Pulzar

Proket

Alexey Oqienko egészen fiatal volt még - 18 éves - amikor első zenéjét kiadták, mely a 'Serum' névre hallgatott, itt azonban kis időre véget is ért a "Proket project", mivel három (szintén orosz) barátjával megalapították a Prode nevű formációt, mely azóta is egy fantasztikusan működő gépezet.

 2005 számukra a digitális labelek éve volt, de már ekkor is olyan nevekkel dolgoztak együtt mint Sunchase, K-fire, Temper D. 2006-ra pedig beérett az első 12"-es kiadvány, az 'El Nino', melyből azóta már remix is készült, Mashen átgondolásában. Azóta a csapat a DSCI4 híres Spy Technologies sorozatán is helyet kapott, a 'Cubic' és a 'Gardarika' című zenéikkel, emellett pedig Alexey újra feltámasztotta a Proket nevet. Négy kiváló zenéjét a neves Offkey kiadó egy EP-be csomagolta (melyen még a Raiden is közreműködött), a jövőre nézve pedig várhatóan .Proket és a Prode is az orosz drumandbass kiemelkedő figuráivá válhatnak.

Alexey Oquienko aka Proket, 1986 született egy hideg Orosz kis városban: Norilsk-ban. 2000-ben Moszkvába költözött, majd rá két évre belefogott a producerkedésbe, melynek első gyümölcse a 'Serum' lett. Itt azonban kis időre véget is ért a "Proket project", mivel három (szintén orosz) barátjával megalapították a Prode nevű formációt, mely azóta is egy fantasztikusan működő gépezet.

Nem kellett sokat várni, és a Recon Recordings lecsapott az 'El Nino' című zenéjükre, mely álltal az egész világ megismerte a Prode nevet. Nem is csoda, hogy azóta asheen kezei alatt elkészült a szám remixe is, de ne rohanjunk ennyire előre az időben. Ugorjunk vissza egészen 2005-be, amikor is a világháló lehetőségeit kihasználva olyan előadókkal ismerkedtek meg mint Sunchase, Logical, vagy Pyro, és számos maradandó zenét alkottak velük együtt. Azóta a csapat a DSCI4 híres Spy Technologies sorozatán is helyet kapott, a 'Cubic' és a 'Gardarika' című zenéikkel, emellett pedig Alexey újra feltámasztotta a Proket nevet, és azt mondta: "Techno D&B-t akarok csinálni, éppen ezért szeretem ha a stílust úgy hívják: Techno & Bass (T'n'B)!!!".

Nem kisebb név mint Raiden is felfigyelt a Alexey tehetségére, és négy, beteg, technoid zenéjét egy EP-be csomagolta (melyen még ő maga is közreműködött), és saját kiadójánál az Offkeynél jelentette meg.

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Pedro „Busy P” Winter hétvégi fegyverei

    Aki olvasgat elektronikus zenei oldalakat interneten, és valamennyire jártas a pár évvel ezelőtt nagy divatnak örvendő francia elektro hullámaiban, annak Busy P, azaz Pedro Winter neve nem újkeletű.

Biográfiák

  • Jay Lumen

    Mindannyiunk Jay Lumenjét senkinek sem kell bemutatni. Hazánk nemzetközileg legsikeresebb szóló DJ/Producere folyamatosan ontja magából az eredményeket. Napról – napra újabb és újabb falakat dönt le, mind DJként, mind producerként.
  • Rich

  • Jámbor

  • Tommyboy

    1969. július 13-án született, 16 évesen állhat először dj pult mögött a Csikóban. Tizennyolc évesen Németországba disszidál, ahol találkozik olyan előadók korai house felvételeivel, mint Todd Terry vagy Jack Master Funk.

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó