Pulzar

16Bit Lolitas

A 16 Bit Lolita’s tagjai: Ariaan Olieroock és Peter Kriek. Mindketten erősen vallásos háttérrel rendelkeztek, egyházi kórusban énekeltek.

2003-ban határozták el, hogy kipróbálnak valami újat. 10 Grammy után, melyet a Lord we miss the groove! című albumukért kaptak, úgy döntöttek, hogy újrakezdik és a dance műfajban próbálnak szerencsét.

Miután visszaköltöztek New Yorkból Amszterdamba, azonnal nekiláttak, hogy kidolgozzák az újfajta dance hangzást. Eleinte nem is volt olyan könnyű dolguk, mire levetkőzték zenei énjükről a country műfaj jellegzetességeit. Néha egymást is nehezen győzték meg a saját igazukról, nem volt súrlódásoktól mentes időszak…

Azért elég gyorsan túlestek a kezdeti nehézségeken, s ennek eredményeként szó szerint drámai sebességgel kezdett fejlődni a saját dance muzsikájuk minősége. Az első néhány megjelenés a Deep és az Extrema szárnyai alatt került a piacra, gondolok itt a nagyon is jól ismert trackekre, úgymint a (Lord) Take my life, (put your faith) Put it in (the Lord), Trading places (in the confession booth). Azért ebből is látszik, hogy volt némi összemosódás a múlt és a jövő között.

Az első megjelenéseket aztán további kiadványok egész sora követette olyan neves címkék gondozásában, mint pl. a Yoshitoshi, az Alternative Route, a Release, a Sadie, a Plastic Fantastic, a Nu Republic, az Armada, a Minimal, a DK vagy az LMR.

2004-ben Aad és Peter úgy döntött, hogy még közelebb viszik az emberekhez a zenéjüket, közvetlenül a klubok világát megcélozva, s összeálltak a holland DJ és producerrel, Stef Vrolijkkal. Egész évben járták az országot (Hollandiát), s live act-eztek Stef DJ szettjei mellett. A legnagyobb fesztiválokon és rendezvényeken léptek fel mindenütt.

A fejlődés következő állomása a producerkedés és live act után a DJ-zés volt. Mára már a legnagyobb nevekkel emlegetik őket együtt, s a világsztár DJ-k rendszeresen játsszák szerzeményeiket. A világ dance színtere mostanra a lábaik előtt hever, ezzel elérték azt a szintet, amit a korábbi karrierjükben egyszer már sikerült nekik!

2006 mindenképpen a Lolita éve: februárban jelent meg a debütáló szerzői albumuk, a Bodywarmer, mely egy dupla CD-nyi zenei anyag. Az első CD-n a 16 Bit Lolita’s legnagyobb klubhimnuszait találjuk, míg a másodikon a srácok kísérletezőbb oldalukat mutatják meg számunkra. A Bodywarmer nagyszerűsége talán abban rejlik, hogy időtlen művészi minőséget képvisel, ami manapság sajnos nagyon ritka tünemény.

A 16 Bit Lolita’s olyan nagy volumenű fesztiválokon lép fel ezen a nyáron, mint az Extrema Outdoor, a Paaspop, a Solar Weekend vagy a Free funk Festival.

A duó produceri sikerei is töretlenül nőnek. Nemrég közreműködtek Dave Seaman által összeállított Master Series válogatásalbumánál (Renaissance), s a még közelebbi múltban pedig a Deep Dish-sel készítettek közös kiadványt (Sinichi). Elsők a djdownload.com-nál, s benne vannak az első háromban a beatportnál is.

A két hollandusnak több projectje is pörög még a Lolita-n kívül, melyek szintén egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek (Lost Orchestra, MK Ultra Project).

Archív partyajánlók

Ajánlott videók

Ajánlott lemezek

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Breakbeat

    Minimalisztikus jellegű. Jellegzetes vonása a 3/4-es ütem.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó