mivel három (szintén orosz) barátjával megalapították a Prode nevű formációt, mely azóta is egy fantasztikusan működő gépezet.
Az első klub, ahol házigazda szerepet töltött be, a Bahnhof Music Club volt 1998-ban. Három éven keresztül volt ott rezidens. Közben kis klubokban játszott, mint például: Süss fel nap, Fat Mo’s, Club Seven.
DJ BÁRÁNY ATTILA BIOGRÁFIA
A zenekar 2002-ben alakult két producer, Rob Swire és Gareth McGrillen kollaborációjából, akikhez egy dj, Paul 'Elhornet' Harding csatlakozott.
2008-ban került a boltok polcaira saját, négyszámos EP-je a Citrus kiadó gondozásában, és szintén várható tőle megjelenés többek között a Metalheadz, Horizons és Project 51 címkéken.
Tom Holkenborg
Paul Crossman, azaz General Midi a kilencvenes évek közepén a bristoli klubok kistermében kezdett egy újfajta zenét játszani - az akkoriban haldokló bigbeat hamvaiból feléledõ sötétebb és méginkább elektronikus alapokra épülõt.
Jamie Stevens, Manuel Sharrad és Frank Xavier bár az ausztrál Woolongongban nőttek fel, a szülővárosukban dívó rock’n’roll lázzal valahogy mindig is hadilábon álltak. Nem csoda hát, hogy a 90es évek elején hamar megadták magukat a Sydney-ben egyre erősödő rave szcéna varázsának, majd különleges tehetségüknél fogva maguk is az elektronikus zene tekintélyes művészeivé váltak.