Pulzar

Domyan

Egész élete során érdekelte a zene a zenélés. Eleinte persze, mint sokan mások, házibulikon, és kisebb bulikon való zenéléssel kezdte.

 Később komolyabban kezdte érdekelni a zene. Számos dj verseny és pár komolyabb fellépés után, úgy döntött, hogy nem csak más előadók munkáit szeretné lejátszani a bulikon, hanem saját szerzeményeit is. 2006-ban kezdett el zenéket írni, 2007-ben pedig egy Andrewboy & Francis Blaid és a Justmusic.fm által közösen meghirdetett remixversenyen a harmadik helyen végzett.2008 év elején tagja lett a Fairlads Digital Records csapatának, ahol már öt megjelenésen szerepel. A Radiocity Records-nál is jelent meg 2 EP-je, Sunlight és Technoises címmel, amik több Dj chart-on és mixben is szerepelnek. Májusban fellépett egy Szabadkai fesztiválon, ahol például Marco Bailey is tiszteletét tette egy white party keretein belül. Folyamatosan fellép számos kisebb disco-ban rendezvényen, rádiókban és jönnek az újabb és újabb megjelenések. Munkáira a dinamikus és pörgős hangzásjellemző, de van egy-két lágyabb hangvételű szerzeménye is.

Archív partyajánlók

Ajánlott letöltések

  • [2012-01-16] Collective Machine - January 2012

     Collective Machine January 20121.Jose M & Taco Man-From Apes To Humans (Original Mix) The Room 2.Kenny Ground-Sugar (Dj Max Remix) Elegant Bit 3.Smoke Sykes-Full Of Life (Hollen Remix) Variante Music 4.DJ Wld-For Your Play (Original Mix) Jonk Records 5.Alex Gori-Arumba (Original Mix) Diva Records 6.Todd Terry and Davide Benedetti-You Can't Do This (Original Mix) Cadenza 7.Ron Costa-Crackhouz (Original Mix) Monique Spéciale 8.Hollen-Cuano El Ritmo (Maximiljan Remix) Prospect Records 9.Matt Klast & Sebastian Diossa-Malecom (Original Mix) Attary Records 10.DJ Wld-For Your Play (Danny Serrano Remix) Jonk Records 11.Ahautzab-Dance Everybody (David Glass Midnight Remix) Prospect Records 12.Filsonik-Tamur (Original Mix) Desolat 13.Hollen-Frankus (Collective Machine Remix) Potobolo Records 14.Jairo Delli-BB Music (Dubtechie Remix) Six Sound Records 15.Hollen & Collective Machine-Junction (Original Mix) Unsigned 16.Collective Machine-Mr X (Original Mix) Monique Spéciale 17.Collective Machine-Rollercoaster (Original Mix) Monique Spécialewww.facebook.com/Collectivemachine
  • [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3

    23 perc, 14 Mb

Kapcsolódó cikkek

Ajánlott lemezek

  • Domyan - Balaton

    Megjelent az Oversized Records 20. kiadványa, Domyantól a Balaton EP! A szakmai berkekben nagy megbecsülésnek örvendő magyar kiadó ezzel egy igen szépen felfelé ívelő pályafutást koronázott meg, hiszen az EP-n valóságos kis belföldi elitkommandót vonultat fel, az élen az eredeti alkotóval, Domyannal.
  • Domyan - District X

    Domyan számára a zene a második anyanyelv, amit arra használ, hogy elmondja mindazt, amit szavakkal már nehéz lenne kifejezni.

Ajánlott rádiók

Zenei stílusok

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Minimal Techno

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • Techno

    Az első időszakban általában a Roland TB303/TR808 / TR909 dobhangmintákból egyszerű 4/4-es lábdobbal, és az első analóg szintetizátorokkal majd virtual analog hangszerekkel készítették a művészek ilyen stílusú zenét.

Biográfiák

  • Marco Bailey

    Marco Bailey, polgári nevén Marco Beelen több mint másfél évtizede tekintheti hivatásának a lemezlovaskodást, melyhez páratlanul termékeny produceri munkásság is kapcsolódik.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó