Pulzar

Művész

Ferry Corsten

Ferry Corsten

Aligha akad trance-rajongó, ki ne ismerné és ne bálványozná a műfaj egyik koronázatlan királyát, Ferry Corsten-t.

A rangos DJ Magazine nemzetközi lemezlovasokat megmérettető, évenkénti  közönségszavazásán rendre a top 10-ben helyet foglaló holland szupersztár két évtizednyi céltudatos munkával elérte mindazt, ami minden elkötelezett dj / producer álmainak netovábbja. Milliónyi eladott lemez, fellépések a világ legjobb klubjaiban, vagy akár stadionokban tízezres tömegek előtt, saját rádióműsor és ruhamárka - mind-mind bizonyítékai annak, hogy ez az ember tényleg tud valamit.

 

A rotterdami születésű Ferry már tinédzserkorában mindent feltett az elektronikus zenére és iskola mellett járt autómosóba gályázni, hogy összehozza a pénzt első szintetizátorára. Annyira ráérzett a dolgokra, hogy 1989-ben, alig 16 évesen már túl is esett első lemezmegjelenésén, igaz még "csak" közreműködő társszerzőként. A '90-es évek elején a holland fiatalok körében szinte popzenének számító gabber hangzásban találta meg önmagát, barátaival különböző pszeudonevek sokasága mögé rejtőzve gyártották a kőkemény hardcore techno lemezeket.


Az évtized közepén Ferry figyelme azonban egyre inkább kezdett a house, majd a világszerte tömegeket hódító trance felé terelődni, így saját produkciói is szép lassan ezirányban tisztultak le. Az 1996-ban Moonman néven kiadott "Don't Be Afraid" című maxi single-je hozta meg számára az első igazán jelentős áttörést: a lemez felkerült a brit dance chart-ra és többtucatnyi válogatás, illletve mixlemezen szerepelt. A sikert meglovagolva 1997-ben akkori producertársával, Robert Smit-tel beindították saját labelüket, a Tsunami-t, és az itt megjelentetett, System F néven jegyzett "Out Of The Blue" című melodikus trance dal akkorát robbant, amire kevesen számítottak: top 20-ban pozicionált az általános brit slágerlistán, a lemezt pedig a legnagyobb top dj-k pörgették rongyosra világszerte és tették az 1999-es év egyik legnagyobb, máig emlékezetes klubhimuszává. Az újabb és újabb művészi alteregói, mint a Gouryella (Tiesto-val közös projektje), az Albion, vagy a Veracocha (Vincent De Moor-ral) által elkövetett további világslágerei révén az ezredfordulóra a trance-sound egyik legünnepeltebb és legelismertebb sztárja lett.


2005-ben életre hívta a már teljesen önállóan irányított kiadóját, a Flashover Recordings-ot, hogy saját szerzeményei mellett friss és innovatív trance / dance producerek megjelenéseinek is terepet biztosíthasson. Napjainkra több száz hivatalos megjelenés - köztük nyolc nagylemez és számtalan mixalbum - csinosítja végeláthatatlan diszkográfiáját, s remixelt többek között olyan legendáknak, mint a U2, a Duran Duran, a Public Enemy, a Faithless, Moby, vagy William Orbit.


Két dekádot átívelő karrierjének gyümölcse nemcsak a sokmilliós lemezeladási mutatója (csak az Ayumi Hamasaki-val felvett "Connected" lemezből több, mint 4 millió példányt adtak el), hanem a különböző szakmai médiumok folyamatos elismerése: állandó top 10-es szereplője a DJ Magazine év végi szavazásának a „Legjobb Nemzetközi DJ” kategóriában. A szintén mértékadó ibizai DJ Awards megmérettetésén pedig már sikerült elhódítania a „Legjobb Trance DJ” és a "Legjobb Producer" titulusokat is.

  

Studio albumok:

1996 Looking Forward (Ferr-ként)
2001 Out Of The Blue (System F-ként)
2003 Right Of Way
2004 Together (System F-ként)
2006 L.E.F.
2008 Twice In A Blue Moon

 

Válogatott remixei:

1994 Armand Van Helden - Witch Doktor (Free Inside-ként)
1999 Binary Finary - 1999 (Gouryella-ként)
1999 Art Of Trance - Madagascar
1999 Moby - Why Does My Heart Feel So Bad
1999 Faithless - Why Go
2000 William Orbit - Barber's Adagio For Strings
2000 U2 - New Year's Day
2004 Duran Duran - Reach Up For The Sunrise
2007 Public Enemy - Bring The Noise
2008 Embrace - Embrace

 

soundcloud.com/​ferry-corsten

Archív partyajánlók

Kapcsolódó cikkek

  • Végleges a Bónusz fellépők névsora

    A kör bezárult: az utolsó nevekkel is kiegészült a 2011. október 15-i TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL fellépőinek a névsora. Az immár teljes line-up értelmében a HUNGEXPO négy óriási arénájában több, mint 40 külföldi és hazai művész fog színpadra lépni.
  • Telekom Bónusz Festival - Elfogyott az első 1000 darab akciós jegy

    Elfogyott az első 1000 db 5990 HUF -os akciós TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2011 elővételi jegy. Augusztus 31 -ig 6990 HUF -os áron juthattok hozzá a jegyekhez a www.deadcode.hu weboldalon vagy az országszerte megtalálható elővételi helyeken.
  • E-zenei mentor az ESF élén – interjú Lőrincz Sándorral

    Az Electronic Seasons Festival nyári kiadása már itt van a nyakunkon, mi pedig most rendhagyó módon nem a sztárvendégeket, hanem az ESF brand menedzserét kaptuk el pár kérdés erejéig, mivel azt hallottuk róla, hogy „nagyon komoly forma”. És már ezzel is kicsit hangolódhatunk az interjúalany laza, szlengben gazdag kifejezésmódjához… Ezzel pedig beengedjük egy kicsit a kulisszák mögé az ESF közönségét…

  • Telekom Bónusz Festival 2011 elővételi jegyek

    2011. október 15 -én, szombaton, átkeresztelve TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2011 néven jelentkezik Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja . Május 10 -én megkezdődött a kedvezményes elővételi jegyek árusítása a www.deadcode.hu weboldalon, május 16 -tól pedig már a budapesti és a vidéki jegyterjesztő helyeken is megvásárolhatóak a Telekom BÓNUSZ Fesztival 2011 elővételi és VIP jegyei.
  • Telekom Bónusz Electronic Music Festival 2011 első nevek!

    2011. október 15-én, szombaton, átkeresztelve TELEKOM BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL néven jelentkezik Magyarország legnagyobb elektronikus zenei fesztiválja.
  • Szavazz FERRY CORSTEN-re a DJ Awards-on!

    A nyár legrangosabb elektronikus-zenei díjkiosztója, az ibizai DJ Awards idén is megméretteti a világ top dj-it, a legütősebb zenéket, legjobb partikat és a legfrissebb technológiákat.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESTIVAL 2009 / AKCIÓS ONLINE JEGYELŐVÉTEL !

    Idén augusztus 29-én, szombaton kerül megrendezésre közép-Európa legnagyobb 1 napos elektronikus zenei fesztiválja, a T-MOBILE BÓNUSZ electronic music festival 2009.
  • Mennyek Kapui frissítve!

    Elkészült a Kömlődi Ferenc és Pánczél Gábor által írt Mennyek Kapui című könyv javított, jelentősen bővített kiadása.
  • DANCE VALLEY Fesztivál: 167 fellépő 17 színpadon

    A kora tavasz általában a nem teljes és nem hivatalos fellépő listák időszaka a fesztiváloknak. Ám a UDC már most közzétette az amszterdami Dance Valley összes fellépőjét.
  • A Poker Flat digitális kiadót indít februárban

    A Poker Flat Recordings már előre menekül,ugyanis bejelentették ,2009-ben elindítják digitális kiadójukat mely a Poker Flat Digital nevet fogja viselni.
  • Ferry Corsten Magyarországon először a Home-ban! - 2003. október 22.

    Lineup: Ferry Corsten, Junior, Shane 54, Pöli, Surprise, Rusty

Ajánlott lemezek

  • Megjelent Steve Bug - Noir című albuma

    A Poker Flat Records vezérének új lemeze most októberben jelent meg. A Noir című lemez a Steve Bugtól már jól megszokott minőséget képviseli.
  • Shaping Elements (Poker Flat Recordings Vol. 8)

    A Poker Flat ismét összerakta szokásos válogatás lemezét, sok régi klasszikussal és friss zenével jelentkezik a Shaping Elements 8. része.
  • Steve Bug analógba utazik

    Steve Bug nyárra tervezi negyedik nagylemeze megjelentetését saját kiadója, a Poker Flat égisze alatt.
  • 10 éves a Poker Flat

    Steve Bug Poker Flat kiadója idén ünnepli 10. fennállását ezért a jeles esemény alkalmából egy 3 lemezes ünnepi album kerül kiadásra.
  • 10 éves a Poker Flat Recordings

    2009-ben érkezett tízedik születésnapjához a német elektronikus zene egyik legmeghatározóbb kiadója, a Steve Bug által vezetett Poker Flat Recordings
  • Pokerflat- 50th

    A német Pokerflat kiadó elérkezett 50. megjelenéséhez. Erre az alkalomra újra kiadják a kiadó egyik legnagyobb szerzeményét méghozzá Steve Bug-tól a Loverboy címü tracket, re-loved elnevezéssel. Már az eredeti számot is olyan nevek remixelték, mint Josh Wink, ez most sem lesz máshogy a re-loved mixét a minimal koronázatlan királya, Guido Schneider mixelte.

Biográfiák

  • Manik

  • Sun Experience

  • Martin Buttrich

    Martin Buttrich egy varázsló, aki a hétköznapokban egy csendes, szerény fickó. Buttrich sokáig csendestársként alkotott a stúdióban olyanoknak gyártva a slágereit, mint a popcicákból álló Sugarbabes formáció vagy éppen a német elektronikus ikonnak kikiáltott Timo Maas. Érdekesség, hogy írt anno italo house darabokat is.
  • Steve Bug

  • Goa Gil

  • Boolint

    Dj, zeneszerző, alkalmi zenebohóc. Minimal/progressive...
  • Dave Seaman

    Dave Seaman zenei pályafutása 1987-ben kezdődött, amikor 19 évesen megnyerte az angol D.M.C. bajnokságot, ekkor figyeltek fel rá a D.M.C. akkori vezetői és állást kínáltak neki az általuk kiadott Mixmag-nál. Három év múlva már ő volt a magazin szerkesztője ...
  • James Zabiela

    1979. augusztus 7-én született Southamptonban, tizenkét éves korában kezdődött zenei élete. Édesapja a helyi Movement Records nevű lemezboltban dolgozott és odahaza mutogatta fiának a boltban akkoriban futó acid-house muzsikákat.

Zenei stílusok

Ajánlott videók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó